Buksi ugrik, gumicsont!

Szeptember 15-én, kedden nyilvánosságra kellett hozni minden olyan vezető tisztségviselő pénzbeli juttatását, aki állami cégnél dolgozik. A kormányrendelet szerint minden cégnek a saját honlapján kellett publikálnia az adatokat.

Na egy budapesti szerkesztőségben ilyenkor a következő történik: a politikai rovatvezető szemében különös, perverz fények villannak, miközben teljes beosztotti állományát a céges honlapokra uszítja. A feladat: nyomogatni kell a refresh gombot, amíg meg nem jelenik a várva várt információ: a felső vezető havi illetménye say: bruttó 3 millió forint.

Mennyi? Sikít fel az olvasó, amikor a cikket látja, kattint és olvas, ahogy kell. Utána irány a kocsma, maradt még egy tízezres a hónapra, ezt meg kell beszélni.

Hát ezen a gumicsonton csámcsog most Magyarország. Az emberek erről beszélnek, meg arról, hogy Bódi Guszti infarktusánál 45 percet késett a mentő. Nem mondanánk éppen, hogy a problémák gyökerénél járnánk, ujjunk az ütőéren pihen.

Az állami cégek fizetéslistájának nyilvánosságra hozatala igazi átlátszó porhintés, ráadásul széllel szemben, finoman szólva. Mégis: az emberek nyelik, mint a kisangyal. Amikor a négyes metró költségvetéséből Kína Mars-expedíciót szervezne (grátisz holdraszállással), a Margit-híd az eredeti összeg duplájába, az autópályák sokszorosába kerülnek, és lassan már tíz éve találgatjuk, kicsoda Josip Tot, húsz éve meg, hogy mi történt pontosan az olajbizottsági üléseken, nos akkor nehezen állíthatnánk: most az országot megbénító korrupció úgymond melegágyát találtuk meg egy bűzös bűnbarlang legmélyén, és hah - bőrszíjakba öltözött állami cégvezetők borotválják egymás bajuszát rajta.

A nyilvánosságra hozott információnak konkrétan nincs hírértéke. Arra viszont tökéletesen alkalmas, hogy a kormány seggbe rúgja vele saját magát, meg hogy a hírt címlapon üvöltő portálok szegénységi bizonyítványt állítsanak ki magukról. A döntéshozók valahogy így gondolkodhattak: "Gyűrűzik a végkielégítés-botrány? Elő az állami fizetésekkel! Lesz itt fegyelem meg rend, meg transzparencia!" - ennyi. Tényleg azt gondolták, hogy senki sem kérdezi majd meg, hogy ki utalja ezeket a fizukat? Ki a hibás: aki adja, vagy aki elfogadja? Kit bíztunk mi meg azzal, hogy gazdálkodjon a pénzünkkel, a BKV-t? Fenét: az államot!

Nahát, már mi is erről beszélünk, pedig: a havi 3 milla bruttó annyira nevetséges, a valódi lopásokhoz képest, de tényleg.  

razo | 2009.09.16. 17:06 | link | 4 komment | Megosztom

politika

usznakahalak 2009.09.16. 18:25:17

:D

andris 2009.09.17. 02:13:00

elsokent az [origo]-t kene becsukni, az uj cimlapjaval egyutt. masodiknak?

ford 2009.09.17. 11:40:48

másodiknak is az origót :D

kovacssandor · http://www.szamitogep-karbantartas.hu 2010.12.02. 19:10:41

és ha lenne 3. is akkor harmadiknak is az origót :D

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.