
Érdekes lehet még a budapesti Francia Intézet kapcsolódó rendezvénye, a "Design asszociációk, a párizsi kortárs design" című kiállítás, ahol az (angol) ABC minden betûjéhez fogalmakat társítva a szervezôk 26 kategóriát hoztak létre, melybe több, mint 40 kortárs design tárgyat soroltak be. A koncepció szerint a tárgyak nemcsak funkcióval rendelkeznek, hanem egy-egy fogalomra asszociálva üzenetet is hordoznak. Voilá:

Mivel a hét mottója "mozgásban a design", a szervezők rendhagyó busz- és villamosjáratokat is indítanak a helyszínek összekapcsolására. Részt vettünk a hét nyitóeseményeként is jegyzett villamos túrán hétfőn, a 47-49-es vonalán. A három kocsiból álló szerelvényt neonfénnyel világították meg belülről és mindegyikben kiállítást rendeztek be a szervezők, múlt-jelen-jövő felosztásban. A jövő-kocsira szálltunk természetesen, ahol a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) Közlekedésfejlesztés munkacsoport vezetője, Vitézy Dávid tartott rádiómikrofonos prezentációt.
A város legöregebb szerelvényén ültünk: pontosan 50 éve csikorog a 47-es "UV" villamos Budapesten, a típust jövőre nyugdíjazzák állítólag. A fiatal szóvivő, aki csíkos juppi-ingére "design hét" logós pólót húzott, beavatott bennünket a nyugat európai villamosgyártás alapvető szakmai szempontrendszerébe. "Fontos persze hogy egy villamos megfeleljen a technológiai kihívásoknak is, Európában azonban a legnagyobb feladat a megrendelő városok egyedi design elvárásaihoz alkalmazkodni" - mondta. Párizs üvegszálból készült kocsikat rendelt, mert ez az anyag fényáteresztő, így a komor alagutakban a falak több színben világítanak. Máshol a sínek között zöldellő gyepszőnyeg virít, a villamos tetején pedig hatalmas, madárformájú ablakokon süt be a nap.

Vitézy újságírói kérdésre sem ment bele a Combino-ügy részleteibe, mindössze annyit mondott: az ő véleményüket nem kérdezte a főváros. Pedig elmondták volna, hogy a megállókban kialakított utasvárók feladata az, hogy védelmet nyújtsanak az eső, vagy/és a szélviharok kellemetlenségeitől, miközben kényelmessé teszik a várakozást a járat megérkeztéig. A 4-6-os vonalán elhelyezett plexitetők sajnos egyik követelménynek sem felelnek meg. A tanulságos villamosozás mellett érdekes busztúrákat is szervez a design hét kurátoracsapata az Erzsébet téri egykoi buszpályaudvarhoz, záróakkordként pedig átadják a Magyar Formatervezési Díj 2006 pályázatának díjait és kiállítják az idei legjobb munkákat az Iparművészeti Múzeumban. www.design7.hu



"A szemüveges intett, hogy foglaljak helyet a heverõn, majd az asztal mögé ült.
- Mi járatban? - kérdezte.
- Viszonteladó vagyok. - válaszoltam közömbösen.
- Én meg a sátán. - mondta. - Miben segíthetek?"
Lehet-e jó a túlvilág, van-e belőle kiút? El lehet-e menekülni a mennyei fogolytáborból? Vajon isten és sátán milyen beosztásban dolgoznak e vezető multinacionális cégnek, a mennyországnak a vezetőségében?
Ki az ősanya, aki visszaélve vezető beosztásával az alkalmazottak állandó szexuális zaklatásával üti el az idejét?




A kemény munkával begyűjtött pénzt sokkal jobb móka elkölteni plazmaTV-re, gadgetekre és sörre, mint félretenni lakásra - vallja kedvenc hazai gadgetblogunk, a 
Miközben Magyarország Schmitt Pál győzelmének örül, aki döntetlen arányú nyereséget szenvedett a MAB rendkívüli ülésén, így megőrizheti posztját (nyilvánvalóan súlyos politikai háttéralkuk megkötése nyomán, mely háttéralkuk nyilvánvalóan tepertős pogácsa- és pirosaranyos szendvics fogyasztás közben köttetek), a londoni polgármester, Ken Livingstone a helyi sportdiplomácia vezetőjével, Lord Sebastian Coe-val múlt héten elindította a világ legelső zöld olimpiai kampányát. A projekt címe:
Aki nyomtatott magazint csinál, annak a legfontosabb kommunikációs felület a borító - ez adja el ugyanis a lapot. Azt gondolnánk, hogy ennek leghatékonyabb kihasználásához feltétlenül meztelen nőt, vagy médiacelebet (esetleg meztelen médiacelebet) kell elhelyezni a címlapon, és ez rendben is volna így. A tartalmas belbecs mellett 


Kendernapot rendez a
A 25. században az emberek tudata digitalizálva tárolódik a koponyaalapba épített tokba, és ha a test el is pusztulna, a tudat újraburkolható egy másik testbe. Csak ha a tudattok maga is megsemmisül, akkor következik be a Valós Halál. A leggazdagabbak azonban még erre is fel vannak készülve. A tudattok tartalmáról rendszeresen biztonsági másolatot készítenek. De akkor miért lőné főbe magát egy olyan befolyásos ember, mint Laurens Bancroft? Miért akarna öngyilkosságot elkövetni valaki, ha tudja, hogy órákon belül újra életre keltik. Takeshi Kovacs, egy elit katonai alakulat volt tagja most Laurens Bancroft megbízásából kezd nyomozni a rejtélyes öngyilkosság ügyében. Új testbe burkolva kell felgöngyölítenie szálakat egy számára idegen világban. Takeshi Kovacs hamarosan az egyre féktelenebbül pörgő események közepén találja magát. 






