Mit mondjak, az hogy nemzetközi helyi politikusos eseményen jelenek meg csak később állt össze, csak álltam és a környező házak ablakain cikázott a tekintetem, amennyire a túlélőcsuklya engedte, mert hogy az a legidegesítőbb típusú eső esett, ami légyszar méretű cseppekből áll, ugyanakkor unott lassúsággal, de irtózatos sűrűségben ömlik, amikor kiszállt ez a golfsapkás faszi az ezüstszínű kocsijából és intett a sofőrnek, hogy hagyja csak az ajtót és döbbenetes lendülettel felszívódott a ház szájánál (vagyis inkább a fülénél) sorakozó tömegben.

A Kogart objektíven erőteljesen nyomja, amit nyom, szubjektívan viszont durva stresszforrás.

Ünneplőben mindenki. Nem lehet nem nekiütközni valakinek. Repül a púder. Egy láthatatlan sarokban Demszky Gábor, Michael Bloomberg és tolmácsok castrói hosszúságú beszédet mondanak (a pillanat megragadásának alkotásfilozófiai okoskodásai, vagy mi, meg hogy gratulálunk, szép a galéria). Fővédnök Göncz Árpád. Jó lenne látni a képeket, de a liftben is jól esik tartózkodni, csend és hűvös fémfelületek, bocsánat nem ide tartozik.

Révész 62 fekete-fehér New Yorkot ábrázoló képe körbeutazza a világot. A műveken három fő dimenziót véltem kidomborodni. A hatalmas régi megesmegrendítőt. Az aranyos arit (cute). A szép és tökéletes technikait. Ezek különböző szögekben forgolódnak odabenn. Az embernek is van legalább ennyi dimenziója, úgyhogy a város is eléggé ilyen. New York pedig annak tűnik.

Szubjektíven, a megnyitót és a kiállítást egybefoglalva, az emberarcú megalománia néhol ilyesztő vonásai is kiütközni látszottak. A készülő béemlakoma miatt sajnos nem jutott hely egy kávé elfogyasztására az intézmény alsó rétegében. Alázatosan köszönjük. (acsark-acsark)