Game over, insert coin to continue

Kedves egykori olvasók, véletlenül ide tévedt, értetlen látogatók!

Biztos nektek is vannak ismerőseitek, akik mindig ugyanazt a lemezt pörgetik. Maradék hajat csakazértis-lófarokban hordó öreg rockerek, úgymaradt raverek, megmondóemberek, akiket egyszer felkapott egy hullám, ami mára alig látható fodrocskává szelídült, csak ők ezt nem veszik észre (viszont mindenki más jól látja rajtuk kívül).

Aki nem képes továbblépni, hamarosan szomorú botoxkúrára szorul, hogy megtartson valamit, amit már régen el kellett volna engedni. No nem azért mert ez a világ rendje meg hasonló baromságok, hanem mert mindig van valami új és érdekes dolog, ugyanazt nyomatni sok évig pedig dögunalmas.

2005-ben jelent meg az első poszt a Kultplayen, sokkal előbb videoblogoltunk bárkinél, bloggerdíjasok voltunk, később podcastokat is nyomtunk, nagyjából mindent feldolgozunk, ami érdekelt és ami elérhető közelségben volt. Folytathatnánk, mert sokat tanultunk az évek során, mégis abbahagytuk. A blog mint csatorna, meg a közösségi tartalomszolgáltatás ugyanis önmagában már nem motivál bennünket. Feloldódtunk a felhőben, és nem hiszünk a weboldalakban.

Azt gondoljuk, hogy a Kultplay mint archívum érdekes lehet ezért elérhető marad.

Köszi mindenkinek (tudjátok, kikre gondolunk).          

space night rockers | 2010.05.21. 14:56 | link | 18 komment | Megosztom

Ilyen kedvünk van máma

Meg ilyen:

 

razo | 2009.11.12. 14:50 | link | 1 komment | Megosztom

zene

Tóta vs. Bede az Indexen

Vitára buzdítani okos és jó dolog. Vitatkozni tanulni kell, hát még a magyarnak. Az Index most példát mutat vitatkozáskultúrából. Vagy nem.

A piros sarokban Tóta "csináljunk valami hasznosabbat" Árpi, a kék sarokban Bede "locsoljuk a fikát vödörszám" Márton. A téma - ahogy az egyetemi kísérleteknél is lenni szokott - példa jellegű: nem igazi témáról vitatkoznak még, az majd félév végén következik, nagyon reméljük. Bemegítésképpen az Index stílusáról folyik a véleményütköztetés (lásd: "ha a fizikaterem térfogatát elosztjuk hárommal..."): vajon jó dolog-e fikázni, vagy nem.

Tóta és Bede mint két tógába csavart római szenátor érvelnek saját álláspontjuk mellett kimondottan üdítő modorban. A szívmelengető jelenség mögött vélhetően tudatos jobbító szándék húzódik, a vitapartnerek nyilván előre megbeszélték a témát, ahogy Joshi Barat-nál a bunyót szokták. Most a tenyerüket dörzsölik, miközben azt sasolják, hogyan reagál a közvélemény egy értelmes diskurzus láttán, ami ráadásul nem valami rettenetes irodalmi folyóiratban zajlik értelmetlen baromságokról, hanem egy sokakat érdeklő és megosztó, könnyen értelmezhető kérdésről egy népszerű mainstream médiumon.

Persze lehet, hogy naívak vagyunk meg túl okosak, és valójában arról van szó, hogy az Indexnél féltékenységi rohamot kapott véleményformáló publicisták estek egymásnak tíz körömmel, a hiszti pedig ráadásul a nyilvánosság előtt zajlik, a szerkesztőségi vécé helyett. De ezt nem akarjuk gondolni, ez a közelgő összeomlás első nyilvános jele volna. Inkább képzelünk tógát Tótára mint Bede vérétől pettyes műkörmöket.

Az igazság hamarosan kiderül, már ha lesz folytatás. Önnek mi a véleménye? Döntsük el osztrakiszmosszal! 

 

Nem lennénk őszinték, ha azt állítanánk, nem gondoltunk bele egy harmadik lehetőségbe is. Eszerint cinikus disznók vagyunk, amiért élvezettel vájkálunk saját spekulációink mocsarában, ahelyett, hogy elfogadnánk a helyzetet a maga spontaneitásában. A harmadik verzió szerint Tóta W. felnőtt, és tele lett a töke az Index-szel, meg az egymást túllicitáló egomán fikahuszárokkal, és ezt jól meg is írta blogja fennállásának évfordulója kapcsán, számvetésként. Hagyjuk a metaokoskodást, foglaljunk állást inkább!

Tóta posztja elég erős lett, ha minket kérdeznek, mi neki szurkolunk. Főként azért, mert a riposzt legizmosabb ellenérve súlyos félreértésen alapszik. Bede szerint a politikai korrektség ugyanis egyenlő a pártos seggnyalással, ami a magyar sajtóban valójában folyik. Szerinte harcolni kell minden olyan mondat ellen, amit nem idézőjelben szabad csak értelmezni, miközben az idézőjel expressis verbis cikinek számít.

A politikai korrektség ezzel szemben azt jelenti, hogy az ember ismeri a halkést és az angolvécét, viccből sem niggerezik, a magyar sajtóról pedig ilyesmit azért nem mernénk állítani. A magyar sajtó pártos, provinciális és seggnyaló és véletlenül sem PC - fikazuhany helyett kemény, oknyomozással és szembesítéssel kellene nevetségessé tenni. A fikázás vs. PC újságírás Amerikában érvényes szembenállás, amit a Vice és Rolling Stone magazinokon érlelődött Bede sajnos kérdés nélkül adoptál a hazai viszonyokra.

Teheti, hiszen az oknyomozáshoz valóban több idő és energia szükséges, amit idehaza nem fizet meg senki.

razo | 2009.11.08. 10:36 | link | 4 komment | Megosztom

média.hu

Így készül a LEGO kocka

A LEGO kocka csodálatos találmány. Gondoltak már arra, mennyire pontosan kell megtervezni minden elemet ahhoz, hogy kellő könnyedséggel lehessen összenyomni őket, mégse omoljon össze a vártorony, vagy a Millenium Falcon lézervető-tornya? 

Pontosan negyvennyolc éve zötyögött végig a futószalagon és pottyant műanyagdobozba az első LEGO kocka Dániában. Friss adatok szerint 15 milliárd különféle alkatrész és elem készül évente a gyárban, mégpedig olyan pontos sablonok alapján, hogy mindössze 18 hibás kocka kerül 1 millió tökéletes építőelem közé.

Így készül a LEGO kocka: fotógaléria a Business Week összeállításában.

razo | 2009.11.05. 13:54 | link | 2 komment | Megosztom

kult geek

Videograffiti New Yorkból

A Picasso féle fényfestészet nekünk eddig Lichtfaktor átértelmezésében tetszett a legjobban, pár éve rajongva néztük a festett fényszörnyek éjszakai kalandozásairól készült videókat. Most a Sweat Shoppe duó - Bruno Levy és Blake Shaw - munkáiba szerettünk bele akik fény helyett videóval festenek Queens, Brooklyn, és Manhattan elhagyatott utcáin.  A technológia a médiaművészek állítása szerint teljesen egyedi, a videógraffitizéshez ugyanis saját készítésű szoftvert használnak.

Update:

Nem hagyhatjuk ki a művészek zseniális lufis videóját, íme:

soleado | 2009.11.05. 09:40 | link | Komment | Megosztom

street art

Prince of Presia the Sands of Time movie trailer!

Na, ezt is megértük :)

razo | 2009.11.03. 16:25 | link | 2 komment | Megosztom

film games geek

Gerillakiállítás a Duna-parton

http://commonpeople.blog.hu/

Ha Gianni helyett nagyvárosi kisember bámult Önre a buszmegálló kivilágított plakátjáról a minap, akkor azon szerencsések egyike, aki még láthatta a  COMMON PEOPLE gerillakiállítást, mielőtt eltávolították a reklámfelület értékesítőinek alkalmazottai. Október 26-án éjjel ugyanis lelkes gerillaművészek saját munkáikra cserélték a Duna-parti buszmegállók fényreklámjait  a  Batthyányi tér, a Komjádi uszoda és az Attila út környékén. A hat képből álló sorozat "a kisember reklámja, semmit sem akar eladni, pusztán figyelmeztetni, emlékeztetni  akar az átlagemberre".

soleado | 2009.11.02. 10:31 | link | 2 komment | Megosztom

street art

Igényes horror Halloweenkor

Halloweenkor minden évben találunk egy-egy gyöngyszemet a sok vérrel borított töklámpás között, amiért végül úgy érezzük, megérte végigscrollozni a hatalmas mennyiségű, narancssárga ünnepi szemetet. Idén két filmet ajánlunk: az első Jim Dirschberger, Ferris Plock és Kelly Tunstall animációs rövidfilmje, a rémségek szigete,

 

a másik pedig egy torrent: legújabb kedvenc filmes blogunk hosszan lelkendezik, az IMDB szavazói 7,4-et, a Rotten Tomatoes 88 százalékot adott és évek óta a legjobb Halloween filmnek kiáltotta ki Michael Dougherty munkáját. A Trick r Treat 4 különálló spooky történettel kedveskedik az ilyenkor kötelező jelleggel horrorfilmeket fogyasztó mozilátogatóknak. Van benne sorozatgyilkos iskolaigazgató, kisvárosi vérfesztivál, lámpás Jack fejű gonosz gyerekek, és amit csak el tudunk képzelni. Itt a trailer:

razo | 2009.11.01. 12:42 | link | Komment | Megosztom

film

Facebookosodik a CNN: jönnek a közösségi hírportálok?

Testreszabható tartalommal rukkolt elő a világ egyik legnagyobb médiabirodalma, ami szerintünk az utóbbi évek legjelentősebb médiatörténése a Napkelte megszűnése óta.

Távirati stílusban a legfontosabbak:

- Új arculat, középre rendezett logóval.

- Lokalizált tartalmakkal testreszabható az oldal, egyelőre időjárás-jelentést, helyi híreket, sporteredményeket és tőzsdeadatokat kapunk a bejentkezést követően. My News, My Alerts, My Newsletters, User Profile fotóval: a szolgálatás egyelőre - ízlelgessék a mainstream médiában eddig ismeretlen kifejezést - béta állapotban tesztelhető.

- Teljesen átdolgozott keresőrendszer, melynek segítségével állítólag gyorsabban férhetünk a hálózat videó- és cikkadatbázisához, különös tekintettel a lokális tartalmakra.

- Elképesztő mennyiségű videó, szuper új lejátszóval. A cikkekbe ágyazott thumbnailek kattintásra az írott szöveget széttolva kinyílnak és középre kúsznak.

- Európa, Afrika és Ázsia hírei mellett Latin-Amerika és a Közel-Kelet is saját rovatot kapott a fejlécben.

- Az oldalon tudományos, technológiai, környezeti és gazdasági viták indulnak a TED konferenciasorozat mögött álló, Chris Anderson vezette Sapling Foundationnel történt stratégiai megállapodás nyomán. A CNN tartalmat is készít majd a TED számára: interjúkat közöl a konferencián felszólaló kutatókkal, tudósokkal és művészekkel, a témákat pedig részletesen körüljárják majd azt vizsgálva, milyen közvetlen hatásai lehetnek a TED-en felvetett ötleteknek.

Mindez az amerikai sajtó válságáról és újraszerveződéséről is tanuskodik. Jeff Jarvis, a New York egyetem médiaprofesszora már évek óta azt az álláspontot fejtegeti, hogy a válság és a napilapok pusztulása helyi szinten szerveződő mikrohálózatok és ezekből kinövő hírügynökségek kialakulásához vezet. A lokális tartalom felértékelődik, az olyan legújabb médiaműhelyek, mint a News Innovation már javában a hirdetési piac átalakulására, és az új üzleti modellek kialakítására gyúrnak, sőt: a New York Times is fontosnak tartja, hogy Fort Greene és Clinton Hill híreit saját struktúrájába integrálja.

A személyes/helyi tartalom megjelenítése egy globális híroldal esetében azt jelenti, hogy be kell jelentkezni a sitera. Innentől pedig egyenes út vezet a profile picture és a My Newsbox felé. Kíváncsiak vagyunk, szőrös kisállatokat vajon mikor lehet majd ajándékozni a CNN-en.

razo | 2009.10.31. 22:16 | link | Komment | Megosztom

média

Peter Kruder titkos zenei gyűjteménye

Master Series címmel indított új sorozatot Ausztria legbeszívottabb kiadója, a G-Stone. A lemezeken neves zenészek személyes kedvenc felvételei hallhatóak majd, az első részt maga Peter Kruder jegyzi, aki a Kruder und Dorfmeister együttes szintetizátorosaként vált ismertté régebben.

A Master Series nagyjából olyan, mint a Back to Mine, amit ismerünk-szeretünk: hírességek kulissza- és hálószobatitkaira derül fény, kibújik a zsákból a fogak fehérje, inspiráció és személyes toplista, avagy: mit hallgatnak otthon a Royksopp fiúk, Krafty Kuts és Roots Manuva? Általában meglepetés várja a hasonló sorozatokra fogékony hallgatókat, többnyire ugyanis kiderül, hogy a DJ-k szívük ményén mind rockerek és csak azért nem elektromos gitárral a nyakukban lettek híresek, mert kilencvenes években lemezjátszókkal volt könnyebb csajozni/pasizni.

Kruder mondjuk kivétel a rockerszabály alól, és mi hálásak vagyunk neki ezért. A Master Series első lemezére azokat a számokat válogatta, amiket korábbi, Listening Sessions címmel szervezett bealvós, elszállós koncertjein sikerrel játszott már osztrák hangversenytermekben.

Két napja simogatja a fejünket belülről Tom Waitstől a Clap Hands, és az is lehet, hogy a jövőben már kizárólag a Superflight-ra tudunk majd villamosozni. Hallgassuk is meg együtt a Chateau Flight időtlen felvételét, rögtön utána pedig a Sleazy Rider-t a a Dorfmeisterrel közös Shakatakadoodub albumról!

razo | 2009.10.28. 11:02 | link | 1 komment | Megosztom

zene

Skater tetris

soleado | 2009.10.15. 17:14 | link | 1 komment | Megosztom

videó geek

Splitting the Atom - megint MA rajongó lettem

Krisztusi korban vagyok, hiába, 1 hangból felismerem a jó zenét. Könnyedén válogatom szét a tiszta búzát a pelyvától, repkednek a trashbe a szemétrevaló albumok. Az utóbbi időben például több volt a pelyva: különösen az egykori nagyok szokása lett, hogy saját nyálukban fetrengenek és ugyanazzal a hangzással hülyítik a népeket, mint '97-ben. Csalódtam a Massive Attackban is már párszor, közveszélyes őrültekkel az ember csak finoman barátkozzon. 

Lett amerikai iTunes accountom, kinyílt a világ és tessék: ISTEN felvétel, scoop a 2010-es stúdióalbumról, abszolút üt:

Its getting colder outside
Your rented space
They shadow box and they
Paper chase
It never stops
And we'll never learn
No hope without dope
The jobless return
The bankers have bailed
The mighty retreat
The pleasure it fails
At the end of the week
You take it or leave
Or what you receive
To what you receive
Is eternited leave

razo | 2009.10.15. 17:11 | link | Komment | Megosztom

zene videó

Közösségi olimpia lesz a Rio de Janeiro-i? (nem)

Sosem gondoltuk volna, hogy jót mondunk bármiről, ami az olimpiával kapcsolatos, hiszen távolabb már csak akkor állhatna tőlünk a magyar változatban rendre Vitray Tamással súlyosbított nemzetállami doppingverseny, ha rendeletileg lenne kötelező követni az eseményeket magyar zászlót lengetve a tévé előtt. (Ahogy most kinéz, lehet, hogy még ez is meglesz hamarosan).

A 2016-os nyári játékok rendezési jogát nemrég elnyert Rio kampányfilmje azonban rendkívüli, és nemcsak azért, mert a kamera bullet-timeban kanyarog a cukorsüveg-hegyek között, miközben mi csorgó nyállal nézzük a Copacabana-i naplementét. A film azért is csodálatos alkotás, mert minden kockája ordas hazugság, ajlas szemfényvesztés. Elhiteti velünk, hogy az olimpia demokratikus, sőt: 2.0-ás intézmény, ahol csupa szimpatikus amatőr spotoló verseng egymással kedvtelésből.

Mennyivel érdekesebb lehetne a világverseny - gondoljuk filmnézés közben -  ha tényleg idős horgászbácsik, amatőr sziklamászók, hétköznapi bringások és jó alakú strandgeekek küzdenének egymással egy globális buliban, ahol mindenki jól érzi magát, nem számítanak a századmásodpercek, mert a lényeg úgyis a közös mulatozás lesz a végén.

A Rio-i olimpia ezzel szemben vélhetően semmiben sem különbözik majd az összes többitől: vérverejtékes, humortalan, politikusokkal súlyosbított szintetikus ámokfutás lesz a csodálatos dél-amerikai díszletek között. Most úgy tűnik: legalább Vitray Tamás nyugdíjba megy addigra.

 

razo | 2009.10.07. 08:19 | link | 5 komment | Megosztom

sport reklám

Carl Craig presents Tribe en direct de Jazz á la Villette

razo | 2009.09.22. 17:06 | link | Komment | Megosztom

zene

Feature of the day

OSX Snow Leopard: működik az eject!

Ennek megünneplésére rögtön új ikont is kapott az alkalmazás. Ugye, mennyivel megbízhatóbban eject-el egy fém hatású gomb?

 

razo | 2009.09.18. 17:07 | link | Komment | Megosztom

geek mac

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

  • Dubai hosszúhétvége 1.nap

    A tavaly bevezetett Budapest-Dubai közvetlen fapados járattal és az idén március 22-én bejelentett vízummenteséggel jelentősen csökkentek a belépési korlátok a Dubai iránt érdeklődő magyar...

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

Houston, we have a problem.

Elit Alice

Houston, we have a problem.

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!