
Új sorozatot indítunk, melyben igyekszünk összegyűjteni a pesti anomáliákat, a Nyugati fogyasztási kultúra és civilizáció előretolt helyőrségeit, azokat a helyeket, ahová belépni olyan, mintha az ember átlépte volna a Magyarországot Nyugattól elválasztó fizikai és mentális határokat. Javaslataival (melyeket a Csodaformon keresztül juttathat el szerkesztőségünkbe) Ön is segítsen az izgalmas kutatásban!
Elsőként rögtön egy igazi kuriózummal rukkolunk elő: Growshop, azaz beltéri termesztéshez való berendezéseket és különféle segédeszközöket forgalmazó üzlet nyílt a Jókai utca 8. szám alatt, az alkesz éjjelnappali és a turbószoli között.
Az üzlet neve: Bushdoctor (bokor-doki), és mint a helyszínen megtudtuk, osztrák licensz alapján forgalmazzák Magyarországon a célszerszámok, csövek, ventillátorok, tápoldatok és nagy teljesítményű izzók megdöbbentően széles termékskáláját. "Nincs olyan magyar törvény, ami megtiltaná ezeknek a tárgyaknak az árusítását" - mondta el érdeklődésünkre az üzlet vezetője, aki hozzátette, hogy bár működésük eddigi két hónapjában semmiféle hatósági inzultus sem érte őket, számítanak arra, hogy történhet ilyesmi.
A boltban kapható különleges termékek közül kiemelnénk a képünkön jól látható, ruhásszekrénybe telepíthető, zipzárral zárható fénykamrát, a valamint az üzlet természetközeli filozófiáját hangsúlyozó, fából készült irodai monitort, klaviatúrát. Persze nemcsak azok a vásárlók találhatnak itt hiánypótló termékeket, akik a gardróbban akarnak kertészkedni: különféle bongok és papírkülönlegességek is megtalálhatók a valóban ritka kínálatban.









ford 2006.09.05. 12:43:14
razo 2006.09.05. 12:53:24
ford 2006.09.08. 12:23:30
smidi 2009.02.07. 19:57:59
Dobos Attila 2009.03.26. 18:04:58
Zöldparadicsom Headshop és Growshop · http://www.growshop.hu 2009.03.31. 17:26:06