Ismerje meg a technos szinglit!
március 24. '06


Cool. A fogalmat az amerikai nonfiction atyja, Norman Mailer találta fel az 1950-es években. Az író két részre osztotta a társadalmat: "Hip"-re és "Square"-re, azaz rebellisekre és konformistákra. Meghatározása szerint a cool kifejezés (hip, edgy) a tömegkultúrával szemben álló individualista megkülönböztető jegye a homogenizáló társadalmi berendezkedéssel szemben.

"A mai tizenévesek egy túlkommercializált és túltechnicizált világban élnek, amit formálni kívánnak, és ami átformálja őket. Önmagukról kialakított és közvetített képük rendkívül sokoldalú és színes. Megrajzolható-e portréjuk a képzőmûvészet segítségével?" - teszi fel a kérdést a Bécsből Budapestre érkezett vándortárlat kurátorcsapata. A válasz: igen, de nem így.

Rég vártunk úgy megnyitót, mint a Coolhunters tárlatét, mert azt gondoltuk, három teremnyi nyugateurópa költözik a Hősök terére, végre testközelből ismerhetjük meg az interneten naponta látott trendeket és tárgyakat, a nagybetűs jelen fogyasztói társadalmának itthon ismeretlen lenyomatai alapján pedig alkalom nyílik pálinkafogyasztásra, hiszen:

1.) Nagyon sok év múlva jutunk el majd idáig,
2.) Persze akkor sem, hiszen addigra megint lemaradásban leszünk.

cool1Jövőtárlatra számítottunk, egy Budapesten alig létező fogyasztói kultúra kegytárgyainak bemutatójára, és olyan művészeti termékekre, melyek a fejlett társadalmakban tapasztalható kortárs ingerek hatására keletkeznek. Kid Robot vinileket vártunk, és hatalmas graffitiket. Designtárgyakat és überdivatcikkeket, súlyos videoinstallációkat, wireless hálózatot, interaktív vizuálokat, titkos, berlini salvia divinorum-partik egyedi tervezésű flyereit és Nintendogot kerestünk. Ne feledjük, a kiállítás mottója így hangzik: "fiatalok a média és a piac között". Milyen hatással van a nyugat-európai fiatal generáció tagjaira a multimédia vihar? Hogyan vásárol a nyugati fiatal, akinek sok pénze van és mindent megvehet magának? Milyen médiát fogyaszt? Hogyan szelektál? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ - hiába.

A Műcsarnok új tárlata ugyanis meglepően szegényre sikerült. Az új generáció médiafogyasztási szokásait két darab memória és szoftvermentes, ám nyomogatható Xbox 360, a vásárlási szokásokat pedig változatos színű és formájú tornacipők és a Krúdy Gyula utcai Goa-turkáló színes pólógyűjteménye mutatja be. Mikola doktor minapi beszélyének célközönsége talál magyarázatot a tárlatot böngészve: patacipő, baseball-sapka és számíttógép a mai fiatalok szentháromsága. Graffiti-ből is volt egy(!) a főfalon, meg különféle energiaital-dobozok vitrinben kiállítva.

c2A tárlat a National Geographic szociofotóit idézi: "Ilyen italokat iszik egy diszkós." "A mai fiatalok nemegyszer színes pólóban járnak." "Sőt, úgy nevezett játékkonzolt is használnak szabadidejükben". Nem csoda, ha tinis zavarukban nyakban hordják a fülbevalót és recsegő rádióadásokat hallgatnak.

A múzeum belső termeiben a Muntean & Rosenblum alkotópáros festményei, filmjei és rajzai találhatók, vegyül a művészet a Nyugati téri aluljáró olcsó Spongyabob-pólóinak megrendítően kelet-európai világával. Az osztrák mûvészpáros munkáinak szereplői a divat- és lifestyle-magazinok fiatal modelljei. A különös, mesterkélt pózokban látható figurák a banalitás és a szellemi pátosz kifejezői is egyben. A képek alá comic sans fonttal írt kommentárok szívbe markolnak: "A legjobb lenne élvezni mindazt, amit csinálok. Mindegy, hogy rossz vagyok-e vagy jó, semmit se kelljen bizonyítanom."

A klasszikus tinibajok zseniálisan megfestett modelljei zavart, elfojtott érzelmeket, személyiség- és identitáskeresést mutatnak. A pehelyző bajuszos kamaszok olyan szánalmasak, hogy látogatásunk befejeztével kimondottan lesajnálva tekintettünk a múzeumkerítéshez láncolt bringaerdőre: "Kellékei ezek a tartás és gerinc nélküli, globális divatot kiszolgáló, elbutult generációnak, nemcsoda, ha a drogok és a szexuális szabadosság fertőjébe menekül ez az elveszett nemzedék" - gondoltuk.

c4
c5
c6
pata

RaZo | link | Komment

A beküldés trackback címe:

http://kultplay.hu/backoffice/trackback.php/439

M e g m o n d o m:

kultplay © 2005 | info | hosted by C3
keres
Creative Commons License