Realdoll az aukciósházban

Tökéletes szimbiózisban élnek együtt az éjjel-nappal közértek, aukciósházak és régiségkereskedések a pesti belvárosban. Az Andrássy út környékére három generációval ezelőtt betelepített munkáscsaládok unokái rég elköltöztek innen, a nagyszülők viszont maradtak, tacskót sétáltatnak és féldecis palackozott mérget isznak a boltok előtt. A hatodik kerület tele van készpénzért vásárló kereskedőkkel, akik felújítják, és méregdrágán adják tovább a Keserűtől haldokló belső Terézváros lakásaiban fellelhető tárgyakat.

Az Opera mellett Gucci és Cavalli butik nyílt fillérekért elkótyavetyélt bérpalotákban, a kávézókban csúcsos bőrcipőben púderos arcú vállalkozók ülnek, pár utcával beljebb pedig antikvitás boltokban árulják a helyiek személyes tárgyait. Esernyőket, faragott botokat, porcelán őzikét.

 

Ezen gondolkoztunk, miközben a hatodik kerületet elhagyva egy másik emblematikus környék, a Falk Miksa utca felé sétáltunk kiállításmegnyitóra. A máskor csillárokat, komódokat és foteleket árverező Ferenczi és Tsa aukciósházban ugyanis kortárs képzőművészeti kiállítást tartottak Plastic Fantastic címmel. A földszinti galériát teljesen felújították, a pletyka szerint félmilliárd forintos beruházásból. A bútorok az alagsorba kerültek, az utcaszinten Barbie és Ken vette át a hatalmat. Tizenhat fiatal művész munkái közül válogatott a ház első kiállítását szervező kurátor, Nádudvari Noémi. Gyűjteményében a műviség, a giccs és a plastic pop életérzés jelenik meg, egyedi művészbarbie-k, lego-installációk fotók és festmények formájában.


Szexbaba a családban - a kiállításjunkie néni épp a művészeti projekt lényegét magyarázza

A tárlaton visszaköszön több, más galériákban már bemutatott alkotás: 2006 januárjában a Műcsarnok Menüpontban láttuk Szöllősi Géza Realdoll szexbabás családi fotósorozatát, újra itt voltak Gazdag Ágnes Boulevard és Brezsnyevből hozott nagyszemű horrorbabái is. Beszédet senki sem tartott, a február 24-ig látható tárlat pezsgőpukkanásra nyílt meg hivatalosan.


Gazdag Ágnes festményei

A munkák nagy része üdítően morbid, a válogatás azonban meglehetősen egyhangú. A globális nagyvárosi vinylművészet java az interneten megtalálható, a kínálat pedig nagyon régen túlmutat a bezúzott koponyájú Barbie és fétisszerkós Ken vizuális kliséin. Bár a budapesti fiatal művészek hőlégfúvóval eltorzított műanyag dömperei sem rosszak egy aukciósház kirakatában, azért az Irányi utcai Stüssy, vagy a Király utcai Carhartt shop dekorációs kellékei pontosabb képet adnak a Plastic Fantastic "életérzésről" és a műfajban teljesen általános kollaborációs szemléletről.


Olvasztott plasztik

Rákérdeztünk, vajon a ház vásárol-e majd kortárs magyar képzőművészetet is a'la wash your dirty money with my art, a válasz egy sejtelmes "elképzelhető" volt. Addig is márciusban bútoraukció Ferencziéknél, az idő meg majd eldönti, érdemes-e kezdeni valamit a fura gördeszkásnadrágos gyerekek képeivel.

Sippin' a drink and feelin' fine

space night rockers | 2009.01.30. 14:54 | link | Komment | Megosztom

kiállítás

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.