Kiállítás-élmény: Roboxotica Bécsben

Gondoltuk megnézzük Bécsben az emberi fogyasztás és kényelem kiszolgálására tervezett koktélkészítő robotokat. Mint ahogy korábban megírtuk, a Museum Quartier-ben rendezett kiállítás célja annak vizsgálata, vajon a koktélrobotok mennyiben segítik elő a hi-tech társadalmi integrációját. A sógoroknál teljes karácsonyi pompát és nyugati viszonylatokat találtunk.


Ő Alan, a kedvencünk, a tökéletes házigazda. A beszélő robot a vendégek között gurul, miközben itallal és rágcsálnivalóval kínálja őket. A szemében kamera van, így rádiókapcsolat segítségével akár egy csendes sarokból is figyelemmmel kísérhetjük a partit. Ismerkedjen meg a töbiekkel is!

Christoph Veigl és Mr Coco

A koktélkészítő robotok hűséges entitások, csak akkor működnek, ha készítőjük is jelen van. A kiállítás szervezője, Johannes érdeklődésünkre elmondta: némelyik makrancos jószág már az első nap után javításra szorult, és mivel okos szerkezetekről van szó, csak a gazdájuknak engedelmeskednek. Christoph Veigl, Alan és Mr Coco tervezője jelen volt, így működés közben is láthattuk a gépeket. Mr Coco minimálban nyomja, nem kínálgat, nem beszél, nem kedveskedik úgy mint Alan, egyszerűen csak azonnal hoz egy újabb jeges italt, ha az asztalra tesszük az üres poharunkat.

Alan és Mr Coco legjobb barátja ez a mosolygó kék követő-kínálgató-társalgó robot, akiben a kiszolgálásnál azért több lehetőség is rejtőzik. Számos hangfalának és a hasában elrejtett cd lejátszónak köszönhetően bárkire ráerőltethetjük a kedvenc zenénket.




Palmer Eldrich
A kiállításon találkoztunk Palmer Eldrich-el is bár itt egyszerű robotnak álcázta magát, és úgy tett, mintha a pezsgőkínálgatáson és a pohártörésen kívül semmi másra nem lenne képes. (Természetesen mi felismetük Önt, Mr. Eldrich)







A koktélrobotok között feltűnt egy tökéletes ivócimbora, PROST is. Nem beszél sokat, mindent végighallgat, ráadásul a szájából alkohol távozik.


A Drink and Drive nevű gépezet elsőre egyszerű autóversenyzős játéknak tűnik. Nem is értettük mit keres itt a koktélrobotok között, amíg el nem olvastuk az alá kitett feliratot. A szerkezet ugyanis agyhullámokkal irányítható, és minél részegebbek vagyunk, a kisautók annál gyorsaban száguldanak körbe-körbe a Mars kinézetű terepasztalon. A Freiraumban rendezett kiállításon még témában szitanyomott pólókat is árultak méregdrágán, 40 euróért, egy diszkréten megvilágított mellékhajóban pedig vitafórumot tartottak a robotika jövőjéről. A szemle után éppen kifelé igyekeztünk a kiállítóteremből, amikor találkoztunk egy névtelen biorobottal is, aki láthatóan emberi felhasználásra kifejlesztett tudatmódosítókkal hajtotta magát. A fiatalembernek álcázott szerkezet ugyanis múzeumlátogatás közben sört ivott és hasist szívott, közben pedig iszonyatos hangerővel bömbölt a fülébe a zene. Nos, igen - állapítottuk meg. A robotika nyugaton jóval fejlettebb, mint sötét hazánban.

soleado | 2005.11.21. 12:39 | link | Komment | Megosztom

tech

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.