Na, erre varrjanank gombot a magunkfajta nagyszájú megmondóblogok. Steve Wozniak Apple alapító atya rózsaszín selyemnyakkendőben táncol az amerikai megatáncban. A mackótermetű programozó szereplését kétféleképpen is tudjuk magyarázni:
a.) Lám, nemcsak Magyarországon csinálnak hülyét magukból az idősödő celebritások, a különbség annyi, hogy Amerikában nagyobb a választék, meg, hogy a sztárság, mint életvitelszerűen űzött foglalkozás valamiféle teljesítményhez kötött, nem elég, ha az ember cikket vásárol magának a Story magazinban.
b.) Woz szereplése egy efféle műsorban paradigmaváltásként is értelmezhető: míg idehaza "műsorvezetők", "zenészek" és "színészek" töltik meg a hasonló produkciókat, az ABC Megatáncában informatikai guruk rázzák ülőmunkától kiterebélyesedett hátsóikat, ami azért célcsoportról is elárul egyet-mást.
A videó láttán azonban leginkább azt jegyezzük meg: Woz láthatóan élvezi a produkciót, poénra veszi, és szórakoztat. Nem gondolja magáról, hogy parketttáncossá vált, nem feszül, nem görcsöl, hanem játszik, hiszen ez a műfaj erről szól, meg persze az emelt díjas nézői szavazatokról. Ez az a hozzáállás amit itthon nem tudnak a táncoslábú híradósok és következetesen műsorvezetőnek nevezett médiaprostituáltak. Nem is peszélve a zsűriről, melynek tagjai szakmai alapon rendszeresen hisztériás rohamot kapnak élő adásban. Ezért annyira gyötrelmes az összes hasonló magyar produkció, Woz láttán pedig ezért mosolygunk gyermeteg arccal. Mert nem veszi annyira rettentően komolyan saját magát.







