Budapesti közlekedés: végvergődés helyett őszinte trash

Apa motort hajt, a család pedig vele tart. Teljes létszámban. Ráadásul láthatóan nem extrém szükséghelyzet, hanem napi rutin ötösben robogózni Vietnamban. Az öreg moci nyilván a család egyetlen benzinnel hajtott közlekedési eszköze. Anya papucsban támaszkodik a kipufogón, srácok a kormányon, bukó sehol, valószínű, hogy egy ütközést senki sem élne túl.

Ennek ellenére azt gondoljuk, szimpatikus hozzáállás a hatóság részéről, hogy ha már se pénz, se utak, se közlekedési kultúra nincsen, akkor legalább érezzék jól magunkat a helyiek, és ne legyenek szabályok se. Így kéne Budapesten is: korrupció és tehetetlenség helyett szívből jövő, őszinte trash kell ide.

Biciklist büntetni a Kálvin térnél, ahol nincsenek sávok, lámpák és egy hatalmas lyukat kerülgetnek az idegtől félőrült autósok: ez csak idegességet szül, csill. Felújítani a négyeshatost 2006-ban, hogy utána három évvel kiderüljön, épp csak a sínek maradtak ki a rekonstrukcióból, ezért szétverik azt is, amit korábban felépítettek: hát ilyen se fordulhatna elő ott, ahol ezek a fotók készültek. Ott nyilván egyáltalán nem szaroznak azzal, hogy az európai tömegközlekedést imitálják.

Sokat elárulnak ezek a fotók arról, hogyan volna érdemes gondolkodni idehaza, és nem is biztos, hogy csak a közlekedés területén. Itt van az egészségügy gondja: szeptemberben állítólag botrány lesz, mert üres a kassza. Hát tessék megszüntetni az egészségügyet. Vietnámban is teljesen jól elvan a lakosság a fent látható közhigiénés viszonyok mellett. Sőt: mire a disznóhús megérkezik a feldolgozóba, kellemesen füstös ízt is kap a szállítás miatt. Mondhatnánk, magyarosat.

Persze az is igaz, hogy ezek a motorosok képezik a gazdaság gerincét Vietnámban, ahogy a képeket készítő Hans Kemp is írja könyvének előszavában. Nehezen értjük hogyan, de ez a rendszer működik. A kacsák meg a paprika eljutnak a piacra, ahol pénz lesz belőlük, ami vetőmaggá, süldőmalaccá és hatméteres szennyvízcsővé változik talán még aznap.

Gondoljuk erre, miközben a Nagykörúton araszolunk a forgalomban.

razo | 2009.08.13. 16:23 | link | 7 komment | Megosztom

könyv fotó

Instant fotók kortárs szemmel

Annak idején az volt a nagyszerű a Polaroid gépekben, hogy csupán egy percet kellett várni ahhoz, hogy meglássuk és kezünkben tarthassuk a kész fotót. A digitális képalkotás korában ez az egy perc örökkévalóságnak tűnik, az instant fotók ma mégis legalább annyira népszerűek mint harminc éve.

space night rockers | 2009.07.03. 11:43 | link | 6 komment | Megosztom

kiállítás fotó

Kedvenc budapesti graffitim

Bringázás közben fotóztam a Király utca valamelyik kereszteződésében (asszem a Kisdiófa utcában de nem 100%). Dob utca 13-15 előtti járdaszakaszon, a hetedik kerületben.

razo | 2009.04.17. 17:05 | link | 9 komment | Megosztom

street art fotó

Rendőrök Londonban: közszolgák és kommandósok

Régebben írtam egy cikket a HG.hu-nak arról, hogyan kommunikálnak az európai rendőrök a formaruháikkal. Különösen érdekes volt összehasonlítani a tömegoszlatásra és más éles helyzetekre alkalmazott egységek (riot police) egyenruháit, amik alapvetően két kategóriába sorolhatók. Az egyiket nevezzük közszolgának, a másikat pedig kommandósnak. A kommandós - ilyen a magyar készenléti alakulatok és a legendás párizsi CRS zsaruk viselete, erősen uniformizáló katonai gyakorlóruha, célja a félelem és az arc nélküli fegyveres tömegben rejlő erő látszatának keltése.

A Londonban most zajló utcai összecsapásoknál készült fotókon a másik kategória figyelhető meg. Érdekes, hogy még a legdurvább viperázás és utcakőhajigálás is demokratikusabb látszatot mutat, ha a rendőrök nem ninjaszerkóban és teknősbéka alakulatban nyomulnak, mint Párizsban, Szöulban, vagy Budapesten. Láthatóan rendőrhiánnyal küzdenek egyébként Londonban: a képeken sok a tányérsapkás közszolga és a bowler hat-et viselő parkőr is, de mindannyian, még a bevetési egységek is figyelemfelkeltő sárga mellényt viselnek, a pajzsok is kisebbek, kevésbbé félelmetesek, mint a falként összeilleszthető, egész testet védő magyar változat.

Figyeljük meg a rendőr-arcokat is! Csupa békeidőhöz szokott, nyílt, joviális és döbbent tekintet, ezek a zsaruk eddig azért dolgoztak, hogy a városban flottul menjen a közlekedés, mindenki eljusson oda, ahová szeretne, kevesebb legyen a zsebtolvaj és a karamblolokat követő akadályok is a lehető leggyorsabban eltűnjenek az utakról. Most meg több ezer zavaros fejű szalonhippi követeli a vérüket üvöltve. A helyzet az, hogy mi a londoni rendőrökkel vagyunk lélekben.         

razo | 2009.04.02. 10:30 | link | 9 komment | Megosztom

fotó

100 millió+ fotó: portrékötettel ünnepel a Flickr

Richard Huelsenbeck dadaista kiáltványát akár 2009. március 21-én is fogalmazhatta volna. Minden egyszerre történik: a magyar miniszterelnök bejelenti lemondását, a Flickr közösségi fotómegosztó oldalon posztolják a 100 milliomodik képet, a Kultplay szerkesztője étkezési utalvánnyal fizet a Retek utcai éjjelnappaliban. 

A Creative Commons blog számításai szerint hétfőn már 100,191, 085 CC licensz alatt megosztott fényképet tartalmaztak a Flickr szerverei, melyeken mára a világ legnagyobb, globális fotó-adatbázisa gyűlt össze. A fotókat nemcsak magáncélra használják: a Copyright-nál jóval rugalmasabb szerzői jogi rendszernek köszönhetően több százezer Wikipedia-szócikkben, blogposztban, és mainstream hírsiteon jelentek meg a közösségi felvételek. A Flickr ugyanis miden egyes feltöltésnél lehetőséget ad a usereknek arra, hogy maguk válasszák meg, milyen típusú licensz alatt kívánják elhelyezni képeiket. Az adatbázis CC típusok szerint is böngészhető, így ha valaki mondjuk újraközlésre keresi a hortobágyi ötösfogatot ábrázoló, 1968-as postai bélyeget, az szerzői jogi kategória szerint is szűkítheti a találatokat.

A CC főhadiszállás 1024 db. ingyen példányt oszt szét Joi Ito Free Souls című portrékötetéből a Copyright alternatíva céljaira adományozók között az ünnep alkalmából. A fotóskönyv - melynek teljes tartalma elérhető a Flickr-en is természetesen - ismert tech fejlesztőket, web2 gurukat, egyetemi professzorokat, művészeket örökít meg. Közös nevező, hogy mindegyikük az új, szebb, tudás- és információmegosztás alapú világ építésén dolgozik.     

razo | 2009.03.24. 09:35 | link | Komment | Megosztom

web2 fotó

Kenya pwnd by JR

http://www.jr-art.net/

Dél-Amerika után JR Afrikában folytatja sokkoló utcaművészeti akcióját. A Women Are Heroes projekt azokra a nőkre hívja fel a figyelmet, akik nap mint nap erőszakkal, halállal és bűnözéssel találkoznak. A művész ezúttal Kenyában járt, ahol a helyi nyomornegyedek tetői mellett, egy meredek domboldalt, és pár vasuti kocsit hekkelt meg. A teljes fotódokumentáció megtekinhető itt.

http://www.jr-art.net/

soleado | 2009.02.02. 15:47 | link | Komment | Megosztom

street art fotó

Szuperhősök egészen közelről

Azt mondják, az ember harminc felett felelős az arcáért. Ennyi idősen már meglátszik, milyen életet él valaki. A stressz, a káros szenvedélyek, a kiegyensúlyozottság, a fáradtság vagy a sok aggodalom átalakítja a vonásokat. Természetesen a szuperhősök kivételével. A Toysgiants fotóművészeti projektben műanyag akcióhősök portréit láthatjuk egészen közelről. Megfigyelhetjük, mennyire kidolgozott, vagy pontosan festett egy-egy figura, de szórakoztató játék lehet emberi tulajdonságok nyomait kutatni a vinyl arcokon. Minél jobban sikerült elkészíteni egy-egy darabot, minél precízebbek lettek a gyártósorok, annál kevésbbé izgalmas a szembesítés.         

space night rockers | 2009.01.23. 11:35 | link | Komment | Megosztom

geek fotó

Galéria: a legszebb street art CD borítók

Azért jó nemzetközileg is ismert graffitisnek lenni, mert az embert felkérik egy csomó fizetős melóra is, melyek persze tovább tolják a hype faktort felfelé. Az egyik legkeresettebb hazai fiatal alkotó, Budhatomi küldte nekünk ezt a linket, melyből a világ jelentős street art művészeit ismerhetjük meg lemezborító-tervező minőségükben. A felhozatalból talán a legismertebb ez az UNKLE album cover (kép fent), a New York-i félisten, Futura munkája. Jelentős még az Ekosystem-lista utolsó helyezettje, Berry M. aka Twist borítója: ő képviselte 2000-ben Amerikát a Velencei Képzőművészeti Biennálén, a francia Honet pedig (képek a túloldalon) szerepelt Budhatomi "Beton és én" című, utcafestményeket bemutató nemzetközi kiállítás-gyűjteményében is. Köszi linket!

razo | 2009.01.05. 13:13 | link | 2 komment | Megosztom

street art fotó

Reklámban is iskoláznak a románok

Ez a dohányellenes társadalmi célú hirdetés legalábbis magasra teszi a lécet. "Öngyilkosság, mert magad választottad" Érdemes böngészni a plakátot készítő fotós portfólióját is. 

razo | 2009.01.05. 12:52 | link | 2 komment | Megosztom

fotó reklám

103 éves a legrégibb LOLcat fotó

Azzal tisztában voltunk, hogy a fényképezőgép feltalálásával gyakorlatilag egy időben készültek az első pornóképek, de, hogy a LOLcat műfaj gyökerei is hőskorba nyúlnak vissza! 1905-ben készült a fenti felvétel - adta hírül az I Can Has Cheezburger.

razo | 2008.12.02. 13:34 | link | Komment | Megosztom

fotó geek

Belső fény: portrésorozat másképp

Megint fotók: Chris Hornbecker és a portlandi Cinco Design stúdió közös projektjében helyi művészeket kértek meg arra, jelöljenek meg egy szót, ami leginkább jellemző személyiségükre. A stúdió munkatársai ezután hatalmas világító dobozokat készítettek a szavak felhasználásával, majd a portréalanyokra tükrözték őket. Az eredmény egy izgalmas, különleges könyv a város kortárs művészeiről. Cool. 

razo | 2008.11.26. 10:48 | link | 1 komment | Megosztom

fotó

BBC audio slideshow: tetkókultúra a dél-afrikai börtönökben

Araminta de Clermont fotográfussal beszélget a BBC riportere ebben a remek audio slideshowban, azaz hangos fotógalériában a dél-afrikai börtönök társadalmi berendezkedéséről. A fényképész rabtetkókat örökített meg, a börtönökben készült testfestés ugyanis rendkívül beszédes. Alá- és fölérendeltségi viszonyokról, rangról, csoporthoz tartozásról, hőstettekről árulkodik.   

razo | 2008.11.26. 10:21 | link | Komment | Megosztom

fotó

Újabb fotóarchívumot asszimilált a Google

A múlt hét legizgalmasabb híre számunkra az volt, hogy leesett az első hó ingyenessé vált és netre került a Life magazin kincset érő fotóarchívuma, összesen 10 millió kép kattintható nagy felbontásban a Google keresőben. Úgy tűnik, tovább erősít fotó ügyben a Világkormány kommunikációs minisztériuma. Most a 360cities panorámaképeket publikáló oldal tartalmát asszimilálta a Google Earth. A Neatorama híradásából kölcsönvett képen a budapesti zsinagóga látható.

razo | 2008.11.24. 09:03 | link | Komment | Megosztom

fotó

Neten a Life magazin fotóarchívuma

Összesen 10 millió sajtófotót tesz ingyen hozzáférhetővé a Life a Google-lal kötött együttműködés nyomán. A legendás amerikai közéleti magazin a világon elsőként közölt felvételeket a holdraszállásról, a vietnami háborúról, a hirosimai atomcsapásról, a Wright testvérek első repüléséről, de itt jelent meg Wilhelm Konrad Roentgen első, átlátszó emberi kezet ábrázoló felvétele, valamint az első endoszkóppal készült magzatfotók is. Az 1860-as évektől máig tartó idősklálán mappákba rendezett galéria (a feltöltés jelenleg a 1970-es éveknél tart) az emberiség egyik legjelentősebb képi történelmi dokumentációja. Köszönjük!  

razo | 2008.11.19. 11:50 | link | Komment | Megosztom

web kult fotó

Hányan vannak Ön?

Ha extrém példával akarnánk illusztrálni, mennyire egyformák vagyunk miközben különbözni szeretnénk egymástól, akkor saját kamaszkorunkat idéznénk, amikor az egész város piros-fekete kockás inggel a dereka körül járt, és a kártyás, vagy a koponyás Guns N' Roses pólót viselte hozzá - mi is, természetesen.

Aki öltözködésével, ruházatával, vagy hajviseletével határozza meg egyéniségét, az nyugodtan számíthat arra, hogy az utcán előbb vagy utóbb szembe jön saját szakasztott mása. Extremitásból, divatirányzatból és trendből ugyanis pontosan annyi létezik, ahányat a tervezők kitalálnak, az igazi különcök pedig - muhaha - az igazi különcök kasztjába tartoznak, és a halmazon belül szigorú uniformissá változik deviáns szerkójuk. Ari Versluis Rotterdamban élő fotográfus és Ellie Uyttenbroek stylist 13 éve fényképeznek jellegzetes karaktereket, szubkultúra- és szcénatagokat, majd csoportokba rendezik őket. A fotók főleg a multikulti holland iparvárosban készültek, de találunk casablancai, riói, londoni, New York-i és liszaboni utazásokról árulkodó felvételeket is. Az eredmény megdöbbentő és felkavaró: Önnek vajon hány klónja létezik?

 

Köszi a linket, Tomi!

Update:  Jaj, nem tudjuk abbhagyni, lapozzon a 2008-as londoni geekdivatért! Kattintson a képekre a nagyításhoz!

razo | 2008.10.28. 16:42 | link | 6 komment | Megosztom

new media art freak fotó

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

Houston, we have a problem.

Elit Alice

Houston, we have a problem.

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!