Veszítve győzött a Pirate Bay: sajtáj élőben a honlapon

"A jó filmekben a hősöket először megverik, de a végén mindig ők kerekednek felül - ez az egyetlen dolog, amire Hollywood megtanított bennünket" - kommentálja a kultúrtörténeti jelentőségű per elmarasztaló ítéletét a Pirate Bay egyik alapítója a torrent oldalon. "A svéd bíróság pár perce kihirdetett ítéletében ugyanis bűnösnek találta a torrent tracker szájt négy alapítóját. A vád ellenük "jogvédett tartalmak elérhetővé tételében való segédkezés" volt. A négy svéd alapító egy-egy év börtönbüntetést kapott. A vádhatóság szerint a "károkozás" 3,6 millió dollár körüli" - írja HH a Webisztánon.

A per négy vádlottja élőben streamelt sajtótájékoztatót tart 13 órakor (a svéd és a magyar időzóna ugyanaz) amit egy egyelőre ismeretlen url-en ITT lehet követni. A linket hamarosan felteszik a torrent oldalra, az üzemeltetők várják a világsajtót és az érdeklődő usereket. Meglehetősen családias hangulatú a sajtáj, az egyik PB alapító egy kanapén ücsörögve flörtöl a riporterlánnyal, aki az élő közvetítéshez rendelt chatről teszi fel a beérkező kérdéseket. Kíváncsiak leszünk a látogatottsági adatokra, ha lesznek ilyenek.

Március másodikán ért véget a két hétig tartó per, melyben a jelek szerint szimbolikus győzelmet aratott Hollywood, a lemez-, szoftver- és a hagyományos tartalomipar a szabad megosztás alapú terjesztés ideája felett, noha a vállalatok nagyságrendekkel magasabb büntetési tételeket vártak, mint a végül kiszabott bírság összege.

Bár a tartalomipar képviselői várhatóan a győzelem jelentőségét hangsúlyozzák majd, a globális sajtóvisszhangot kapott Pirate Bay per éppen a kiadók és forgalmazók céljaival ellentétes hatást válthat ki hosszú távon. A torrent oldal népszerűbb mint valaha, a Wired magazin szerint jelenleg csaknem 22 millió rendszeres látogatója van, és több ezren regisztráltak a filemegosztó új, fizetős VPN szolgáltatására is, ami anoním, lenyomozhatatlan használatot biztosít a seedereknek és feedereknek. A per indulása óta 50 százalékkal növekedett a svéd Copyright Reform Párt társadalmi támogatottsága, a szerveződés ifjúsági tagozata pedig mára az ország második legnépszerűbb fiatalokat tömörítő szervezetévé vált.

Az üzemeltetőknek eszük ágában sincs leállítani a külföldön működő, hálózatba kötött szervereiket, ám ez sem oldaná meg a kiadók gondjait. Számos más BitTorrent szolgáltatás érhető el jelenleg is az interneten, melyek a közhiedelemmel ellentétben nem kínálnak illegális tartalmakat letöltésre, csupán lehetőséget teremtenek arra, hogy a világ felhasználói megoszthassák egymás között a saját számítógépükön tárolt tartalmakat. A Pirate Bay üzemeltetői ellen hozott ítélet indoklása szerint azonban a fileok listáját megjelenítő és a kapcsolatot biztosító oldal is vétkes bűnsegédletben.               

razo | 2009.04.17. 12:42 | link | Komment | Megosztom

digitális kultúra

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

  • Barokkos betonbunker bálnákkal

    Pierre, a Szikla (franciául) az USA-Kanada határ közelében fekvő San Juan szigetéről figyeli, a védett öblök miatt tóvá szelídült, szinte feszített víztükrű Csendes-óceánban úszkáló...

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

Houston, we have a problem.

Elit Alice

Houston, we have a problem.

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!