Gondolt-e már arra Ön vásárlás közben, hogy a piacon felépített szemrevaló zöldséghegyek, a precízen megkomponált szalonnatornyok és a vámpírriasztó fokhagymafűzérek akár művészi installációnak is tekinthetők? Nos, az Ernst Múzeumnál gondoltak. A nemzetközi kurátorok, művészek és építészettörténészek bevonásával Európa számos pontjáról (Graz, Pozsony, Prága, Zágráb, Krakkó, Firenze és Oulu) összegyűjtött anyag alapján a kurátorok szerint "összehasonlíthatóvá válnak a vásárcsarnokok és piacok nemzeti sajátosságai és általános európai elemei."
Úgy döntöttünk, ez izgi lehet, ezért megnéztük.

A kiállításon a következő figyelemreméltó tárgyakat találtuk: vágómarha-formára kovácsolt húsbárdok, egy korabeli zománcozott vastábla, melyről megtudhatjuk, hogy miért érdemes a libát Erzsikétől venni, egy eredeti Lacikonyha cégér, ami segít elképzelnünk, milyen pecsenyét süthettek, amikor - ahogy Krúdy Gyula írja - még nem spórolták ki a zsírt a hús alól.
Ezenkívül sok fényképet állítottak ki a szervezők a fentebb felsorolt városok vásárcsarnokairól. A képek tanusága szerint a piacok nagyjából úgy néznek ki mindenhol, mint Budapesten a Fővám téri csarnok. "Miért számít akkor nemzetközi turistacélpontnak a pesti Nagycsarnok?" - merült fel bennünk a gyanú, de aztán hamar el is oszlott, mert elvonta a figyelmünket Zsivkov Angel zöldség és gyümölcskereskedő klasszikus zöld cégtáblája, ami meggyőződésünk szerint időkapuként működik értő kezekben, egyenesen a nyolcvanas évek maszekolós világába.

Nagyjából megtekintettük a tárlatot, amikor eszünkbe jutott a "Második Gazdaság" kifejezés, mely a Kádárizmusban munkaidő után pénzért elkövetett gázszerelésre utal, ezért úgy döntöttünk, elég a nosztalgiából. Ha kíváncsi a hagyományos nagyvárosi ételkonzumálás szalonnaszeleteléssel megidézett nagyfelbontású kegytárgyaira, január 1-ig megtalálja a tárlatot a Nagymező utcai Ernst múzeumban.