Apa motort hajt, a család pedig vele tart. Teljes létszámban. Ráadásul láthatóan nem extrém szükséghelyzet, hanem napi rutin ötösben robogózni Vietnamban. Az öreg moci nyilván a család egyetlen benzinnel hajtott közlekedési eszköze. Anya papucsban támaszkodik a kipufogón, srácok a kormányon, bukó sehol, valószínű, hogy egy ütközést senki sem élne túl.

Ennek ellenére azt gondoljuk, szimpatikus hozzáállás a hatóság részéről, hogy ha már se pénz, se utak, se közlekedési kultúra nincsen, akkor legalább érezzék jól magunkat a helyiek, és ne legyenek szabályok se. Így kéne Budapesten is: korrupció és tehetetlenség helyett szívből jövő, őszinte trash kell ide.

Biciklist büntetni a Kálvin térnél, ahol nincsenek sávok, lámpák és egy hatalmas lyukat kerülgetnek az idegtől félőrült autósok: ez csak idegességet szül, csill. Felújítani a négyeshatost 2006-ban, hogy utána három évvel kiderüljön, épp csak a sínek maradtak ki a rekonstrukcióból, ezért szétverik azt is, amit korábban felépítettek: hát ilyen se fordulhatna elő ott, ahol ezek a fotók készültek. Ott nyilván egyáltalán nem szaroznak azzal, hogy az európai tömegközlekedést imitálják.

Sokat elárulnak ezek a fotók arról, hogyan volna érdemes gondolkodni idehaza, és nem is biztos, hogy csak a közlekedés területén. Itt van az egészségügy gondja: szeptemberben állítólag botrány lesz, mert üres a kassza. Hát tessék megszüntetni az egészségügyet. Vietnámban is teljesen jól elvan a lakosság a fent látható közhigiénés viszonyok mellett. Sőt: mire a disznóhús megérkezik a feldolgozóba, kellemesen füstös ízt is kap a szállítás miatt. Mondhatnánk, magyarosat.

Persze az is igaz, hogy ezek a motorosok képezik a gazdaság gerincét Vietnámban, ahogy a képeket készítő Hans Kemp is írja könyvének előszavában. Nehezen értjük hogyan, de ez a rendszer működik. A kacsák meg a paprika eljutnak a piacra, ahol pénz lesz belőlük, ami vetőmaggá, süldőmalaccá és hatméteres szennyvízcsővé változik talán még aznap.

Gondoljuk erre, miközben a Nagykörúton araszolunk a forgalomban.