Magyarországon még nem mutatták be Michel Moore új botrányfilmjét a biztosítótársaságok uralta amerikai egészségügy tragikus állapotáról. Érdekes lesz a hazai visszhang: a rendszer átalakításának (amerikanizálásának) kellős közepén várhatóan szólásra bírja majd a maga alá nyammogó hazai sajtót és a politikai erőket is. Adódik az összevetés, nyilván mindenki elhivatottság alapján ítél majd, ahogy ez mifelénk lenni szokott.
Borítékoljuk azt is, hogy a néhány (online) szerkesztőség, ahol nincs 100 százalékos pártdiktatúra, csuklóból elkeni majd a Sicko-t, mert úgy érzik majd, Michael Moore filmjeivel ezt kell tennie egy valamirevaló értelmiséginek.

Amerikában tombol a Sicko láz: a CNN tegnap este megpróbálta ízekre szedni Michael Moore-t egy interjúban, ehelyett a rendező szedte szét a hírtévé riporterét:

A BoingBoing tudósítója szerint Texasban redneck tömegek spontán plázagyűléseken vitatkoznak arról, hogyan lehetne másképp csinálni. A legnagyobb magánbiztosító, a BlueCross mentegetőzésre kényszerült a felháborodott ügyfelek támadásai miatt. A Google marketing osztálya segédkezet nyújtott a bajban lévő társaságoknak és fizetségért cserébe lejárató kampányt ígért a film ellen.

Ezek után érthető: muszáj volt saját véleményt kialakítanunk, és nyilván nem várunk a lassú hazai forgalmazókra. Letöltöttük a filmet és megnéztük.

A Sicko telitalálat. Vannak benne tények, adatok és dokumentumok, és van benne jó adag hatásvadászat is persze, hogy eladható legyen a produkció. Voltak jelenetek, ahol hangosan röhögtünk, volt, ahol legszívesebben sírtunk volna, néha méltatlankodva ingattuk a fejünket. A kétórás vetítés végére azonban a message egyértelművé vált és megkérdőjelezhetetlen bizonyítékokon állt a lábán:

"Az amerikai egészségügy súlyosan beteg és igazságtalan rendszer. Ennek legfőbb oka, hogy a profitorientált biztosítótársaságok és a gyógyszercégek mindenféle civil- vagy állami kontroll nélkül uralják az egészségpiacot"

A képlet egyértelmű, mi is ismerjük, mindannyian kötöttünk már Casco-t. A magán egészségbiztosítás rendszerében profitnak minősül egy-egy megtakarított kiadás, a kifizetett műtéteket és egyéb nagyértékű kezeléseket pedig veszteségként könyvelik el. Mint a Dr. House-ban: az amerikai kórházakban nem az orvos dönt arról, hogy egy beteget ellát, vagy sem, arról pedig végképp nem rendelkezhet, milyen kezeléssel gyógyítható meg a páciens legjobb tudása szerint. Az amerikai kórházakban egy öltönyös, aktatáskás ember dönti el, ki milyen kezelést kaphat a biztosítása alapján. A filmből kiderül: ha valakinek a körülményes eljárás végén mégis fizet az HMO rendszer, évekre visszamenőleg megnézik, hol vétett egy hibát a kérdőívek kitöltésénél, voltak-e megelőző tünetei, melyek a jelenlegi betegség kialakulásához vezettek. Törések, hasmenés, fertőzések kerülnek nagyító alá, és ha egyetlen apró könyvelési hibát vétett a beteg korábban, vagy a kötvény szignózásakor már szervezetében volt a későbbi kór kialakulásához vezető betegség, a biztosító azonnal visszaperli kifizetett összeget.

Ahol állami, egységes biztosítási rendszer működik, ott szolidáris alapon mindenki az adóban fizeti meg a hozzájárulást. Egy kanadai nyugdíjas válasza a rendező-riporter kérdésére "Miért fizet mások helyett, ha Önnek semmi baja sincs" egyszerű és végtelenül tanulságos: "Mert vannak, akik nem tudják kifizetni maguknak az ellátást". Míg Amerikában egy fűrésszel levágott ujj visszavarrása 12-60 ezer dollárba kerül, Angliában az ingyenes beavatkozást követően a kórházak kifizetik a beteg biztonságos hazajutásának költségeit, kp-ben, egy alaksori kasszánál.

Hogyhogy Angliában nincs csődben az egészségügy? Ott miért nem hivatkoznak arra, hogy a szociális ellátás a kommunizus felé tett első határozott lépés? Amerikában egy fiatal színész, bizonyos Ronald Reagan hangját rögzítették egy bakelitkorongra és juttatták el lemezboltok százezreibe az '50-es években, hogy a családok megtudják: az egészségügy felől támad a vörös ördög.

A film egyedi esetek felvetésével kezdődik. Igazi riport: van benne öreg ács, akit elkapott a körfűrész, rákos apuka, akitől megtagadták a csontvelőátültetést, mondván, kísérleti eljárást nem fizet a biztosító. Aztán megtudjuk a legfontosabbat, az itthoni viszonyok szempontjából is elgondolkodtató információt: Azok a politikusok, akik az egészségügyi rendszert piaci viszonyok közé helyezték, és tető alá hozták az állam teljes kivonulását a szektorból, mára mind különböző egészségügyi magáncégek CEO-i évi cirka 2 millió dolláros fizetéssel. Vajon a mi politikusaink is ebből a példából tanultak?

A Sicko aztán megmutatja mi a helyzet Kanadában, Nagy-Britanniában és Franciaországban. Az egészségügy mindenütt jórészt állami kézben maradt, mégsincs nyoma a kommunistáknak. Sőt: a WHO jelentése szerint az európai országok vezetik az egészségügyi ranglistát, az USA pedig a 37-ik helyen áll, közvetlenül Szlovénia mögött. Végül jön a csattanó, az európai szemmel talán felesleges és nehezen érthető finálé: Moore hajóra pakol néhány Ground Zero önkéntest (a 09.11-i New York-i katasztrófa romjainak eltakarításán dolgozó helyieket, akik 2001 óta légzési nehézségektől és egyéb, a hatalmas por okozta betegségektől szenvednek és nem kaptak ellátást az USA-ban, mert önként vállalták a munkát), és elviszi őket Guantanamo Bay-be, ahol a WTC terrorakció miatt letartóztatottakat ingyen kezeli a kormány. "Hé őrök" - kiabálja - "nemzeti hősöket hozok, ellátásra!" A szigetről persze elhajtják őket, mire Kubában is szerencsét próbálnak. A kis csapat itt szó nélkül megkapja a kezelést. Persze jóhogy: azért a komcsik se olyan hülyék, hogy kihagyjanak egy ilyen lehetőséget, miközben nagyot rúghatnak a csillagos-sávos seggbe is egy füst alatt.

Nos, ezt a részt fogja kiemelni a magyar sajtó, amikor megírják majd a kritikákat. Itt valóban fogást lehet találni a filmen. Demagóg, nincs értelme, félrevezető. Nekünk. A texasi redneck azonban csak a film végén érti meg igazán, mekkora a baj. És Michael Moore célja éppen ez a Sicko-val.