Kedvenc gyémántom

A kedvenc Gyémántom fogta magát, a feleségét, a fényképezőgépét, rajzszenet és vázlatpapírt, és elrepült Amerikába. Úgy gondolta, jobb lesz most neki ott. Forintjait dollárokra váltotta, repülőre szállt, és itt hagyta, amiért nem kár.

Maradt, amíg a pénze tartott. Nem turistaútra ment, hanem válságkezelésre. Személyesre. Valami olyat alkotni, amilyet még nem csinált. Festett már jazz zenére, fotópapírra hívóval, technikát neveztek el róla (gyémántográfia – Szalay Zoltán). Most nem csak Chicago volt a célpont a magasvasútjával, vasszerkezetével, mocskos kis bárjaival, színes emberkavalkádjával, hanem azok a gigantikus sziklába vájt szobrok, amik sokkal inkább szimbólumai Amerikának, mint az álmodozó Szabadságszobor, vagy a szomorú WTC emlélmű. Nem kísérletezik, nem is annyira életérzést ad át ezekkel a képekkel, hanem konkretizál. Azt erősíti meg, amit számára Amerika jelent. Millió-egy látvány van ott, ami felkelthette volna a figyelmét, sok ezer, ami hatásvadászabb lehetett volna. Mégis kiválasztotta azt, amiért az álma Amerika. Négy fej, a szabadság-és-demokrácia fogalompáros harcosai. Hazahozta nekünk, tanuljon, akinek tanulnia kell belőle.


Gyémánt László kiállítása június 11-ig látható a Keleti Károly utcai Társalgó Galériában.

Anna | 2009.05.06. 11:17 | link | 1 komment | Megosztom

kiállítás

Tamás · http://upside.blog.hu 2009.05.06. 18:04:29

Jól csinálta...

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

  • Nikon P510 (24-1000mm) 42x ultrazoom

    A Nikon jól adagolta a termékbejelentéseket, „csak” a DSLR zászlóhajó  D4-est lőtte el a CES-en, aztán kivárt, amíg kicsit csillapodtak a CES hírhullámai és a héten az állóvízbe 14...

Turulmeme

Mindennapi Betevő

  • Mr Tea

    A Lunartik-nak köszönhetően most már a tarajos legenda - Mr T - limitált és sorszámozott figurájában is. És persze van hozzáillő fuxos bögre és arany keverőkanál is. Rendelni innen 85...

Elit Alice

  • Deadly Wall Stickers

    Just so I find the plug sockets even at night.. Adorable wall decals from Gecko. (source: whokilledbambi) Related posts: Gecko Stickers The first decade of the 21th century is the era of wall stickers...

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!