A Műcsarnok kortárs kiállításán figyeltünk fel A busz című animációs rövidfilmre. A Habfürdőben láttunk először animált dokumentumfilm részletet, a technika már akkor is nagyon tetszett. A busz készítőjétől Pálfi Szabolcstól megtudtuk, hogy az animált dokumentumfilmek azért ennyire jók, mert nincsenek bennük bénán megírt fiktív párbeszédek.
Az alkotóval a Műcsarnok vasárnap délutáni múzeumkommunikációs programján beszélgettünk a filmről.

+ Töltse le a filmet innen! (9 perc, nemnagyonsok mega)

Honnan jött a fantombusz ötlete?

Az Iparművészeti Egyetemen végeztem 2003-ban, ez volt a Diplomamunkám. Az ötlet még az egyetemi évek alatt született. Épp egy fesztiválon voltunk egy tó partján, lógattuk a lábunkat, és eszünkbe jutott, hogy mi lenne ha filmet csinálnánk egy fantombuszról.

Miért épp a falusi élettel hoztad össze?
A fantombusz szerintem jobban illik egy vidéki környezetbe. Szerettem volna, ha egy kicsit misztikus lenne, arra gondoltam, hogy jó lenne megkérdezni egy pásztort, a falu bolondját, vagy a boszorkányt a fantombuszról.

Hogyan készült a film?
1999-ben elmentünk Pányokra, ahol korábban töltöttem már egy kis időt. Nagyon megtetszett, Pányok ugyanis egy zsákutca falu, hegyek veszik körül, emiatt az élete zárt, olyan, mintha egy burokban játszódna.
Már a buszmegállóban elkezdtük venni a hangokat, és ahogy beértünk a faluba, elkezdtünk kérdezősködni, beszélgetni. Az elején féltem attól, hogy ha szóba hozom a fantombuszt, akkor az emberek elkezdenek gyanakodni, és nem azt mondják amit én szeretnék, ezért csak annyira irányítottam a beszélgetéseket, amennyire kellett. A több órányi hangot aztán összevágtam, és Flash-ben elkészítettem hozzá az animációt. A Flash ugyanis nagyon alkalmas a gyors munkához, és nekem ez kellett. Azt akartam, hogy dokumentumfilm legyen.

Ez valóban egy igazi "animációs áldokumentumfilm". Miért választottad ezt a stílust?
Egyrészt a dokumentumfilm közel áll hozzám. Másrészt, ha megnézek egy magyar filmet, mindig rosszul vagyok a párbeszédektől. Ha előre felveszem a dialógusokat, azokat ide-oda rakhatom, manipulálhatom, és ezekből kreálhatom meg a saját szereplőimet.
Amikor felvettem a hangokat, folyamatosan arra figyeltem például, hogy milyen atmoszférahangok vannak közben, mi történik a háttérben, mit lehet majd a párbeszéd alá, vagy mellé behozni, amitől ez az egész meg fog elevenedni, és tényleg működni fog.

A zajok mellet ehhez a zene is hozzá tesz.

Egy kicsit melankolikus, kicsit szentimentális zenét szerettem volna, ami segít összetartani a filmet. Kiválasztottam egy zenét, dán vagy svéd volt a szerző, nem emlékszem. Megkerestem Melis Lászlót és azt mondtam neki, hogy ilyet kérnék, de magyarban, ő pedig megcsinálta.

Ez egy abszolút magyar film. A sárga busz csak egy magyar ember számára jelent valamit. Hogyan fogadták külföldön?
Valóban, ez nem egy igazi fesztiválfilm. Néhányszor én is elkísértem hogy lássam, milyen a reakció, és megdöbbentő volt. Néma csendben ülték végig, a végén volt egy szolid taps, és ennyi. Nem értették. Talán mert sok a szöveg és fontos szerepe van tájszólásnak is, amit a felirat nem tud átadni.
Magyarországon viszont sikeresebb volt. Amikor a Sabado előtt a Szimpla moziban vetítették, nevettek rajta az emberek, tetszett nekik és ez jól esett.

Lesz folytatás?
Igen. Most éppen az alföldön dolgozom egy hasonló filmen, ami egy postaládáról szól, és ugyanezzel a technikával készül.

Pár hónapja Péterffy Zsófiát kérdeztük az animáció jövőjéről. Te mit gondolsz erről?
Szerintem jövője most van igazán, mert 2005-ben volt jelene is. Nem tudom, hogy a mostani animációs rendezők miért nem fognak össze és miért nem csinálják olyanra a magyar animációt, amilyennek lennie kellene, vagy amilyenné az öregek tették valamikor. A fiatal művészek is érzik hogy össze kellene fogniuk, talán ez most meg is fog valósulni.