Lomok a Kálvin téren: secondhand szemét

Jó, szorgalmas gyerek módjára elmész a Kálvinra már a vizsgaidőszak előtt két hónappal, hogy lefénymásold azt az egy-kétezer oldalt, amit egyetlen, előadásokat látogató évfolyamtársad gyűjtött össze kemény munkával. A délelőttöd nagy részét barátságos gépek társaságában töltöd, de mindezt abban a tudatban, hogy délután már talán elmehetsz Normafára hóangyalozni, vagy napozni és nyulakat kergetni a Margitszigetre. Ezt így, március közepén sosem lehet tudni előre. Az üdítő program után, immár nyugodt lelkiismerettel, hogy megvan már az a pár hatos betűmérettel írt, nullás sorközös oldal, amibe talán beleolvasol majd egy nappal a vizsga előtt, de inkább meggondolod magad és mégsem mész el vizsgázni, betérsz egy közeli kávézóba, (mert kimerített a délelőtti munka) hogy megigyál egy ezer százalékos narancslét, ami jó véresre marja végre a tegnapi beton pizza által felhasogatott szájpadlásodat. Jóízűen elfogyasztod a nedűt, majd fizetsz és hazaindulsz, ahol már vár a maradék kínai kaja. A dolog persze nem ilyen egyszerű, mert idő közben forgalmi akadályba ütközöl, ahol kénytelen-kelletlen elidőzöl. Mega lomtalanítás zajlik a Kálvin téren. Hatalmas kupacokban turkálósnak is ciki otthonka, számos ágybetét, jó pénzért értékesíthető fémdarab, wc ülőke, a szocializmus emlékeit őrző, egy-két helyen ugyan kiégetett, de abszolút hasznosítható kockafotel.

Na de elég is a handabandából. Ezek a csodás retró darabok ugyanis eladók. Ez egyrészt azért fantasztikus dolog, mert a retró reneszánszát éli épp és minden normális, de mindenesetre divatos arc ilyenekkel rendezi be lakását vagy ilyeneket húz magára. Másrészt pedig itt pont el tudod költeni azt a kétszáz forintot, ami a fénymásolás után maradt, hogy felújíthasd ruhatáradat. Ha anyuci, sejtvén azt, hogy nem csak a történelem, de a divat is ismétli önmagát, megőrizte számodra csodás narancssárga-barna frottír haspólóit, netalántán a nagyi kihízta a babos otthonkát, szerencsésnek mondhatod magad. Ellenkező esetben újítanod kell, mert ciki vagy. Mit neked Retrock meg Supernova?! (Az illusztráció saját munka)
 

Anna | 2009.03.25. 11:04 | link | 1 komment | Megosztom

design budapest

Reznor 2009.03.25. 20:26:43

Hát én ma elkocogtam ide, és igaz, h siettem, meg csak sétáltam az astoria felé, de nemigazán találtam rá erre a dologra :D kaphatnánk egy pontosabb útmutatást? :)

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.