Elektronikus mennyország az A38 hajón
Április 13. '07

A Toldi mozi alatt húzódó pincerendszerben próba közben értük tetten tegnap este a Realistic Crew elektronikus zenei formációt, akik jövő kedden Amon Tobin előtt játszanak majd az A38 hajón. A zenészek különböző projektekben 2000 óta jelen vannak a hazai elektronikus zenei szcénában. Vranik Krisztián és Kalotás Csaba zenével, filmmel és fotográfiával is foglalkozik. Ők jegyzik a Macerás ügyek és a Fekete kefe című filmek zenéjét, emellett számtalan projektet futtatnak párhuzamosan.



A live actben elektronikus hangszerek mellett élő zongora, trombita és basszusgitár is szerepel, a számok pedig finoman szanaszét csavart okos istencsapások. DJ Krush-t idéző jazzfutamok, Ninja Tune-os eklektika, meg pörölyként becsapódó basszusok rengették a kihalt mozi falait csütörtök éjszaka. A próba előtt megtudtuk, hogy Overcome címmel új album is megjelenik Tobin mester koncertjének napján, a fellépés pedig igazi elektronika ünnep lesz majd még több élő hangszerrel, MC-kkel, és énekesekkel.

A hazai csapatot követő nagymestert reméljük, nem kell bemutatni. A mondott Ninja Tunes kiadó szent őrültje új albumát hozza el a hajóra. A Foley Room zajokból, furcsa hangmintákból, hátborzongató élő hangszerekből és elementáris basszusokból építkezik. A fellépés különlegessége, hogy az A38 Hajón speciális 7.1-es surround hangrendszer épül a koncert kedvéért.
Nehogy eszébe jusson kihagyni.


RaZo | link | Komment (1)
Én ott. :-)
Elit Alice [Tag] | Április 14. 12:59

M e g m o n d o m:

Ird ide, hogy "human"!
kultplay © 2005 | info | hosted by C3
keres
Creative Commons License