Dominóból építik fel újra a berlini falat

A várost egykor kettéosztó határvonal lebontásának huszadik évfordulójára nemzetközi művészeti projekttel készül Berlin. Hatalmas habszivacs dominókból építik fel újra a falat, amit a megfelelő pillanatban rituálisan megpöckölnek majd egyik végén, hogy csaknem fél óra alatt újra leomoljon a világok határát jelképező építmény.

Önmagában is szellemes ötlet volna a dominó metafora alkalmazása a kommunizmus európai bukásának szimolizálására, a projekt azonban ennél még többet nyújt: a dominókat helyi fiatal művészek festhetik ki saját ízlésük szerint, kinek mit jelentett a fal, illetve a fal leomlása.

Hogy az akció látványos köztéri happening és művészeti esemény mellett politikai aktualitást is kapjon, húsz elemet külföldi országok kapnak meg, ahol "agresszív rezsimek válaszfalai nyomot hagytak" Jellemző módon a felhívásra már jelentkezett Izrael és a palesztin hatóságok is, valamint Ciprus, Jemen, Dél-Korea, India és Kína érdeklődik a dominójáték iránt. "Újra le akarjuk rombolni a falat" - kommentálta a berlini Kulturprojekte rendezésében megvalósuló eseményt a város polgármestere, Klaus Wowereit.

Kár, hogy Magyarország nem jelentkezett saját dominójáért. Bár a fal itt láthatatlan, minden napal egyre vastagabb és magasabb lesz.

razo | 2009.03.24. 16:22 | link | 1 komment | Megosztom

installáció kult

gaze 2009.03.24. 20:55:19

szohoz nem jutok...

tehenparade... berlinbe mentem, nem jovok.

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.