BICO - a budapesti közbringa

http://www.sarakele.com/

Nemrégiben felröppent a hír, hogy Párizshoz, Barcelonához, Bécshez és más európai nagyvárosokhoz hasonlóan Budapesten is lesz biciklikölcsönző hálózat. Készült néhány megvalósíthatósági tanulmány, úgy tűnik a politikusok komolyan gondolják a dolgot - bár ez Magyarországon tapasztalataink szerint nem jelent túl sokat- sőt megszületett az első nem hivatalos koncepció is.

Kele Sára a Műegyetem ipari termék- és formatervező szakos végzős hallgatója aktuális témát választott diplomamunkájához: egy közösségi bérbicikli-rendszer átfogó tervét dolgozta ki, amit tegnap délután a Mumusban is bemutatott az arra járó érdeklődőknek.

http://www.sarakele.com/


A BICO névre keresztelt rendszer középpontjában a közösség áll, a hálózatot bárki használhatja, a dokkolóállomások közösségi térként is funkcionálnak. A bringák karakteres megjelenésük miatt a város arculatának hangsúlyos elemévé válhatnak, de akár közösségformáló jelenséggé is bővülhetnek.

http://www.sarakele.com/

A tervező ügyelt arra, hogy a BICO könnyedén beépülhessen a tömegközlekedési hálózatba, így például a logó jól egyeztethető a meglévő közlekedési térkép jelrendszerével. Fontosnak tartotta azt is, hogy a rendszer beüzemelése és fenntartása kifejezetten költséghatékony legyen, ezért olcsó, lemezzel erősített acél csővázas bicikliket álmodott meg, a gazdaságos üzemeltetést pedig a bicikliken és a dokkolókon található reklámfelületek segítik.

http://www.sarakele.com/

A jellegzetes forma segít megelőzni a lopásokat, sőt, állítólag hasonló mellékhatása van a dokkoló állomások köré tervezett padokkal, ivókúttal és növényekkel pimpelt közösségi térnek is. A koncepció szerint a BICO-kat előzetes regisztráció és egyenlegfeltöltés után lehet igénybe venni, ezután mindössze egy sms-t kell küldeni a kiválasztott bicikli számával a rendszernek, ami azonnal nyitja zárat.

A BICO egyik nem titkolt célja, hogy élhetővé és szerethetővé tegye Budapestet, azzal, hogy egy kényelmes, jól használható és nem utolsó sorban szép tömegközlekedési alternatívát kínál. Kíváncsian várjuk, hogy a döntéshozók felfigyelnek-e a minden részletre kiterjedő koncepcióra, vagy a Bringasztrádához hasonlóan ez a terv is a feledés homályába merül.

soleado | 2009.06.25. 11:48 | link | 6 komment | Megosztom

budapest

rat77 2009.06.25. 19:19:17

jó ez, de olyan csúnyácska. (azért, hogy ne lopják?)

Azeb 2009.06.25. 22:21:54

Ez nagyon ott van.

razo 2009.06.26. 07:26:11

rat77, szerintem inkább szándékosan úgy tervezték meg, hogy egy közösségi közlekedési eszköz legyen, általános funkciókkal, (nem pimpelt versenybringa) mindenféle érintésvédelemmel, biztonsággal (ne lehessen szétkapni, kiszerelni a láncot). Ennek a bringának az a dolga, hogy menjen, hogy a kemény borításnak köszönhetően sokáig bírja a tömeghasználatot, és, hogy a lehető legkevesebb ellopható elem legyen rajta. (Ami van, az is annyira jellegzetes, hogy ki merné használni?)

gaze 2009.06.26. 11:18:39

unneprontok, de ez a kozbringa buli egy politikai kamu. aki benne van ezekben a bringas ugyekben, az vagja, hogy ennek nagyon nincs meg itt az ideje, csomo minden mas elobbre valo lenne, mint ez. csak ezzel majd lehet villogni, hivatkozni a parizsi peldara (azt az erzetet keltve, mint egy lapon lehetne emliteni bp-t parizzsal...) egyszeru, latvanyos dolog, de kurvara nem megoldas semmire. sot!
szoval, a bico cuki, csak epp roszkor kerult elo.
(amugy jellemzo a hazai viszonyokra, hogy mindenhol ugyanazt a 4-5 latvanytervet mutogatjak. nem is keszult ra mas terv? ennyi? egybol lehet valasztani? ha mar kozbringa, kozpenzbol..)
szoval koszike, de en erre nemet mondok.

Lali 2009.06.28. 23:22:38

Csúnyácska a bico, dehát passzol az új budapesti arculati elemekhez... Hát igen. Már látom magam előtt ahogy Demszkij elvtárs egy utcasarkot leteker a kritikus (egyen)tömeg előtt majd sajtájt tart, ahol bejelenti: Utolértük Párizst! :) Majd aktuális szeretőjéhez hajt Touaregjével...

3k- · http://goulash.soup.io/ 2009.07.13. 21:24:26

egyetértek gazezel, nagyon szomorú, hogy egy nagyszerű ötletből megint nem lesz semmi, csak rugózás a szavakon. amig nincsenek bringautak, nem hiszem, h tömegével kempáznának az emberek két busz között kacsázva, szívva a gázt. ez most kb. olyan, mintha nemzetközi kikötő épülne a balatonon. amúgy érdekes forma, szép kerek feminin. :)

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.