Bár a Moszkvai Állami Szimfonikusokra nagyon nem jutott jegy, eldöntöttem, ha törik, ha szakad, átszűrök tudathorizontomon egy kis magaskulturát, pontosabban valami jó kis klasszikus zenét. Így tudtam meg végül, hogy az emberi anyagcsere és a komolyzene egymást kizáró dolgok.

A Zeneakadémia belseje úgy néz ki mint egy excesszív szecessziós Quake-pálya. A falfelület megfelelő részei három képrétegben vesznek részt:
1. márvány plusz arany, fémoroszlánnal
2. romantikus stukkó
3. fényeffektes falfestmény

"Lesikoltják-e a fejem a japánok?" - karcolok egy számítást jegyzetfüzetembe a Nagyteremben, ahol egy acélrobotsas figyel konokul, amely a mögé applikált orgonával maga az időtálló, értékelvű bossmonster.

Még örülök kicsit, hogy az ismertetőn elírták Liszt Ferenc nevét, meg hogy ingyen bejutottunk a Nemzetközi Kórustalálkozóra nem is sejtve milyen megalázatások várnak később, amikor bevonul a rokonszenves japán kórus, a Choeur Lumiére, és koncertezni kezd.

Ave Mariával kezdenek, én arclibabőrrel, majd a karnagy, Toda Yasuo suhint egyet a fejével a tapsviharba.

A Kűrie! (kíüie) elejszonnál kezd kibomlani a fejemben a kórus. Ki hol sipákol bele, hogyan lapoz. A sorok mellett idős néni érkezik és szatyrot csörget hosszasan. Édes otthon, mulatok magamban.

Közben elemzésre állítódok. "Jól úszkálok" - hallom konkrétan a Szülőföldem című japán dalban. Ki akarom találni, hogy a Hullófenyő című dal miről szól. Azt gondolom, hogy az építészetről. Aztán kiderül, hogy ez nem az a dal, hanem az Őszi Nők. A Hullófenyő viszont teaházi hangulatzene. Rotyogós ötvenes évekbeli dalocska következik, ismét a füzetbe karcolok:

Matsushitai gyerek vagyok,
sok ott a gyár és a jégcsarnok.
Minden gép jár,
tésztát eszünk, nyár.

Tapsolás.

Az Erkel Vegyes énekelve toppan be. Valamiért felcserélve éneklik, hogy "elhagyott a galambom" (* a galambom elhagyott). Remélem nem a szórendi nyelvjavítás céljából gyalázódott meg a dal.

Ekkor már olyannyira elmélyedtem a magaskulturában, hogy kérdések merülnek fel bennem. A kar két tagjának hangja összecsapódik a légtérben és ijesztő vartyogássá repedezik. Mi az ijesztő hangok szerepe a protoambientben? És mi az egyszerű kórusos hínársüvöltés szerepe, majd az azt követő jól hangzó dolgoknak?

A dancehall jut eszembe, de az eszemet hagyjuk. Viszont a ruhák: Barna bársony egyberuha - aranygombos fehér zakó fekete csokornyakkendővel (Choeur Lumiére). Pirosfelsős kosztüm - középszürke öltöny savópiros nyakkendővel (Erkel Ferenc Vegyeskar).

Szünetben százak igyekeznek az elenyésző kapacitású mellékhelységek felé. Izgalmas sorbanállás alakul ki. A szünet végén a koncertteremre hermetikus-hidraulikus acélkapuk záródnak, bejutni többé nem lehet. A műélvezet így pisáláson vérzik el (haha). Rövid konklúzió: amennyiben ön koncertért fizet itt, készüljön plasztikbombával vagy vállról indítható páncéltörővel, hogy az önt érő esetleges fogyasztói illetve emberi megaláztatást megfelelően kompenzálhassa.