Nemrég valamelyik blogon olvastuk: "A valós élet mostanában jobban leköt, kevesebb időm marad posztolni" A mondatot nem értettük - eddig. Persze, ha az úgy nevezett való világ és online jelenlétünk között nincs különbség, nem is csoda. Hát mostanában van. Hétvégén például személyesen térképeztük fel a hazai függőlámpa kínálatot (mínusz IKEA), hogy végül kétnapos, sok-sok fizikai mozgással járó fáradozás után határozottan kijelenthessük: nappalinkba egyetlen csillár illene igazán, azt is az interneten találtuk, és sosem lesz pénzünk arra, hogy megvásároljuk. Pedig nem is drága. Annyira. 

Megállapítottuk, hogy a budapesti csillárkínálatban alapvetően négyféle világítótest lelhető fel: a jómódú, osztrák vidéki háziasszony csillár (nevezzük Elsie néni lámpájának), a kissé szalonspicces, ám abszolúte humortalan német vállalkozó lámpa (a Rózsa presszóban is vannak ilyenek), aztán van a hatodik kerületi uzsorásoknál vásárolható ötkarú klasszicista csillár, meg a poén-designboltokban kapható, fröccsöntött rokokó borzalmak.

Két napos kutatásunk végére biztosan tudtuk, milyen lámpát nem szeretnénk új otthonunkba, arról azonban fogalmunk sem volt, mivel világítunk majd a nappaliban. Vasárnap este, végül az interneten rábukkantunk arra a világítótestre, ami kell nekünk. A neve Artemide Mercury és a Sony Walkmanokkal világhíressé vált Ross Lovegrove tervezte.

A mennyezeti lámpa olvadt higanycsepp formájú buborékokból áll, amiket egy aluminium lapra lógattak fel vékony szálak segítségével. A kerekded alakzatok visszaverik a fényt, légmozgás hatására pedig látványos fényjátékba kezdenek. A csaknem egy méter széles eye candy előnye, hogy egyszerre exklúzív és visszafogott. Nem hivalkodó, mégis meghatározó darabja lehet az enteriőrnek, egyáltalán nem tartjuk túlzásnak egy hétköznapi nappaliban sem. Egyetlen gond van csak vele: az ára magyar pénzben 580,000 forint. Szóval továbbra sem tudjuk, mitévők legyünk csillár ügyben.