"Tűzgombot nyomjál"

vinnerMúlt hétvégén szerkesztőségünk különleges egységet indított a soroksári Táncsics Mihály művelődési házban megrendezett Demo Scene party-ra, mert égető kérdések merültek fel bennünk, melyekre válaszokat akartunk. Mi ez az egész? 2005 van, nem? Vagy épp ezért? Soleado és Joco otthonosan mozogtak a témában, én azonban abszolúte rookie-nak számítottam demos körökben.

Így fordulhatott elő, hogy megérkezés után kb. hatvanöt másodperccel a közösség minden létező íratlan szabályát vasalt gördeszkás cipővel tapostam halálra. Fogalmam sem volt például arról, hogy egy ilyen helyen nem illik mások monitorait bámulni, ezért első dolgom volt, hogy miközben társaim udvariasan meghúzódtak a terem sarkában, és kutató szemekkel felmérték a terepet, arcomon egy hatéves gyerek kíváncsiságával vetettem magam a gépek erdejébe, igen hamar kiváltva ezzel a jelenlévők általános ellenszenvét. Pedig akkor még nem sejthettem, hogy a demo-világban még a népszerű Bikini együttes is nyakig benne van. (Klipp letöltése kötelező).


Nem tehettem róla, először láttam életemben élő sceneereket, akik – ahogy a képeken – pizzát ettek, sört ittak, napok óta programoztak vagy játszottak egyfolytában, bealudtak az asztal alatt, vagy szakértő alapossággal fraggolták egymást rég letűnt amigás gámékkal. demo3Bár kollégáim az első perctől tisztában voltak utazásunk céljával, nekem a helyszínen kellett megtudnom a legfontosabbakat.

A demo scene verseny például ha hiszik, ha nem, a következőt jelenti: különféle kategóriákban: video demo, trackelt, ill. mp3 stream zene, oldschool játékok mérkőznek meg a jelentkező scenerek. A hivatalos partik kategória győzteseit határokon túl is jegyzik a szubkultúra egymással kapcsolatban álló csapatai.

Nemzetközi chart-ok készülnek a legjobb zenészekről, grafikusokról és programozókról is. A művelődési ház elsötétített nagytermében éppen két nagyágyú, dfj és Sampi mérkőzött meg egymással az egykor legendás Lotus Esprit Turbo Challenege nevű játékban megrendezett, projektorral kivetített osztottképernyős párharcban, amikor megállítottam a rendezvény fő szervezőjét, a Singular Crew tagjaként ismert Charlie-t, mert úgy éreztem, még mindig keveset tudok.

Mit jelent a demo szcéna elnevezés?


Charlie of Singular Crew: - Scene-nek mondják igazából.

Bocs.


- Semmi baj. Ez egy alternatív számítástechnikai underground művészeti mozgalom, vagy közösség. Ide mindenki más okból jön. Van, akit csak egy részegység érdekel, a zene, a grafikai megoldások, vagy a programozással kapcsolatos dolgok, van aki csak a társaság miatt jön, és vannak, akiket a régi gépek, a régi szoftverek érdekelnek. Így jön össze egy-egy találkozó. Kicsit mindenki visszanyúlhat a régi, kezdeti időkbe a maga módján.

Hát én arra emlékszem
– fitogtattam meg szaktudásom legjavát - hogy C64-en a demok nagyon ütöttek, mert egyébként századannyit se lehetett kihozni a számítógépből. De most már mindent lehet, hogy van ez akkor?

- Hogy mondjam, a scene változik, és ahogy mondtad a hardver határok eltűntek. Ma már nem arra megy ki ez a dolog, hogy hogyan tudjuk kitágítani a hardver határait, hanem inkább az a kihívás, hogy az adott hardver minden lehetőségét kihasználjunk. Akik itt vannak, már nagyon régen ezzel foglalkoznak.

Jellemző, hogy miből élnek, a scene tagjai? – kockáztattam meg a merész kérdést.

- Hát persze, rengeteg az informatikus, sok a rendszergazda, sokan programozók, tehát számottevő tudásanyagot találhatsz itt abból a tudásból, amit a közösség tagjai az utóbbi tizenegynéhány évben összeszedtek. Ezek az emberek később főleg játékfejlesztő cégekhez, vagy más informatikai cégekhez szerződtek, de továbbra is összetartó közösségként vannak jelen.

Úgy éreztem, kezdem érteni a dolgot. Charlie bizalmatlansága engedni látszott, ezért bátrabban szegeztem neki a következő kérdést:
Mennyire vagytok jelen közösségként a köztudatban, és a szakmában?


demo2- Olyan sok mindent nem teszünk azért, hogy jelen legyünk. Ez a dolog inkább fordítva történik: néha olyasmi születik itt a scene-en, ami felkelti mások érdeklődését. Egy-egy tehetséges embert, vagy csapatot rendszeresen kiemelnek nagy fejlesztő cégek és támogatják is őket. Ügynökök jönnek, figyelik a release-eket és lecsapnak a legjobbakra.

Ez persze külföldön jóval általánosabb jelenség, mint itthon, de azért nem panaszkodhatunk.

A legnagyobb demo scene party persze Németországban van, a fő támogatók ott az Ati és az Intel. Itthon sajnos nagyon nehéz ennek szponzort szerezni. Jellemző a magyar viszonyokra, hogy a Conspiracy csapat demoiból pl. nemrég a Bikini együttes készített az új albumuk címadó dalához egy klippet. Így kerülhet ki a scene orientált művészet a nagyközönség elé. De arra is van példa, hogy különböző reklámcégek, grafikai és programozó-fejlesztő stúdiók használják fel az itt bemutatott anyagok egy részét.

Ti ott vagytok Németországban rendszeresen?


- Kb. tíz éve vagyunk jelen a nemzetközi scene-en. Régebben a külföldiek csodálkozva jöttek ide, mert itt olyan élet volt, ami rendkívülinek számított nemzetközi viszonylatban is. Ma egy kicsit kevesebben vagyunk. Néhány éve Magyarországon is több ezer fős party-k voltak, most kb. száz-százötven sceener lehet itt jelen. Különösen a Conspiracy csapatnak köszönhetően azonban a magyar scene nyitott a külföld felé. Most voltunk Finnországban, az Assembly nevű partyn (ezt a versenyt 2000-ben a magyar exceed csapat nyerte meg Spot című demojukkal), voltunk Csehországban, és Lengyelországban is, és szép sikereket érnek el a magyar csapatok is ezeken a partikon.
demo4
A beszélgetést követően lassan érezni kezdtem a tudás hatalmát, amikor Soleado bemutatta ismerősét, Murphy-t, aki szintén régi arc a szubkultúrában, játékfejlesztőként dolgozik a Digital Realitiy-nél, és jelenleg egy második világháborús programon dolgozik. Szerinte a technológia mai fejlettsége mellett multimédiás „vizuális overdose-ban” élünk, az embereket ma már sokkal nehezebb elkápráztatni, mint a C64-es időkben. A hőskorban készült demokon edződött coder megerősítette: a legtöbb tehetséget beszippantja a web. Designernek, vagy fejlesztő-programozónak állnak. Nincs igazából utánpótlás, mert ebben a szakmában magas szintre csak nagyon sok év alatt lehet eljutni. A lehetőség mindenki előtt nyitva áll, de sokat rombol a scene-en például a LAN party őrület.

Hogy micsoda?
- Tettem fel a ravasz kérdést, mert úgy éreztem, eljutottam az ügy kulcsához.

- Jaja, erősítette meg Murphy, érdeklődő arckifejezésem láttán. A LAN-osok csak játszani akarnak. Volt már olyan probléma, hogy egy-egy demo versenyt nem lehetett rendesen végignyomni, mert játékba fulladt a dolog. Aztán éppen ezért, a LAN-osok különváltak. Sokakat inkább az a világ vonz, mint a demoscene.
demo1

Hát, igen. Mielőtt az ügyet lezártnak tekinthettük volna, mindhárman helyet foglaltunk a verseny zenei részének nyomon követésére berendezett auditóriumban és egy darabig hallgattuk az mp3 stream-eket. Voltak közöttük igen eredeti darabok is, Soleado kedvenc C64-es hangzásvilága például erősen reprezentáltnak bizonyult, én azonban inkább csöndben egyetértettem Higgins professzorral, aki – amennyire tudom – inkább a telt basszusok híve. + pouet.net + scene.org + demoscene.hu + A verseny eredményei-minden letölthető!

Thomas Magnum | 2005.10.14. 13:28 | link | Komment | Megosztom

scene

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.