Function 2008

Digitális művészeti találkozóvá nőtte ki magát Magyarország és a régió legnagyobb demoscene partija, a Function. (Szerintünk persze eddig is az volt, csak nem így hívták, pedig az elnevezés az utóbbi években egy sor idétlen kultúrházas kérdéstől menthette volna meg a témáról nyilatkozó színereket)
Szeptember 26-28 között a szokásos soroksári helyszínre várják a szervezők a digitális művészetek rajongóit, grafikusokat, programozókat, animátorokat, zenészeket és fotósokat, hogy összemérjék tudásukat és tapasztalatot cseréljenek.

A szokásos versenyeken (realtime demo, intro, animáció, grafika, zene, stb.) kívül a party új kategóriákkal bővült, így idén lesz fotó és 4 kilobájtos procedurális grafikai verseny is. A helyszínen folyamatosan nagyméretű kivetítőn láthatóak majd az elmúlt évek legszínvonalasabb demoscene produkciói, lesz 8 bites zenei koncert és a már megszokott grafikai és programozás témájú előadások sem maradnak el. Seres Lehel az EIDOS Hungary képviseletében a Battlestation: Pacific grafikai fejlesztésébe ad betekintést, Inigo Quilez (IQ / RGBA) előadásából kiderül, hogy miként lehetséges a Pixar klasszikus logo animációját valós időben, és mindössze 4 kilobájtban megvalósítani, a SONY "Linger In Shadows" című Playstation 3-as interaktív demójából pedig a program lengyel fejlesztői tartanak bemutatót.

Olvassa el korábbi posztjainkat a Function partikról!

"Tűzgombot nyomjál"

Pörög a magyar demoscene

Function 2007

köszi az infót Murphy!

soleado | 2008.09.24. 13:21 | link | 1 komment | Megosztom

scene new media art

Breakpoint 2008 - a demoscene party legjobb videói

A 2001 óta minden év húsvét hétvégéjén megrendezett Breakpoint party a demoscene közösségének bizonyosan legrangosabb eseménye. Jellemzően évről évre itt jelennek meg legemlékezetesebb realtime demók, animációk, grafikák és más audiovizuális produkciók.

Idén is rengeteg színvonalas alkotás indult a különféle versenyeken. Többek között itt mutatta be először a lengyel Plastic a Sony megbízásából Playstation 3-ra készített demóját.
 


A grafikai versenyeken is igen magas volt a színvonal. Rengeteg nagyon jó render és kézzel rajzolt mű indult, illetve idén elõször procedurális grafikai versenyt is rendeztek, ahol egy futtatható 4 kbyte-os programba kellett a készítőknek a grafikájukat megrajzoló algoritmusokat belesűríteni.

Az eseményekről, és a produkciókról - zenéről, grafikáról és demokról - a Scene.hu-n olvashat részletes beszámolókat, kedvcsinálónak csemegéztünk egy kicsit az idei termésből.

soleado | 2008.04.10. 11:01 | link | Komment | Megosztom

scene geek digitális kultúra

25 éves a világ első crack intrója

Nem csak a ZX Spectrum és a C64 ünnepelte idén a 25. évfordulóját, hanem a világ első crack intrója (feltört szoftverekhez a crackerek magukat reklámozó bevezető képsorokat, vagy animációt készítenek) is ennyi ideje született - írja az évfordulóról megemlékező posztjában a magyar demoscene közösség megablogja, a Scene.hu. Egy Berlin Cracking Service nevű társaság jegyzi az anyagot, akik német létükre az 1982 szeptemberi USA premier után 2 hónappal (Európában csak később, 1983-ban jelent meg a C64) már játékok törésével foglalkoztak.

A Scene.hu által bemutatott intro mindössze egy statikus képből áll, de becsüljük meg, mert ez az a MÉM, ami máig arra késztet crackert és a fejlesztőt, hogy minél látványosabb bevezető képekkel mutassa meg magát a szoftverek introiban. Mindez persze nem biztos - gerjeszt legedakörhöz méltó ködöt a Scene. Ez az időszak még kevéssé dokumentált, így sokan megkérdőjelezik az intro elsőségét, mi több, azt is, hogy '82-ben jelent meg. A magyar demosok azonban azon az állásponton vannak, hogy míg más, jobban bizonyítható pályázó nincs, a BCS intróját tekintik az elsőnek.

Linkek az intróhoz:
http://noname.c64.org/csdb/release/?id=35670
http://www.pouet.net/prod.php?which=17555

soleado | 2007.12.23. 10:36 | link | 3 komment | Megosztom

scene new media art geek games

Legyen Ön is színer

Televízó kapcsolgatás közben már biztosan Ön is rátalált a magyar mjúzik televízsönre, amit most nem minősítenénk, hiszen nagyon gyorsan megnyomtuk a tovább gombot a távirányítón, majd hirtelen visszakapcsoltunk és elállítottuk a csatornát, hogy még egy kicsit se befolyásolja zenei ízlésünket. Nem baj, van alternatíva, mindig is volt és különben sem szoktunk tévézni, jó magyar zenét úgysem adnak. Viszont online zeneversenyt hirdet a scene.hu, Just for fun merthogy nics tétje, márha az egyik kommentben felajánlott Demoscene TV márkájú kék műanyag frizbi nem számít annak. Rajta hát kedves olvasó, legyen Ön is scene-er, küldjön be zenét, aztán pedig fűrdőzzön a sokak szerint meglehetősen - szerintünk kicsit sem - kellemes dicsfényben. Határidő november 1.

soleado | 2007.10.08. 20:12 | link | 6 komment | Megosztom

zene scene new media art geek

Function 2007

A Conspiracy sikerei után teljesen biztosak voltunk benne hogy megint lesz Function demoscene party. Ráadásul idén a szokásos versenyprogramokon kívül (demo, zene, grafika és animáció) szakmai előadások is lesznek, ahol fény derül például a nagy titokra, hogyan lehetséges olyan 64 kilobyte-os programot készíteni, amire a nemzetközi számítógép-animációs szakma is felfigyel. Emellett idén játékfejlesztői verseny is lesz, vagyis a vállalkozó kedvűek a party honlapján található tematika és szabályok szerint készített játékprogramokkal is indulhatnak. Természetesen a direkt a party-ra neveztt új alkotások mellett az elmúlt évek legszínvonalasabb demoscene produkcióit is bemutatják.



Function 2007 szeptember 21-23.
Táncsics Mihály Művelődési Ház
1238 Budapest, Grassalkovich u. 122-124 (Soroksár)
(GPS: 47.4022, 19.1131)

soleado | 2007.09.19. 17:55 | link | 1 komment | Megosztom

scene new media art geek

Hollywood megeszi a programozókat reggelire


Kalifornia izgalmas hely: alig ért véget San Diego-ban a képregény évi rendes ünnepe a Comic Con, máris elkezdődött a világ egyik legjelentősebb számítógépes grafikai és interaktív technológiai szakkiállítása, a Siggraph. Virtuális valóság, 3D fénymonitor és demóscene várta a közönséget három napon át augusztus 9-ig. A Wired Magazine cikke

razo | 2007.08.15. 20:25 | link | Komment | Megosztom

scene kult film

Világhírű magyar garázsdemo


Pár nappal a világ legnagyobb képregényfesztiválja után, augusztus 5. és 7. között rendezik meg San Diego-ban a legrangosabb számítógépes animációs filmfesztivált, a Siggraph-ot. A fesztivál rangját jelzi, hogy a több ezer nevező munkáinak csak töredékét mutatják be, a legjobbnak ítélt animációt pedig automatikusan kvalifikálják az Oscar-díjra a legjobb animációs rövidfilm kategóriában. Ezúttal magyar induló is bekerült a fesztivál programjába, mégpedig a Conspiracy nevű demócsapat Chaos Theory című animációja, ami többek között olyan neves indulókkal versenyez, mint a Pókember 3, a 300, a World of Warcraft vagy a Half Life 2 animációs jelenetei.

Nézze meg a demót HD minőségben!

razo | 2007.07.30. 17:44 | link | 4 komment | Megosztom

scene new media art geek film

Pörög a magyar demoscene

A magyar demo scene még októberben tartotta évi rendes összejövetelét a soroksári Táncsics Mihály művelődési házban. Ott voltunk a partin, és úgy láttuk, még a tavalyinál is kevesebb vendéget érdekelt a vizuálok, amatőr szoftveres zenék és retro számítógépek világa. Pedig idén sok külföldi látogató is érkezett a megmérettetésre, valamint jelen volt a francia illetőségű Demo Scene TV több munkatársa, akik live streamben nyomták a soroksári eseményeket profi forgatócsoport segítségével. Azóta bizonyossá vált, hogy a hazai demoscene 2006-ban népszerűbb, mint valaha.

space night rockers | 2006.11.20. 17:19 | link | 1 komment | Megosztom

scene

Function 2006- demoscene party


Szerkesztőségünk tavaly különleges egységet indított a soroksári Táncsics Mihály művelődési házban megrendezett Function demoscene party-ra, aminek eredményeként azóta nem tudjuk kitörölni a winampból a C64-es zenéket (így ezek végtelenül loopolnak akár órákon, néha napokon keresztül, természetesen most is) Nem kérdés, idén is megyünk. Thomas Magnum egyik bennfentes informátorától tudjuk hogy két kedvenc zenészünk- Generiq(Spot) és Shaman(Heaven7) - is készül a Functionre. Kíváncsian várjuk, addig is ajánljuk, hogy nézegesse az interneten található demókat, de még előtte hallgassa meg a kedvenc C64-es (.sid) számunkat.

Időpont: 2006. október 6-8.
Helyszín: Táncsics Mihály Művelődési Ház
(1238 Budapest, Grassalkovich u. 122-124, Soroksár)

space night rockers | 2006.10.06. 16:06 | link | Komment | Megosztom

scene

Nerdcore Rap - a gengszterség halott

“When I had a modem it was hella exotic / Now high bandwidth is my narcotic.” A gangsta rap halott, fogason lóg az aranyfux a prémbundás maca mellett. A rivális G-k rég túllőtték magukat kokainnal, az új trend a Nerdcore, a Geeksta rap, az irányzat kulcsszavai pedig a Lan Dance Party, a Chip Hop és a Nerdcentric Mix Style.
Olvasson tovább, bitch!

razo | 2006.08.30. 19:34 | link | 1 komment | Megosztom

geek scene zene

"Tűzgombot nyomjál"

vinnerMúlt hétvégén szerkesztőségünk különleges egységet indított a soroksári Táncsics Mihály művelődési házban megrendezett Demo Scene party-ra, mert égető kérdések merültek fel bennünk, melyekre válaszokat akartunk. Mi ez az egész? 2005 van, nem? Vagy épp ezért? Soleado és Joco otthonosan mozogtak a témában, én azonban abszolúte rookie-nak számítottam demos körökben.

Így fordulhatott elő, hogy megérkezés után kb. hatvanöt másodperccel a közösség minden létező íratlan szabályát vasalt gördeszkás cipővel tapostam halálra. Fogalmam sem volt például arról, hogy egy ilyen helyen nem illik mások monitorait bámulni, ezért első dolgom volt, hogy miközben társaim udvariasan meghúzódtak a terem sarkában, és kutató szemekkel felmérték a terepet, arcomon egy hatéves gyerek kíváncsiságával vetettem magam a gépek erdejébe, igen hamar kiváltva ezzel a jelenlévők általános ellenszenvét. Pedig akkor még nem sejthettem, hogy a demo-világban még a népszerű Bikini együttes is nyakig benne van. (Klipp letöltése kötelező).

Thomas Magnum | 2005.10.14. 13:28 | link | Komment | Megosztom

scene

Function 2005

Igen, végre megint partit rendez a magyarországi "valós idejű non-interaktív multimédiás prezentációkkal foglalkozó underground szubkultúra" azaz demoscene party lesz, ahol kóderek, zenészek, grafikusok, 3D modellerek mérik össze tudásukat demóikkal.
A demó ugyebár egyfajta videoklippszerű animációs kisfilm, de nem olyan mint egy sima film, hanem a lehető legbonylultabban készül, amt mi nem értünk, kicsi (4-64kilobyte), valós idejű (azaz a képkocák a lejátszás közben számolódnak ki), ezért még a véletlen is változtathat a végeredményen. A kultúra gyökerei a c64-es időkre nyúlnak vissza, és a demók már akkor is tök jól néztek ki.
function_05

Időpont: 2005. október 7-9.
Helyszín: Táncsics Mihály Művelődési Ház
(1238 Budapest, Grassalkovich u. 122-124, Soroksár)
Végre mi is ott leszünk. Ráadásul lányoknak ingyenes (de csak belépővel lehet szavazni, hmm ezt hogyan értelmezzem?).

soleado | 2005.10.03. 14:34 | link | Komment | Megosztom

scene

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

Houston, we have a problem.

Elit Alice

Houston, we have a problem.

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!