Esélyt a Mikulásnak!

Esélyt a Mikulásnak címmel szervez rendkívül szimpatikus fesztivált a belvárosi Dessewffy utcában működő Ability Park. A fogyatékos emberek életét megszépítő játékos élménypark idén mikuláskor köztéri akciót szervez, amelynek során kerekes-székes, vak és siket Mikulások egyetemista krampuszok társaságában járják a belváros köztereit és az állami, valamint az üzleti szféra közszolgáltatást nyújtó intézményeit. Az akció során megjutalmazzák az esélyegyenlőségi törvényt betartó és a fogyatékos személyek integrációját segítő intézményeket, a jogszabályokat be nem tartó szervezetek számára pedig figyelmeztető virgácsokat és a jogkövető magatartást elősegítő információkat osztanak ki.

Felnőttek vagyunk, kevés helyzetet tudunk elképzelni, amikor egy virgács átvétele megsemmisítően megalázó érzés (kellene, hogy legyen), nem lennénk jó érzésű dolgozók a büntetés előtt álló intézetekben. Amikor egy kerekesszékes mikulás mosolyogva virgácsot ad át, mert mi annyira leszarjuk az esélyegyenlőséget, hogy a mozgássérültek be sem juthatnak az intézménybe, na az szar érzés lehet. Persze nyilván vannak, akiknek nem az. A fesztivál egyébként tegnaptól nyolcadikáig tart három helyszínen (Instant, Alternatív Kulturális Közösségek Uniója, Ability Park). Lesz akadálymentesített koncert a Misztrál együttessel, siketkocsma, jelnyelvi karaoke, jelnyelvi színház, adventi kirakodóvásár fogyatékos személyek által készített termékekből, családi Mikulás-nap az Ability Parkban, illetve az országban egyedülálló, értelmi sérült színészekből álló Baltazár Színház előadása is.

Köszi az infot, Juhi!

razo | 2008.12.02. 12:03 | link | Komment | Megosztom

politika karácsony budapest

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.