Arcpirító önkormányzati akció a Nagymező utcában (frissítve)

Update: Időközben készült egy Flickr galéria is a délelőtti faültetésről.

 

 

Pofánk leszakad. Tegnap megírtuk, hogy a hatodik kerületi civilek tüntetést szerveztek most vasárnapra a Nagymező utcai fák megmentésére, mert a Főváros egy nemrég nyilvánosságra hozott, tavaly augusztusi szakvéleményre hivatkozva hétfőn kivágná az utcában álló platánsort. Ma délelőtt nagy erőkkel vonult fel a Főkert az utcában és mobil virágtartókba ültetett facsemetéket telepített a hatalmas platánok tövébe, a képen látható, elképesztően cinikus transzparenssel. Érdeklődésünkre az egyik, meglehetősen feszült idegállapotban dolgozó kertész azt mondta: "Most ültetünk ide, hogy lássák, mivel pótoljuk majd a platánokat. Hétfőn meg vágunk. Persze lehet, hogy nem. Itt minden percről percre változik"

Mint ismeretes, a Főkert készítette azt a jelentést, mely hét másik vizsgálat ellenében egyedüliként voksolt a fakivágások mellett. A Nagymező Utcaiak Érdekvédelmi Egyesülete szerint ugyanakkor a kertészet nem jogosult arra, hogy ilyen kérdésben szakvéleményt állítson ki. Az anyagban többek között érvként szerepel, hogy a fák megdőltek, hiszen túl közel állnak a házakhoz, ezért is életveszélyesek. Hadd cáfoljuk ezt a következő fotóval, melyen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Gimnázium előtt álló csodás platánok láthatóak. Azután itt egy másik kép a párizsi Szent Mihály útjáról. Folyt. köv. hamarosan. 

 

razo | 2009.03.20. 12:38 | link | Komment | Megosztom

budapest

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

  • Csíbor gombolható lemez

    Aki manapság lemezkiadásba kezd, annak kreatívnak kell lennie, hiszen mindenki (szinte) csak letölti az albumokat. De vannak olyanok, amiket megéri megvenni, nem csak a zene, de a design miatt is...

Elit Alice

  • Truth Carved in Wood

      I couldn’t have found a more relevant thing to post. It is my birthday tomorrow, and well, I can surely say now that… Thank you, Ben Johnston. (source: fubiz.net) Related posts: Use-Thing...

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!