Tápióvidéki hagyományőrző tüzércsapat-tagnak öltözött kamaszok szerencsétlen tekintetébe ütköztem a Karton Galéria első termébe lépve. A huszáregyenruhás fiatalok portréi lesújtónak találták, hogy még sohasem hallottam az 1849. április 4.-i tápióbicskei csatáról, ahol a magyar csapatok dicsőséges győzelmet arattak az osztrák sereggel szemben. A szomorú tekintetű kamaszok addig nem is engedtek tovább, amíg nem bizonyítottam legalább minimális felkészültségemet a "felszabadúlási időszakról", és el nem árultam nekik, hogy tudom mi az a lőkupak.

Miután kiálltam az első próbát, megnézhettem Stark Attila rajzait. (ő az a művész, aki a hatalmas graffitit készítette a Műcsarnok új kiállításához az első teremben) Kula Jani kalandjai című rajzsorozatát igazán szórakoztatónak találtam. Nemcsak azért, mert szeretem olvasgatni a "Fucking Babylon" szóösszetételt, meg a sok káromkodást, hanem azért is, mert nagy hasonlóságot véltem felfedezni a kalandrajzok, és saját (szombat esti tudatmódosult) viselkedésem között.

Be kell valljam, fogalmam sincs kicsoda Naomi, és miért szerepel a neve kétszer is a képeken. Sajnos ezen annyira elgondolkodtam, hogy képtelen voltam a többi művészi terméket befogadni, pedig próbálkoztam. Voltak hatalmas kusza rajzok és egy videófilm is, melyben egy próbababa alsó részével és egy mosogatóval csinált valamit egy dagadt fickó.

Azt mindenesetre megtudtam, hogy a galéria jelentős képregény és karikatúra gyűjteménnyel rendelkezik, és nemsokára Mathieu Kassovitz apukájának - aki jeles reklámgrafikus - is lesz a Kartonban kiállítása, amire lehet hogy kedvenc rendezőm is ellátogat.