Game over, insert coin to continue

Kedves egykori olvasók, véletlenül ide tévedt, értetlen látogatók!

Biztos nektek is vannak ismerőseitek, akik mindig ugyanazt a lemezt pörgetik. Maradék hajat csakazértis-lófarokban hordó öreg rockerek, úgymaradt raverek, megmondóemberek, akiket egyszer felkapott egy hullám, ami mára alig látható fodrocskává szelídült, csak ők ezt nem veszik észre (viszont mindenki más jól látja rajtuk kívül).

Aki nem képes továbblépni, hamarosan szomorú botoxkúrára szorul, hogy megtartson valamit, amit már régen el kellett volna engedni. No nem azért mert ez a világ rendje meg hasonló baromságok, hanem mert mindig van valami új és érdekes dolog, ugyanazt nyomatni sok évig pedig dögunalmas.

2005-ben jelent meg az első poszt a Kultplayen, sokkal előbb videoblogoltunk bárkinél, bloggerdíjasok voltunk, később podcastokat is nyomtunk, nagyjából mindent feldolgozunk, ami érdekelt és ami elérhető közelségben volt. Folytathatnánk, mert sokat tanultunk az évek során, mégis abbahagytuk. A blog mint csatorna, meg a közösségi tartalomszolgáltatás ugyanis önmagában már nem motivál bennünket. Feloldódtunk a felhőben, és nem hiszünk a weboldalakban.

Azt gondoljuk, hogy a Kultplay mint archívum érdekes lehet ezért elérhető marad.

Köszi mindenkinek (tudjátok, kikre gondolunk).          

space night rockers | 2010.05.21. 14:56 | link | 18 komment | Megosztom

sophie 2010.05.21. 16:58:04

:'(
én még reménykedtem. főleg a podcastokban. jajj.

andris 2010.05.21. 22:32:32

jájj

minortuning 2010.05.22. 00:26:26

:(

dzsina 2010.05.22. 06:25:24

love peace forever!

diceman 2010.05.22. 11:18:55

mi is köszönjük.

gergely · http://twitter.com/sgergely 2010.05.23. 09:56:26

bah, pedig pont most talaltam ra az oldalra...akkor legalabb ajanljatok valamit, hogy mit erdemes a tovabbiakban olvasni :)

sophie 2010.05.23. 11:49:53

@gergely: az archívumot :)
meg a linkek közül mindet.

holden81 · http://iworld.web4.hu 2010.05.25. 19:04:45

Kár érte..

HellóÖcsém · http://helloocsem.blogspot.com/ 2010.05.28. 17:18:23

Énis reménykedek azért. Szép volt srácok az edigi gyüjtögetésetek!

Trillian 2010.06.06. 03:25:49

Sziasztok,
csak annyi, hogy köszi és, hogy miért?
nem voltunk gyakori látogatók(nem királyi többes), de akkor amikor itt jártunk sokáig időztünk és élveztük. Miindig 1 bizonyos tufatállapotban tapadtunk a monitorra és volt, hogy egy házibuli fősodrát sikerült uralni annak aki galád,antiszociális módon kiszakadt a világmegváltó,ámbár nagyon fontos eszmecserékből és leült a gép elé,beírta, hogy kultplay és 5 percen belül mindenki ott volt körülötte és egyútt néztünk...thanks a lot,amúgy understand

gergő 2010.06.27. 23:52:29

basszameg!

gergő 2010.06.27. 23:52:30

basszameg!

rat77 2010.07.04. 07:31:52

érezhető volt, de nagyon nagy kár..
üdv.

armband thomas sabo · http://www.edhardykleidungshop.com/ 2010.08.11. 09:52:36

galád,antiszociális módon kiszakadt a világmegváltó,ámbár nagyon fontos eszmecserékből és leült a gép elé,beírta, hogy kultplay és 5 percen belül mindenki ott volt körülötte és egyútt néztünk...thanks a lot,amúgy understand ugg

sansfrontiere 2010.08.19. 20:15:50

nahát-nahát :-(
sajnálom
de valahol megértem...

Király Péter 2011.05.21. 20:02:32

:-(

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.