A város legnyugisabb munkahelye

A Margit híd gyalogos járdáján átkelni elmebaj, főleg csúcsforgalomban. Gyalogosok, robogósok, kismamák, fotózkodó turisták, és kihúzós pórázon futtatott kutyák nehezítik a szabálytalanul közlekedő kerékpáros életét. Legrosszabbak a kutyások. Úgy próbálnak ledönteni, mint Ewok kommandó a lépegetőket: körbefutnak párszor, hogy mire észbe kap az ember, három méternyi vékony, de szupererős fojtózsinór tekeredjen szorosan a lába köré.  

Egyszer megtörtént, hogy a póráz másik végén álltam. Tél volt ráadásul, és a Jókai téren sétáltattunk éppen, amikor nemezes szőrű pulink terelni kezdett. Először óvatosan hátulról megközelített egy, a jeges díszköveken bőrtalpú cipőben egyensúlyozó hivatali dolgozót, majd közvetlenül mögé érve hirtelen nekilódult, és négyszer körbe futott a lába körül. Én persze azonnal felmértem a helyzet súlyosságát, és azonos irányú körzésbe kezdtem loholva - Jó napot kívánokelézést...! - nehogy hurokba szoruljon szerencsétlen, és végzetes baleset történjen. Persze az lett, hogy én csúsztam el a jégen, minek következtében a mentőakcióból szabályos becsúszó szerelés kerekedett, centikkel vétve el az irodista bokáját. Pontosan emlékszem milyen arcot vágott.

A Margit-hídon még veszélyesebb a helyzet, ott felborulva úgy tarolnánk, mint egy tekegolyó, és erre valószínüleg még a felújítási munkálatok legszerencsésebben lapot húzott dolgozója is felfigyelne a Duna közepéről.

Miközben a legtöbb munkás olvadt szurokkal, féltonnás síndarabokkal, betonmaróval és légkalapáccsal szarakodik, meg bűzös füstben vasat kalapál, van egy kolléga, aki egész nap a vízen sütkérezik, az is lehet, hogy néha kidob egy úszós zsebpecát próba-szerencse alapon, meg bedob pár sört a meleg miatt. Vélhetően azt figyeli, mikor szakad a híd (mást nem nagyon láthat ebből a távolságból), közben pedig a Bolgárurat hallgatja. Lehet, hogy van nála egy walkietalkie, és amikor a rozsdás fémszerkezet gerince megreped, azon jelez a többieknek. Mondjuk, akkor már nyilván késő lesz.

razo | 2009.09.10. 08:50 | link | 5 komment | Megosztom

budapest

sdd 2009.09.10. 09:16:18

gondolom valami munkavedelmi eloiras es inkabb mint vizimento van jelen az a joember

Csáki Pityu bá' 2009.09.10. 11:44:07

hát nem irigylem a jómunkásembert az hótziher. egész nap egy csónakban malmozni... valszeg megőrülnék.

razo 2009.09.10. 11:51:22

lehet, hogy van neki szolgálati könyvtára. Mondjuk A lét és a semmi Sartre-től, meg Heidegger összes.

dx 2009.09.11. 13:33:33

volt ilyen a szadság hídnál is. szerintem víziment, ha kell. elvégre elég sok munkás mászkál a szerkezeten akár biztonsági kötél nélkül is.

garamt 2009.09.12. 16:57:01

kicsit off, de.
nem vagyok egy vérmes bringanáci, de a margit hídra ideiglenesen kihelyeztek egy gyalog- és kerékpárút táblát, úgyhogy aki a déli járdán teker, az szabályosan teszi.
nem is értem miért kell a kivételesen szabályosan küzlekedő bringásokra sütni már megint egy negatív billogot, miközben ha valaki szabálytalanul halad át ott, az a posztban is emlegetett rengeteg robogós/motoros.
a motor nem bringa. szerintem ez tök egyszerű.
on.

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

  • Életre kelti a LEGO az új Batmobilt

    A LEGO az Ultimate Collector Series (UCS) termékvonalában hamarosan piacra dobja a Sötét lovag c. filmből ismerős Batman Tumbler jármű összerakható mását, valószínűleg sok Batman-fan legnagyobb...

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

Houston, we have a problem.

Elit Alice

Houston, we have a problem.

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!