Realdoll az aukciósházban

Tökéletes szimbiózisban élnek együtt az éjjel-nappal közértek, aukciósházak és régiségkereskedések a pesti belvárosban. Az Andrássy út környékére három generációval ezelőtt betelepített munkáscsaládok unokái rég elköltöztek innen, a nagyszülők viszont maradtak, tacskót sétáltatnak és féldecis palackozott mérget isznak a boltok előtt. A hatodik kerület tele van készpénzért vásárló kereskedőkkel, akik felújítják, és méregdrágán adják tovább a Keserűtől haldokló belső Terézváros lakásaiban fellelhető tárgyakat.

Az Opera mellett Gucci és Cavalli butik nyílt fillérekért elkótyavetyélt bérpalotákban, a kávézókban csúcsos bőrcipőben púderos arcú vállalkozók ülnek, pár utcával beljebb pedig antikvitás boltokban árulják a helyiek személyes tárgyait. Esernyőket, faragott botokat, porcelán őzikét.

 

Ezen gondolkoztunk, miközben a hatodik kerületet elhagyva egy másik emblematikus környék, a Falk Miksa utca felé sétáltunk kiállításmegnyitóra. A máskor csillárokat, komódokat és foteleket árverező Ferenczi és Tsa aukciósházban ugyanis kortárs képzőművészeti kiállítást tartottak Plastic Fantastic címmel. A földszinti galériát teljesen felújították, a pletyka szerint félmilliárd forintos beruházásból. A bútorok az alagsorba kerültek, az utcaszinten Barbie és Ken vette át a hatalmat. Tizenhat fiatal művész munkái közül válogatott a ház első kiállítását szervező kurátor, Nádudvari Noémi. Gyűjteményében a műviség, a giccs és a plastic pop életérzés jelenik meg, egyedi művészbarbie-k, lego-installációk fotók és festmények formájában.


Szexbaba a családban - a kiállításjunkie néni épp a művészeti projekt lényegét magyarázza

A tárlaton visszaköszön több, más galériákban már bemutatott alkotás: 2006 januárjában a Műcsarnok Menüpontban láttuk Szöllősi Géza Realdoll szexbabás családi fotósorozatát, újra itt voltak Gazdag Ágnes Boulevard és Brezsnyevből hozott nagyszemű horrorbabái is. Beszédet senki sem tartott, a február 24-ig látható tárlat pezsgőpukkanásra nyílt meg hivatalosan.

space night rockers | 2009.01.30. 14:54 | link | Komment | Megosztom

kiállítás

Bakács Tibor elfogadja a vámpírokat

Egy kerületi kábelcsatorna reggeli beszélgetős műsorában hozták kellemetlen helyzetbe Bakács Tibor Settenkedőt, aki arról híres, hogy mindenről megvan a véleménye. Nyíregyházán épül a vámpírok miniállama? Mi történik a szép nőkkel napfelkeltekor? Mikor coming outol a celebvilág? Ha nincs benned szeretet a kisebbségek iránt, akkor gyanús vagy, Debreczeni Zita viszont rendben van...

hirdetés | 2009.01.30. 14:52 | link | 8 komment | Megosztom

reklám

Kill The DJ special: Diszkósvágás

A formabontó külföldi dj-ket prezentáló Kill The DJ sorozat ezúttal lokális különkiadással jelentkezik: válogatott hazai lemezlovasok gyűlnek össze egy igazi magyar diszkóvágásra. Ezen az egyszeri estén mindannyian kibújnak a saját bőrükből, legyen az elektró, IDM, minimal, tech- house, breakbeat vagy hiphop, és diszkót játszanak.

soleado | 2009.01.30. 11:50 | link | 1 komment | Megosztom

party

Publius Hungaricus: episode 3

Amikor hét elején levelet kaptunk a titokzatos Publius Hungaricus-tól, először azt hittük, a lézerkard mérnöki rajza lesz benne csatolmányként. Aztán kiderült, hogy csak az episode 3 közeli megjelenéséről értesített a szerző, aki legutóbbi, szavazásos felmérésünk alapján Önök szerint Tóta W. Árpád, Bruce Wayne, vagy a Szcientológus Egyház (esetleg Nobilis Kristóf - a szerk.) Anyways, vártuk a cikket természetesen, kíváncsiak voltunk, lesz-e benne 12 pont, titkos bankszámlaszám PIN kóddal, 24 órás ultimátum a politikai elitnek, vagy valami hasonló. Csalódnunk kellett: a harmadik részben még annyi sincs, hogy legalább egy picit lelkesebben fizessünk a BKV jegyért a trafikban.

Publius legutóbb azt javasolta: amúgy néven Titkos Társaságokat kell alapítanunk, melyek semmibe veszik és elutasítják a magyar mutyikultúrát és a féltudású posztkomcsi elit lopás alapú értékrendszerét. Olyan társakat kell toboroznunk, akik az egyéni meggazdagodás vágya helyett, közösségként szeretnének érvényesülni, közösségi javak előállításából. Fine. Imádnánk egy ilyen országban élni (a Kultplayre például bárki írhat, várjuk a posztokat). Az Indexen ma megjelent cikkben azonban hiába kerestük, még említés szintjén sem találkoztunk az amúggyal. PH szerint a válság majd elintézi a nyolcvanas évek világát mentő elitet, hogy helyüket egy kompromisszum foglalja el. Mint írja új párt, vagy erő megjelenésére nem számíthatunk ugyanis. 

2009-ben olyan világ lesz Magyarországon, hogy Dante pokla wellness központ ahhoz képest. Százezrével követelik majd a változást az állásukat elveszítő tömegek, és elsodorják végre az elitet. PH csak azt hagyja figyelmen kívül, hogy az ilyen változások nyomán nem ingyen wi-fi, bicikliutak és szélerőművek épülnek, hanem a legaljasabb indulatok és a formátlan gyűlölet nyer teret - ősi magyar szokás szerint. Hiába "vagyunk többen és tudunk többet, mint 1989-ben", hiába "akarjuk jobban", a választójog sajnos nem végzettséghez kötött intézmény Magyarországon.

Egyetlen reményünk az internet.

Note: Magyar diák magyar padtársat akar

razo | 2009.01.29. 14:00 | link | 9 komment | Megosztom

politika média.hu

Leszoktató bicikli autósoknak

Talán akkor költhetne el még sokkal több pénzt biciklikre a Magyar Posta, ha nem létező designkoncepciók sorozatgyártását finanszíroznák mondjuk Svédországban. Torkel Dohmers ugyanis ott készítette el ThisWay névre keresztelt csodabringáját, ami nyilván előállítható lenne zöld festéssel is. A kerékpár autósoknak és motorosoknak készült, őket csábítaná a designer az emberi erővel hajtott járművek világába ezzel a remek ötlettel.

A ThisWay-en minden van, amit benzines gépeken megszoktunk: csomagtartó, visszapillantó tükrök, első-hátsó világítás, sőt: napfénytető is. Összességében hasonlít a BMW C1 fedett robogóra, miközben karakteresen hozza a nyugati parti repper-chopper kamubringák pimp hangulatát is. Magyarország természetesen teljesen alkalmatlan arra, hogy bárhol használjuk a ThisWay-t. Budapesten viszonylag gyorsan meghalnánk, ide a mozgékonyabb kátyújárók valók, vidéki városokban pedig lemészárolna bennünket a helyi mob és eladnák a járgányt radiátorvasért. Sebaj: az első euróban átvett fizetésünkből veszünk majd ilyet, addigra talán gyártják is majd. 

razo | 2009.01.29. 12:31 | link | 1 komment | Megosztom

geek design

Pixelek az ERNST múzeumban

2004-ben co-szerkesztettem egy kulturális műsort a királyi tévében, és ha valaki azt mondta volna: "fiúk itt egy csomó pénz, szervezzetek kiállítást a város egyik legszebb galériájában az elmúlt hónapokban bemutatott művészek munkáiból" akkor botostáncot jártam volna örömömben és puszit nyomok a producer szakállára. Persze nekünk senki sem mondott ilyesmit, eltelt azonban néhány év közben, megjelent Magyarországon az MTV zenecsatorna kifogyhatatlan pénztárcájával és megkereste a Műcsarnok kutátorait.

razo | 2009.01.28. 16:01 | link | 5 komment | Megosztom

kiállítás

A bulvár vajon mi?

"Igazi szexistenő? Íme a magyar sztár régen elfelejtett eroti..." - olvasom a Hírkereső.hu című abszurd irodalmi linkgyűjtemény egyik ajánlójában. A tűzforró cím a Story magazin egyik cikkére mutat, ezt látatlanban is kitaláltam volna háromból. Pedig a bulvár véletlenül sem egyenlő Ómolnár Miklóssal (akiről Uj Péter egyszer találóan megjegyezte: ő az egyszemélyes magyar Monty Python).

A Magyar Tipográfusok Egyesülete új pályázatában más oldalról közelít a bulvárhoz: "eredeti jelentése alapján egy hangulatos párizsi sugárútra kellene gondolnunk, de vajon eszünkbe jut-e manapság a boulvard honnan származik? A szó erősen pejoratív értelmet kapott, és a flaszter irodalma, a szennylapok, a környezetünket elárasztó ócska nyomtatványok jelzőjévé vált. Ami bulvár, az hát közönséges? Ne áltassuk magunkat, tudjuk, művészet is van ilyen."

- Jegyezze meg: mindent lehet rosszul és jól is csinálni - mondogatta egykori beszédtanárom a Magyar Rádióban, aki több évtizedes szakmai gyakorlattal a háta mögött is elpirult ha valaki felhozta, ő szabadította a közönségre Sváby Andrást és Boros Lajost. A bulvár ugyanis nem feltétlenül agyzsugorítóan pronyó, ha hozzáértők művelik. A Typoszalon pályázatában "a vizuális szenny, a mesteri szintre emelt dilettantizmus és a profi média által nap mint nap elénk tálalt, cukormázba hempergetett illatos lókolbász" helyett – igazi bulvár alkotására kéri a jelentkezőket - bármit is jelentsen ez. A nevezés határideje április 29, az győzteseket feltétlenül bemutatjuk a Kultplayen!

razo | 2009.01.27. 11:47 | link | Komment | Megosztom

Odáig vagyunk: itt a Rolex időhomok

 

Megvan 2009 eddigi legjobb művészeti projektje! Michael Markovici osztrák képzőművész Rolex időhomok-installációt tervezett: a 30 kilós zsákok tartalma ugyanennyi napig csordogál egy átlagos homokórában. Pontosan 972 zsák homok fekszik 18 raklapon, ami 81 évig, azaz egy teljes emberöltőn át biztosítja a friss homokóra tölteléket.

Nem véletlen, hogy Markovici leleményes alkotásában központi szerepet kaptak a számok: az 1969-ben, Bécsben született művész eredeti szenvedélye a technológia és a matematika voltak, már 12 évesen programozóként dolgozott és 17 volt, amikor megalapította saját, pénzügyi elemzéseket készítő vállalatát. Később kizárólag a sziklamászásnak élt, majd fotósként, újságíróként is dolgozott. A Rolex Timesand projekt összesen 29,160 kg homokból készült.

razo | 2009.01.26. 18:03 | link | 2 komment | Megosztom

installáció

Szójátékkal és kamu hírkvízzel kínoz a Nol.hu

Olvasóként úgy érezzük, közeledni kíván hozzánk a Népszabadság Online, ami legalább annyira félelmetes, mint egy viccet mesélő szocialista választmányi elnök. Nemrég olvastuk a "Volt egyszer egy Travolta" című írás fenomenális leadjét, most kérjük, tegye meg Ön is a kedvünkért:

"Háromszoros szójáték a cím: John Travolta új filmjét, a Volt-ot január végén láthatják a magyar mozikban. És volt egy Travolta, a színész 16 éves fia, Jett, aki röviddel az alábbi beszélgetés után rejtélyes körülmények között elhunyt"

- Elnök úr, hogy Önnek milyen sziporkázó humora van! Gyorsan fogyasszunk el néhány vizespohár vodkát, és ha már megfelelően erősnek és bátornak érezzük magunkat, jöhet a mai lelet. Ez alapvetően különbözik a Travoltás cikktől, a "háromszoros szójáték" ugyanis szimplán fájdalmas, a "Letette, meggyanúsította, elbukta - KVÍZ" azonban komoly tárgyi tévedést is tartalmaz amellett, hogy baromság. A játék bevezető sorai egy vidéki művházban rendezett majális hangulatát idézik. - Illetékes elvtárs, tartsa meg kvízjátékunk ünnepi köszöntőjét!

- Szpaszibo, jöhet az első kérdés:

 

Ne tessék már lóvá tenni bennünket elnök úr, itt egyik válasz sem helyes! A játék szerint a d.) megoldás igaz, a valósággal azonban nem egyezik a megfejtés. Terézvárosban ugyanis sajnos egyelőre senkit sem vádoltak meg sikkasztással, a politikusok hűtlen kezelés gyanúja miatt kerültek abba a székbe, ahol egyébként már régen ülniük kellene - a többi között sikkasztásért is.   

razo | 2009.01.24. 15:01 | link | 2 komment | Megosztom

média.hu

Plakát mash-up New Yorkból

A plakáthekkelésnek sokféle módja létezik: az egyik, amikor a társadalmi üzenetet hordozó képet, feliratot, herpeszt otthon előre kinyomtatják a posztervandálok, majd össze-vissza ragasztják vele a várost. Egy másik megoldás szerint a hekkeléshez csak az utcán ér alapanyagot gyűjteni, ilyenkor leggyakrabban a szomszédos plakátokról leszakított fecnikkel dolgoznak a reklámfelületek értékesítőinek életét megkeserítő elemek.

A New York-i illetőségű Poster Boy az utóbbi technikát alkalmazza, képei rövid életűek, ámde annál zseniálisabbak. Korábbi akcióinak fényképes dokumentációja fellelhető itt, a legutóbbi munkájáról készült videó pedig megtekinthető alább.

via Wooster Collective

soleado | 2009.01.23. 15:34 | link | 3 komment | Megosztom

street art

Termesszen bárhol bármit jövőtechnikával!

Falusi szomszédok gyakran választják el egymástól kiskertjeiket drótkerítéssel. Mivel a szomszédok leselkedni szeretnek, nem nagytotálban bámulni a másik új autóját/szökőkútját/bullterrier tenyészetét/, ezért szokás a drótra növényket futtatni. Vadszőlő, borostyán, vagy különféle természetes futónövény (gaz) van divatban, lényeg, hogy a flora mögött elrejtőzve észrevétlenül lehessen megfigyelni a túloldalon pénzbehajtókat temető komákat.

Hiába, kelet-európaiként ez a kép jut eszünkbe elsőre arról a designprojektről, amit a loop.PH kutatóintézet sokkal kúlabb formában és fantáziadúsabb körítéssel vezet elő. A drótkerítés neve design stúdióul BioWall. Kézzel készül, és különféle növényeket lehet futtatni rajta. Javasolják, telepítsünk a városi lakásba is BioWall-t, így szupertrendi, élő térelválasztót kapunk (drótkerítés a panelnappaliban ugye). A loop.PH másik találmánya kicsit szofisztikáltabb: a BioWall hézagait itt-ott napelemekkel szerelték fel, másutt geotextil zacskókat helyeztek el rajta, majd az egészet összekötötték egy számítógépes megfigyelő berendezéssel. A projekt neve: Metabolic Media.

Az eredmény egy napenergiával működő, tetszőleges formában installálható textúra, mely alkalmas arra, hogy bármilyen növényt termesszünk benne akár belső terekben is, miközben veteményünk szükségleteit számítógépes rendszeren követhetjük. Kis közösségek ellátására ideális függőkerteket alakíthatunk ki az akár két fa közé kifeszített termék segítségével, a idei nyári szezonban.      

razo | 2009.01.23. 11:36 | link | Komment | Megosztom

Szuperhősök egészen közelről

Azt mondják, az ember harminc felett felelős az arcáért. Ennyi idősen már meglátszik, milyen életet él valaki. A stressz, a káros szenvedélyek, a kiegyensúlyozottság, a fáradtság vagy a sok aggodalom átalakítja a vonásokat. Természetesen a szuperhősök kivételével. A Toysgiants fotóművészeti projektben műanyag akcióhősök portréit láthatjuk egészen közelről. Megfigyelhetjük, mennyire kidolgozott, vagy pontosan festett egy-egy figura, de szórakoztató játék lehet emberi tulajdonságok nyomait kutatni a vinyl arcokon. Minél jobban sikerült elkészíteni egy-egy darabot, minél precízebbek lettek a gyártósorok, annál kevésbbé izgalmas a szembesítés.         

space night rockers | 2009.01.23. 11:35 | link | Komment | Megosztom

geek fotó

Vért iszik az ezüstérmes úszóbajnok?

Megdöbbentő felvételek kerültek elő az úszófenoménről! Gyengébb idegzetűeknek nem ajánljuk az alábbi videót, véres képsorok következnek.

A kézikamerás felvétel tanusága szerint palackozott vérrel tartja magát formában Cseh László, olimpiai ezüst érmes úszó. A videó egy reggeli edzés előtt készült, és rögzíti, ahogy Laci a bemelegítő torna részeként rituálisan kortyol a sűrű, vörös folyadékból. Vajon ez lehet sikerének titka? Esetleg ő is tagja annak a titkos csoportosulásnak, akik hisznek a vér erejében? Az úszó egyelőre nem hajlandó kommentálni az illegális felvételeket, melyeket egy rajongója készített az uszodában.

hirdetés | 2009.01.23. 11:33 | link | 5 komment | Megosztom

videó reklám film

Tüntetés Brüsszelben a szerzői jogok kiterjesztése ellen

 

Olvasónk, Viktor dobott meg bennünket egy videóval, mely a Brüsszelben jelenleg is tartó jogvitában foglal állást. Bár erről sehol sem olvasunk, vagy hallunk a hazai sajtóban, az EU-ban épp 4 bizottság vizsgálja a szerzői jog esetleges kiterjesztésének lehetőségét, ahogy Viktor írja blogján, az amerikai joggal történő harmonizálást. Európában ugyanis a szerző halála után 70 évig, az USA-ban viszont 90 évig érvényes a copyright cimke (a zenék esetén az EU-ban 50 évig tart a kiadók kizárolagos joga).

A kulturális javak kisajátítása ellen 27-én tüntetést szerveznek Brüsszelben, ha többet szeretne megtudni a szerveződésről és arról, miért rossz nekünk, ha a kiadók nem engedik a műveket a közösségi tudásbázis részévé válni, olvasson tovább itt

razo | 2009.01.22. 16:35 | link | 1 komment | Megosztom

Jajj! Jajj! Mindjárt itt a világvége!


A videoért klikk a képre.

Nem tudjuk pontosan, hogyan jön el a világvége 2012-ben, de hogy eljön, az biztos, legalábbis egy francia művészcsapat, a Bonzom szerint. Animációs filmjükben az eljövendő világégés több lehetséges módját is felvázolják. Mind közül legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a föld egy UFO-k közti barátságos pong játszmában pusztul majd el alig három év múlva.

soleado | 2009.01.22. 15:50 | link | 5 komment | Megosztom

animáció

Eskütétel legóból és más baromságok

Ha így mennek tovább a dolgok, akár összeomolhat az amerikai piac jelentős pilléreként számon tartott anti-Bush mechandise - adta hírül az Onion News. Obama D.M.C. napszemüvegben RUN DC felirattal a legzseniálisabb választási pólón. Narancssárga Hummer "O-Bam-Ahh" felirattal. Beiktatási buli élőben a Joost webtévén a Euronews jóvoltából. Az idei Inauguration Day semmiben sem hasonlít egyetlen valaha látott politikai eseményhez sem. Katonai parádé helyett graffiti hegyek, kínosan unalmas beszédek helyett utcabál Amerika városaiban, meg persze sok-sok kordokumentum a blogokon.

Napközben többször frissülő Beiktatási Nap special report itt a Kultplayen is a legérdekesebb leletek bemutatásával - a túloldalon.

razo | 2009.01.20. 12:41 | link | 3 komment | Megosztom

politika média

Mindenki szerelmes Obamába

 

Amerika új elnöke derékig nyitott ingben gázol elő a tajtékzó folyóból. Jól látszik izmos felsőteste. Lábánál rózsaszálakat vetnek a habok, a háttérben hófehér póni vágtat a vízen. A festmény címe: Michelle Obama's fantasy. Ha végignézzük a washingtoni Manifest Hope kiállításon összegyűlt Obama festményeket meg kell állapítanunk, hogy a fenti kép még nem is legdurvábbak közül való. Kijelenthetjük: az elnök inspiratív személyiség, az amerikaiak pedig új oldalukat mutatják a történelmi jelentőségű választás után. Festenek, rajzolnak, stencileznek és kalapálnak, búzamezőbe álmodják Obamát, ráadásul senki sem tartja udvari bolondnak őket emiatt.

Fura, itthon a Matula magazinban jelent meg pornónovella Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc főszereplésével, az USA-ban pedig láthatóan abszolút mainstream a Presidential Love Affair című alkotás, mely a nemzeti lobogó árnyékában ölelkező álompárt ábrázolja. A jövő keddi eskütétel kapcsán berendezett nagyszabású kiállításhoz kapcsolódik egy európai vonatkozás is: Adam Freeland remixelte a Daft Punk "Aerodynamic" című számát Aer Obama címmel. A videoklip megtekintése közben csendesen értékeljük át Debreczeni Józsefhez fűződő érzelmi viszonyunkat. A lánglelkű szocialista abszolút tárgyilagos stílusban, és érzelemmentesen ír a magyar miniszterelnökről Obama rajongótáborához képest.        

razo | 2009.01.18. 09:19 | link | 5 komment | Megosztom

politika geek

Pénztalicska az új MTV székház

"Az új székház sem lesz a tévé tulajdona, hanem a szerződés szerint havi 993 ezer euróért, azaz havi 276 millió forintért bérli majd a Milleniumi Média Kft.-től 18 éven keresztül. Az MTV így egy évben 3,3 milliárd forintot fordít majd csak az ingatlanra. A megállapodás szerint a 18 év leteltével az MTV eldöntheti, hogy megveszi-e az épületegyüttest, kiköltözik vagy további húsz évre bérbe veszi. A Milleneumi Média Kft.-t a televízió székházának felépítésére 2001-ben az ÁPV Rt. alapította 4,6 milliárd forint törzstőkével. A tulajdonjog később a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz került, de 2004 szeptemberétől a Magyar Állam szerepelt tulajdonosként, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság csak képviselte azt. Nyílt értékesítési pályázaton az akkori Wallis Ingatlan Zrt. 2006 decemberében vásárolta meg" - cikk az Index.hu-n

 

 Keresztkérdésünk: ki volt a Wallis CEO-ja 1999 és 2005 között? - Válasz

razo | 2009.01.17. 13:16 | link | 3 komment | Megosztom

média.hu

Scene.hu gfx verseny - lehet szavazni!

Szexuálisan kihívó női mikulás Stadler József: Vendégem Claudia című alapművének stílusában, posztapokaliptikus portré kaliforniából, halálcsillag klónok harca a jéghideg űrben. Digitális grafikus versenyt szervezett a Scene.hu és a Kutyushop.hu webáruház. A nevezési időszak most ért véget, összesen tizenhárom, különböző technikával készült (3D grafika, kézirajz, Commodore 64-es pixelrajz, stb.), munka érkezett zsűrizésre. Szavazni még két hétig lehet!

space night rockers | 2009.01.17. 10:12 | link | 1 komment | Megosztom

Meghekkelt közterek Madridban

 

Olvasólámpa és könyv. Két tárgy, melyekkel otthonossá tehetők a legszakadtabb nagyvárosi helyszínek is. Hajléktalanszállóként működő betonkocka, összetaggelt, baljós kapualjak, barátságtalan külvárosi utcarészek kapnak bizarr többletjelentést a spanyol Luzinterruptus designcég munkája nyomán. Január 5-én, egy különösen hideg éjszakán jelentek meg Madridban a kéken világító lámpák és a detektívregények. A projekt célja az volt, hogy segítsen a megszokottól eltérő látásmódot adni. A lámpa és a könyv váratlan felbukkanása pozitív és friss gondolatokat erőltet a járókelőkre azokon a helyeken is, ahol máskor leszegett fejjel sietnek keresztül. Az ötlet szerintünk megérett az importra! 

razo | 2009.01.17. 09:21 | link | 3 komment | Megosztom

street art design

Konyhaparti podcast vol. 12 - Total Carlos

 

Médiaművészeti kísérletnek indult évekkel ezelőtt, mára az egyik legfontosabb budapesti underground partisorozat lett a Girls and Mathematics projekt. A városban új klubszcéna jött létre, minden alkalommal más, különleges partihelyszínen ismerkedünk a legújabb house zenékkel. A már korántsem fiktív brand alatt ügyködő DJ-k mellett az utóbbi időben rendszeresen érkeznek külföldi nagyágyúk is a G&M bulikra. Hogyan alakult át és fut tovább az egykori médiahack? Hol lenne a Girls and Mathematics bulik ultimate álomhelyszíne? Lesz-e saját label a legprogresszívebb matekosoknak? - kérdeztük az ötletgazdát, Total Carlos-t, aki a G&M zenék legjavát gyúrta egybe a Kultplaynek készített exklúzív mixében.

Interjú a túloldalon ahogy szokott, mix alább, letölthető változatban itt, podcast az iTunes-on, satöbbi. Let there be house! 

 

razo | 2009.01.16. 13:29 | link | 6 komment | Megosztom

podcast konyhaparti

Debreczeni Zita vérfürdőt rendezett

Vámpírfogakat villantott egy napokban készült werk-videó tanusága szerint Debreczeni Zita. A modell egy fotózáson már önmagában is vérpezsdítő látványt nyújtott, ám a vér más formában is előkerült aznap.

Zita szabályos vérfürdőt rendezett azon a fotózáson, melyre egy fiatal fényképész kérte fel „A Nő rejtett oldalai” címmel. Zita azonnal igent mondott, persze ekkor még nem gondolta, hogy leleplezés lesz a vége. Nade hogy kerül ide a vér? A képeket visszanézve a készítők vámpírfogakat fedeztek fel a fotókon, és természetesen azonnal kérdőre vonták Zitát. Ahogyan az a titokban forgatott werkfilmen is látható a modell válasz helyett szó szerint kikelt magából és felajzva hagyta el a terepet. Egy munkatárs időközben álítólag eltűnt.

hirdetés | 2009.01.16. 13:23 | link | 25 komment | Megosztom

Hentes valóságshow indul a BBC-n

 

A magyar televíziózásban nyilván soha sem merülhet fel a probléma, ami a BBC fiataloknak szóló hármas csatornáját arra késztette, hogy valóságshowban keresse "Az Év Fiatal Brit Hentesét". Az angol közszolgálati adó ugyanis társadalmi, közösségi értéket kíván létrehozni a népszerű reality műfaj segítségével. Hűha! A hivatalos sajtóközlemény szerint a most induló sorozat célja, hogy "felhívja a figyelmet a hétköznapi életben kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalokra, akik a reflektorfénytől távol végzik munkájukat" Ha megvan legügyesebb henteslegény, a BBC a fodrászokkal és a szakácsokkal folytatja a sorozatot.

Hogy mi a haszna egy valóságshownak, amiben nincsenek slágerek, rovarevő celebek és Stohl Buci? Nos, mondjuk segít abban, hogy egészségesebb legyen a társadalom. Ezt nevezzük közszolgálatnak, nem a félnyolcas híradót.

razo | 2009.01.16. 06:03 | link | 2 komment | Megosztom

média

Istenként tisztelik Banksy-t a rasztafárik

Néhány éve Jamaicán járt a híres graffiti művész, és természetesen összefújt néhány faldarabot. Nyilván maga sem gondolta, hogy a helyi szmókerek később szent üzenetként értelmezik, flex-szel kifaragják, és örömükben össze vissza szállítják majd munkáit a szigeten:


The Afflicted Yard: The Rock from Rickards Bros. on Vimeo.

ps.: Oké, valójában abszolút babiloni lelkületre vall a bontás, Júda Oroszlánja szemlesütve húzódik félre. Banksy munkáit nem először einstandolják fallal együtt, miután 2007-ben, egy londoni árverésen 102,000 fontért adták el a graffiti legenda egyik festményét. Legutóbb a londoni pályaudvaron bontottak le több épületet, hogy sértetlenül kiemelhessék Banksy milliókat érő stencilezett alkotásait.

razo | 2009.01.15. 19:42 | link | 5 komment | Megosztom

Háborút indított saját maga ellen a TV2

Médiatörténeti szempontból érdekes, ahogy az interneten esetlen gólemként mozgó vállalatok hisztériás rohamot kapnak, ha valami nem tetszik nekik a neten. Mondanánk, hogy legalább a Digg bortányból tanultak volna, ha bárki is tudná mondjuk a TV2-nél, mi is volt a Digg-botrány. A mostani ügy egyre szánalmasabb fordulatokat vesz, az országos tévécsatorna médiatámogatása nyomán ugyanis a letiltott tartalom szedercsíraként osztódik a hazai szolgáltatóknál.  Szilynél megtalálja az összes fontos részletet, a fejlemények pedig a kommentek között olvashatók!

update: a Kreatív.hu-n olvasható a csatorna szóvivőjének közleménye is. "Nevét nem vállaló blogger" Nevetséges, komolyan.

razo | 2009.01.15. 16:40 | link | Komment | Megosztom

média.hu

Mesterművek szuperfelbontásban a Google Earth-ön

Elsőként a madridi Prado múzeumban jelentek meg a Google fehér nejlonoverallos munkatársai, napokra lezárták a kiállítótermeket és folyamatosan fényképeztek. Egyes festményeket 1600 kattintásból örökítettek meg részletről részletre haladva. Hieronymous Bosch, Rubens és Velazquez remekműveket dolgoztak fel centiméterenként, majd az eredményt digitálisan összeillesztették, így a festményeket sosem látott közelségből tanulmányozhatjuk - a Google Earth-ön.

Csak idő kérdése volt, mikor használhatjuk másra is a szoftvert, mint céltalan barangolásra ismeretlen nagyvárosok utcái között, ahová szeretnénk eljutni egyszer, de elég kicsi az esélyünk rá. Mostantól képzőművészeti mesterműveket is nézegethetünk az átlagos 10 megapixeles fényképezőgépeknél 1400-szor nagyobb felbontásban. A pilot programnak szánt madridi galéria után a keresőmogul állítólag már tervbe vette újabb nagy jelentőségű gyűjtemények feldolgozását világszerte.

razo | 2009.01.15. 12:08 | link | 5 komment | Megosztom

digitális kultúra tech

Gyanús Cartoon Network rebranding

Befejeződött a Cartoon Network rajzfilmcsatorna 2008/09-es rebrandingje: a Los Angeles-i Capacity stúdió és a Kidrobot kreatívjai felelősek az arculatváltásért. Fenntartás nékül roskadnánk térdre a kollaboráció zsenialitása előtt az eredmény láttán ha nem töltöttük volna a novemberi estéket egy kísértetiesen hasonló videójáték nyüstölésével. A CN új spotjainak képi világa és hangulata kísértetiesen idézi a Nintendo Wii konzolra (későbbb iPhone-ra is) megjelent, eladási listákat vezető De Blob című szoftvert. A játékban színesre kell festenünk egy várost, felszabadítva ezzel a gonosz katonaság szürke uralma alól az elnyomott lakosságot. Érdemes összevetni a két munkát, ez talán több, mint inspiráció.

razo | 2009.01.14. 14:46 | link | Komment | Megosztom

reklám média animáció

Ingyen drog válság idejére

Ha eldurvul a válság, még jól jöhet a Boing Boing receptje, melyből megtudjuk, hogyan hallucinálhatunk a legolcsóbban, mérgező háztartási vegyszerek használata nélkül. Hangoljuk a rádiót két csatorna közé, ahol a leghangosabb a statikus zaj, feküdjünk egy kényelmes kanapéra és illesszünk mindkét szemünkre egy-egy félbevágott pingponglabdát. A hatás állítólag néhány perc múlva jelentkezik. Felhők között vágtázó lovakat látnak, vagy halott hozzátartozók hangját hallják legtöbben a Boston Globe cikke szerint. A jelenség kulcsa, hogy érzékszerveinket blokkoljuk, így az agy önálló műsor sugárzásába kezd. Kattintson, van még gumikezes, pinokkió orros és napbanézős megoldás is arra, hogy Ön jól szórakozzon recesszió közben is!

razo | 2009.01.14. 13:51 | link | 3 komment | Megosztom

psycodelico freak

Obama tesz-vesz Cadillacje

Barack Obama az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Az elnök páncélozott auóval jár, hogy a terroristák ne bánthassák. A Cadillac One-ban van night vision kamera és shotgun, kevlárborítású kerekeken gurul, minden ablaka golyóálló, sőt: még a páncélozott lövedékek sem okozhatnak kárt benne. Egy speciális tartályban az elnök saját vérét is mindenhová magával viszi, hátha szüksége lesz transzfúzióra. Katt a nagyításhoz!

razo | 2009.01.13. 19:02 | link | Komment | Megosztom

tech geek

LA Times: az online tartja el a printet is

Szenzációs bejelentést tett a napokban Russ Stanton, a Los Angeles Times főszerkesztője: a lap online hirdetési bevétele elérte azt a szintet, hogy mára képes fedezni a médiavállalat összes bérkiadását, beleértve a nyomtatott változat bérköltségeit is. "Öt évvel ezelőtt még senki sem gondolta volna, hogy ez a nap valaha eljön" - lelkendezik a főszerkesztő Jeff Jarvisnak, a Guardian vezető publicistájának írt levelében.

"Ez a nap vastag betűkkel szerepel majd a történelemkönyvekben" - tesz rá egy lapáttal Jarvis, aki a Guardian-ben elemzi a sajtótörténeti jelentőségű esemény hátterét. Eszerint az LA Times úgy ért el történelmi sikert, hogy előbb csődbe ment.

razo | 2009.01.13. 11:55 | link | 2 komment | Megosztom

média

Palesztin hiphop underground

Hogy mi történik Gázai övezetben pontosan, arról nyilván sejtelmünk sincs. A hírmédia, akinek dolga lenne bennünket tájékoztatni az eseményekről, megreked a napi bodycount szintjén: nincs háttér, nincs magyarázat, nincsenek kérdések, helyszíni tudósítás pedig pláne nincs. Ha mégis akad profi összeállítás, az a nagypolitika szemszögéből mutatja be az eseményeket. Ki lőtt először, ki az aki csak válaszol, tűzszünet, röplapok, szárazföldi csapatmozgás, szélsőséges szervezetek, tartalékos gyalogosok: bullshit. Ami igazán fontos, az az utcákon, a lakóházakban és a kocsmákban történik, nem a képviselői irodaházakban. Hogyan lehet életben maradni, felnőni, tanulni, bulizni és dolgozni a bolygó egyik legforróbb poklában? Ezek az igazán érdekes kérdések, amikre nem lehet a CIA factbook és a hírügynökségi jelentések alapján válaszolni. Még az aktuális háború előtt, 2008-ban a Sundance filmfesztiválon mutatták be a palesztin underground hiphop szcénáról szóló filmet. Aki megnézi, annak talán kicsit tisztul a kép. Itt a tréler:

razo | 2009.01.12. 21:11 | link | 3 komment | Megosztom

Last.fm adatvizuál zenei műfajok szerint

Egy remek román zeneblogon találta olvasónk, Utó Pista az alábbi adatvizualizációt, mely a Last.FM közösségi webrádió und mehr adatbázisát jeleníti meg a zenei kapcsolatok alapján. A színeket értelmezve megállapíthatjuk, hogy a site legnépszerűbb műfaja az "elektronikus zenék", és a rock, majd a metál, a pop és a hip-hop, és a jazz következnek. Érdekesek az átmenetek: a hiphop popba folyik, a rock természetesen könnyen durvul metálba, az elektronika pedig nagyjából minden műfajjal cimboraságot ápol.

A körök különféle stílusokban alkotó zenekarokat, előadókat, zeneszerzőket jelenítenek meg, akiket a weboldal Music rovatában találunk, a vonalak pedig a kapcsolati hálót mutatják. Pista szerint a grafikont egy magyar srác készítette, ennél többet azonban eddig nem sikerült megtudnunk a Last.FM kapcsolati hálóját megörökítő adatfestőről. A zeneblog, ahonnan az info származik mindenesetre kurvajó, csak tanulhat a szerzőitől mindenki. Most sajnáljuk először, hogy nem tudunk egy szót sem románul. Köszönjük!!

Vertex colors correspond to musical genres, identified by tags attached to the artists by the users of Last.fm - so don't blame me if an artist is seemingly miscategorised :) Rock is red, metal is dark grey, electronic is orange, hip-hop and rap is blue, jazz is yellow, reggae and ska is magenta, classical music is cyan, country, folk and world music is brown, pop is green. Light grey vertices are unclassified.

razo | 2009.01.12. 20:23 | link | 9 komment | Megosztom

zene new media art geek blog

Kiállításon a legszexibb Second Life avatárok

 

"It must be hard to be a model, because you'd want to be like the photograph of you, and you can't ever look that way. And so you start to copy the photograph" - Andy Warhol

Két éven át készített portrékat Eva és Franco Mattes a Second Life-ban. Igen, furcsamód portrénak nevezik a felvételeket screenshot helyett, a képeken ugyanis a virtuális univerzum legszexibb lakóit láthatjuk a hagyományos glamourfotózás szabályai szerint megörökítve.

A projekt 2007-es, de azért érdekes: Andy Warhol alternatív valóságait idézi állítólag, meg a ma már kissé ódivatúnak ható "virtuális identitás vs. valóság" problémakört feszegeti. A fizikai kiállítási térben megjelenő virtuális nyomatok provokatív módon gerjesztenek vitát arról: mit is nevezünk valóságnak egyáltalán. So 2007!

Érdekes egyébként, hogy szintén két éve, a negyvenéves Rolling Stone magazinnak interjút adó William Gibson is az online-offline határok elmosódásáról beszélt. Azt mondta:

"Amit az unokáink leginkább furcsának találnak majd a gondolkodásunkban, az a digitális és a valós világ állandó megkülönböztetésére tett erőfeszítésünk. A jövőben ez gyakorlatilag lehetetlen lesz. A cyberspace és a "nem-cyberspace" közti különbség elképzelhetetlen lesz. Amikor 1984-ben megírtam a Neurománc című könyvemet, a cyberspace már létező fogalom volt, igaz csak néhány beavatott számára, és ők sem az összes idejüket töltötték a virtuális térben. Ma a hálózat sokkal több ember számára elérhető, és csak akkor vagyunk offline egy időre, amikor olyan helyre tévedünk, ahol nincs wi-fi.

Az állandó lefedettség világában nem tudjuk majd, mikor vagyunk online és mikor nem. Általában persze online leszünk, egyfajta vegyes realitás állapotában. Csak akkor jut majd el a tudatunkig mindez, ha valami elromlik, és hirtelen megszakad az összeköttetés"

Nem tudjuk Önök hogy vannak vele, de mi már egy ideje ebben a "vegyes realitásban" élünk. És valóban: nem tudjuk pontosan, mikor vagyunk online és mikor nem (a 3G lefedettség ingadozása miatt).

razo | 2009.01.10. 11:00 | link | 5 komment | Megosztom

kiállítás digitális kultúra

Clay Shirky: "Vérfürdő lesz a nyomtatott sajtóban"

"A nyomtatott média legnagyobb tragédiája az, hogy a történelemben olyan sokáig számított a lehető legjobb ötletnek, hogy sokan azt hitték: a print valamilyen megkérdőjelezhetetlen civilizációs alapigazság, nemcsak egy aktuális megoldás. A nyomtatott piacon dolgozók ilyen szempontból hasonlítanak a Szovjetúnió lakóira, akik egy idő után már nem is emlékezhettek, milyen volt az élet a kommunizmus előtt" - A Guardian interjút készített az utóbbi idők legfelkapottabb médiagurujával, a New York Egyetem tanárával, a Boing Boing vendégbloggerével, a színházi rendezőből online prófétává avanzsált Clay Shirky-vel.

A téma természetesen a média jövője, Shirky pedig nem fukarkodik a kemény odamondásokkal és megfejtésekkel. (Érdekes egyébként, hogy tíz éve az akkori guruk, R.U. Sirius, és kollégái nagyjából ugyanazokat az eseményeket jósolták hosszabb távon, amiket Shirky 2009-re prognosztizál). "Ha írnál egy cikket, és a munka megkezdése előtt nem tudod elképzelni, hogy valaki majd linkel az írásodra valahol, akkor ne is kezdj el írni" - hangzik a Mester új szakmai alapvetése. Szerinte a nyomtatott sajtóban idén valóságos vérfürdő lesz, a hirdetések nagy része pedig véglegesen a webre helyeződik át.

razo | 2009.01.08. 11:27 | link | Komment | Megosztom

Forradalom: Itt a Macbook Wheel

Nagyon készülünk, nem szeretnénk lemaradni az idei MacWorld egyetlen szenzációs bejelentéséről sem. Basszus, még nem kommentáltuk Steve Jobs hormonális betegségét sem, most meg itt van az Apple legújabb szupergépe, a Macbook Wheel, egy billentyűzet nélküli laptop. Gyorsan utánanéztünk a magyar blogoszférában, és hál' istennek mi számolhatunk be először erről a fantasztikus újításról. Első! Reméljük, hamarosan részletes kritikát is olvasunk majd a gépről Józsinál, addig is bejelentjük, hogy áron alul eladó tavaly vásárolt MacBook Pro notebookunk. Ha egy héten belül jelentezel, viheted a macskánkat is. Kelt, mit szólsz? Handrás, mikor lesz nálatok MacBook Wheel?



razo | 2009.01.07. 10:01 | link | 13 komment | Megosztom

geek mac tech

Bőrkarkötő, szeretet

2009 átható dobozgitár zengéssel indult, még gondolkodnunk kell azon, hogy ez mit jelenthet hosszabb távon. Zenés megnyitót tartottak a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület (FISE) 2008-ban felvett tagjainak bemutatkozó kiállításán, a szervezet Kálmán Imre utcai galériájában. Tömeg volt, a megnyitó utolsó pillanatáig biztosra vettük, hogy a teremben lazán elszórt alkotások nagy része darabokban végzi.

Tizenhárom fiatal iparművészt vett fel az egyesület tavaly, pályázati lehetőségekkel, kiállításokkal, kommunikációval segítik őket pályájuk indulásánál. Mind együtt voltak a huszonöt négyzetméteres kulturális térben, kipirult arccal hallgatták a beszédeket családtagok és barátok gyűrűjében.

 

razo | 2009.01.06. 20:25 | link | Komment | Megosztom

kiállítás

Gördeszkás legendák

Kevés látványosabb fotós téma létezik, mint egy levegőben forgó gördeszkás két észvesztően magas rámpa között. A fenti kép Tony Hawk-ról készült fénykorában, ez a trükk tette világhírűvé a sportolót. Grant Brittain, a TransWorld Skateboarding magazin fotósa lőtte a felvételt, aki csaknem teljes pályafutását a gördeszkás kultúrának szentelte. Karrierje legalább annyi elhivatottságot és megszállottságot mutat, mint amennyi ahhoz kell, hogy valaki megugorja a 900-at és ezzel beírja magát a történelembe.

razo | 2009.01.06. 11:25 | link | Komment | Megosztom

Ilyen a másnaposság vizuálban


Dolormin "Schmerzen" from FEED on Vimeo.

Szerencsére késtünk pár napot ezzel a poszttal, így talán nem kívánja azonnali halálunkat (vagy egy levél Dolormint) a videó megtekintését követően. Tegye fel a kezét, aki nem így érzett január elsején! 

razo | 2009.01.06. 10:39 | link | 1 komment | Megosztom

videó psycodelico animáció

Steampunk T-Rexből német android a Saturn reklámjában

Vajon miért van az - tesszük fel a naív kérdést - hogy a Magyarországon is jelen lévő multik ütős külföldi szpotjai sosem jelennek meg a hazai televíziókban? Itt van például ez a Saturn reklám, amit a Scholz&Friends Group készített. Van benne mechanikus őshal, gőzhajtású T-Rex és németül beszélő android is. Minket meggyőzött.

razo | 2009.01.05. 13:17 | link | Komment | Megosztom

videó reklám

Galéria: a legszebb street art CD borítók

Azért jó nemzetközileg is ismert graffitisnek lenni, mert az embert felkérik egy csomó fizetős melóra is, melyek persze tovább tolják a hype faktort felfelé. Az egyik legkeresettebb hazai fiatal alkotó, Budhatomi küldte nekünk ezt a linket, melyből a világ jelentős street art művészeit ismerhetjük meg lemezborító-tervező minőségükben. A felhozatalból talán a legismertebb ez az UNKLE album cover (kép fent), a New York-i félisten, Futura munkája. Jelentős még az Ekosystem-lista utolsó helyezettje, Berry M. aka Twist borítója: ő képviselte 2000-ben Amerikát a Velencei Képzőművészeti Biennálén, a francia Honet pedig (képek a túloldalon) szerepelt Budhatomi "Beton és én" című, utcafestményeket bemutató nemzetközi kiállítás-gyűjteményében is. Köszi linket!

razo | 2009.01.05. 13:13 | link | 2 komment | Megosztom

street art fotó

Reklámban is iskoláznak a románok

Ez a dohányellenes társadalmi célú hirdetés legalábbis magasra teszi a lécet. "Öngyilkosság, mert magad választottad" Érdemes böngészni a plakátot készítő fotós portfólióját is. 

razo | 2009.01.05. 12:52 | link | 2 komment | Megosztom

fotó reklám

Megnyílt az új Ars Electronica center Linzben

Minden idők leglátványosabb digitális művészeti fesztiválja várható szeptemberben Linzben, nemrég ugyanis átadták az évek óta készülő új Ars Electronica centrumot (AEC) Felső Ausztria fővárosában. A harmincmillió eurós beruházásból épített üvegkocka 6,200 négyzetméternyi kiállítási teret, kutatólabort és workshop műhelyt tartalmaz, ahol mostantól fejlesztők, művészek, mérnökök és kurátorok dolgozhatnak egész évben.

razo | 2009.01.04. 11:42 | link | Komment | Megosztom

digitális kultúra ars electronica

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.