Bartók Béla idén lenne 125 és ebből az alkalomból elsöprően jelentéktelen események szerveződnek országszerte, amelyekre a lakosság egyébként fogalommal rendelkező apró hányada is eljuthat, ha kifejezetten akarja. Ebben segíthet, ha tudjuk, hogy a Lengyel Intézetben plakátmesterek szenteltek egy falnyi plakátot Bartóknak. Megnéztük.

Tevőlegesen segítünk a megnyitóra érkező népes közönségnek, hogy a bejárat környékén elrekessze magát, így egyszerre fokozzuk esélyünket a borosztásnál és merülünk el Szemadam György markáns megnyiró beszédében, amelyben a szakember a lengyel plakátművészetet és annak szabad szellemét magasztalja, majd egyúttal szöges korbáccsal hatalmasat húz az állami pénzeket felnyaló, de az utcákat amúgy izléstelen produktumokkal szennyező streetartosok seggére. Megtudjuk továbbá, hogy Szemadam György annyira gyűlöli az óriásplakátokat, hogy rájuk sem néz.

Ezután nem sokkal pihenjbe fejlődünk, majd megkezdjük a befogadást. Kihat a stressz.

A Magyar Plakát Társasággá tömörült nemzedéknyi plakátművész alkotásait látva hirtelen érthetővé válik Szemadam beszédének enyhe fanatizáló felhangja. Bartók feje nehéz, ikonizálandóságilag (tűnik, annak) is.

A csapdát mindössze egy művész kerülte el, aki vette a bátorságot, hogy amúgy emberien lerajzolja a bankót is megjárt zeneszerzőt. A többi meg, mondjuk úgy, vegyes - a középszerűtől kifejezetten szarig.

Nézzék meg. Hallgassák.

Megtekinthető: április 25-ig; 9-től 18 óráig a Lengyel Intézetben - Budapest, Nagymező u. 15.