Trendspotting Berlinben

Berlin három alapvető jellemvonással rendelkezik manapság: Olcsó a megélhetés nyugat-európai viszonylatban, zsúfolt az éjszakai élet és rengeteg inspiráló hely, üzlet található itt. Rengeteg, egyedi ötlettel teli boltot találtunk és még a novemberi szürke időjárás sem tántorított el minket. Beszámoló sok linkkel, hasznos tippel trendszpotter utazóknak.

Érdemes előre begyűjteni az információkat és útitervet készíteni, ha az ember Berlinbe látogat, egy hét ugyanis kevés lehet ahhoz, hogy segytség nélkül fedezzük fel a várost. Elsőként a Budapest Navigátor helyben lakó anyukáját érdemes beszerezni (a két kiadvány egyezése hamar szemet szúr, tehát gyorsan meg lehet találni sok helyen), a füzet Ein000 névre hallgat a válogatásban elég sok hasznos dolog és meglehetősen hosszú lista található a legjobb üzletekről is. A kiadvány tapasztalataink szerint elég egyoldalú a streetwear üzletek javára, és mivel sok sztárbolt kimaradt belőle, érdemes további útikalauzokat is beszerezni.

Javasoljuk az ingyenes Cityspy Map térképet, ami már 10 város underground életét és szubjektíven válogatott helyeit mutatja be elég megbízhatóan. Az interneten is nagyon jó ajánlókra lehet bukkanni, ha az embernek van ideje böngészni egy keveset. Ha nemcsak vásárolgatni megyünk, hanem programokra is kívácsiak vagyunk, akkor a szerezzünk be egyet a helyi kéthetes, ingyenes programajánlóból, a füzet neve 030.

Jól felkészültünk tehát, megérkezésünkkor első dolgunk volt a város nyüzsgő közepébe vetni magunkat. Vigyázat: Berlinben centrumból rögtön kettő is van. Berlin Mitte a keleti és Berlin Zentrum (Kudamm) a nyugati központ a hajdani vasfüggöny két oldalán. A belvároshoz tartozik még az éjszakai életéről híres, nyüzsgő Kreuzberg, a csendes, parkos, kávézgatós Friedrichshain, a széles sétálóutcás Prenzlauerberg és a város hatalmas zöld szíve, a Tiergarten. A Kurfürstendamm környékén leginkább luxusboltok találhatók, de ezek is elég ambivalens környezetben. Luxusmárkák mellett szupermarket nyílik, máshol egy jó nevű divatház szomszédságában olcsó, de jóízű dönerre lehet beülni. Számunkra a Mitte kerület jelentette a város valódi középpontját, a legjobb helyeket is itt találtuk meg.

Az Alexanderplatz-on magasodó TV toronyhoz közel, a Rosenthaler Str-n és környékén hemzsegnek a jobbnál jobb üzletek, már csak a belső kialakításuk miatt is érdemes bekukkantani néhány boltba. Az egyik helyiség belső falán minden látogatónak kötelező aláírást hagyni, ezért az enteriőr egészen olyan, mint a néhai Kultiplex WC-je pisszoár nélkül. Máshol a plafonig levert eredeti csempék helyét hagyták meg a falakon az amúgy ultramenő boltban. Egyik kedvencünk a nálunk teljesen ismeretlen, a minimalizmusáról híres japán Muji egyebek között ruhákat is gyártó és forgalmazó csomagolástechnkai cég üzlete, itt főleg a 10x10 cm-es kockákba csomagolt pólók tetszettek nagyon.

Hasonlóan természetes anyagokat használ az erotikus reklámjairól híres American Apparel is, az üzlet mellett nem lehet elmenni anélkül, hogy ne válogatnánk az ezerféle szabású és színű póló között. Ha valakinek retro csizma kell, akkor a sok hasonló üzlet közül az egyik legnagyobb secondhand cipő- és csizmaválasztékkal a Calypso rendelkezik a városban. A tulajdonos igazi lábfetisiszta boszorkány, ki tudja hány éve gyűjti a csizmákat. Már a szobrászathoz áll közelebb a Trippen boltjaiban található kínálat, itt igazi képzőművészeti csizmakölteményekkel találkozhat a betérő.

Mindenképpen érdemes felkutatni a Wood Wood shopot is a környéken. Itt a legújabb színes dán őrültségek, érdekes apróságok kényeztették a szemünket. Alig győztünk válogatni a hatalmas vödörnyi elképesztő színű körömlakk, vagy a szőrös tornacipők között. Ha választanunk kellene, a város legprogresszívebb műhelyének minden bizonnyal a Starstyling-ot kiáltanánk ki, ahol a legviccesebb formák, anyagok és konstrukciók reagálnak ironikusan a kortárs divat hatásaira. Kedvencünk a neonszínekben virító betörő-, és símaszk. Kihagyhatatlan ugyanakkor minden designgeeknek a berlini kortárs luxus egyik legelrejtettebb boltja is, az Andreas Murkudis szalon, már ha megtalálják, barátaink szerint ugyanis nemcsak nekünk volt nehéz.


Mivel rajongunk a nyomtatott vizualitásért is, igazán sok időt tudtunk eltölteni lapozgatással a nevezetes Pro QM könyvesboltban, de ha valakit csak a legfrissebb magazinok érdekelnek a világ minden tájáról, akkor bizonyosan a Do you read me? üzlet lesz a kedvence.

A Berlinbe utazó geek aligha tud betelni a látnivalókkal, a Prenzlauerberg kerületben még az imént felsoroltaknál is csillogóbb, muszáj-helyeket találtunk. Ha nem hagyjuk magunkat eltéríteni az emos beütésű Who killed Bambi? tucatáruitól az U2-ről az Ederswalder str.-nál leszállva, és egy kicsit eltévedünk, akkor számtalan különleges boltot találunk a környéken. A vintage VEB Orange kacatboltban annyira elmerültünk, mintha újra az ovis reggeliző szekrény előtt játszottunk volna monchichivel. Muszáj megemlíteni a Mr. & Mrs. Peppers bemutatótermét is, a streetwear egyik helyi kultboltja, a Le gang számít errefelé alapnak.

Annyi a látnivaló, és a hangulatos kávézó ebben a városrészben, hogy akarva akaratlanul is az egyik diskurálós helyen köt ki az ember szünetet tartva a városi túra közben. Mi egy fenomenális Makali szendviccsel csillapítottuk étvágyunkat, hogy aztán legyen erőnk befurakodni az egyik legmenőbb concept store-ba, az Eisdieler-be, ahol a turistáktól alig találni talpalattnyi helyet. Ugyanez a helyzet a szomszédos Pale Blue Eyes-ban is, ahol bebizonyosodott, hogy Svédországba is érdemes divattúrára menni, hiszen létezik skandináv divat a H&M-en túl is. Abszolút kedvencünk mégis a The Hunter lett, ami egyrészt nagyon jól néz ki belülről elegáns minimalizmusával, másrészt a kiszolgálás is a legkedvesebb volt, alig bírtuk meggyőzni a túlbuzgó eladót, hogy most mégse mesélje el a bolt (és saját) teljes élettörténetét. Persze nem utolsó sorban említésre méltó az is, hogy egy kisebb furgon kellett volna, ha mindent el akarunk hozni, ami a szívünkhöz nőtt a The Hunterben. Na meg persze egy kisebb vagyon is.

Az apró kincsekre vadászóknak a rengeteg vintage kacatbolton, és secondhand ruhapiacon túl egyenesen kánaán a város a legnépszerűbb és legnagyobb bolhapiaca, ami szintén ebben a körzetben van, ez a Flohmarkt am Mauerpark. Vasárnaponként garantáltan ez a város egyik legnyüzsgőbb pontja még télen is.

Ha a divatmustra mellett kedvük szottyan a kultúrafogyasztásra is, akkor ne hagyják ki a híres giccsmágus Jeff Koons hatalmas kiállítását az üvegfalú Neue Nationalgallerie-ben, ő manapság az egyik legjelentősebb kortárs képzőművész, így ha Berlinben jár február 8-ig, mindenképpen kukkantson be akár kívülről is. A Hamburger Bahnhof Kortárs Múzeumban három kiállítás is fut jelenleg, ezek közül az Andy Warhol és a sztárok fotókiállítását mindenképpen ajánljuk, melyben a mester örök emléket állít önmagának és celeb fotóalanyainak egyaránt. A kiállítás január 11-ig látogatható. Helyi informátorunk szerint egyébként az állami múzeumok minden csütörtökön zárás előtt négy órával ingyenessé válnak, érdemes ekkorra időzíteni kultúréhségünket.

aNdRv1d | 2008.11.17. 20:24 | link | 6 komment | Megosztom

geek divat

gaze 2008.11.17. 23:07:21

jah, mauerparkot becumiztuk, mert mire odaertunk semmi sem vot. le is dobbentett.
de legalabb boklasztunk a kornyeken (Pank straße) es dobbenet volt latni, milyen is lehet egy lakotelep, ha esszel csinaljak. (es nem vagnak ki minden fat..)

az egyik legsulykabb bot viszont a mitteben van, a Hackehoffe-vagy mi markt mellett, egy ilyen lerobbant beugro udvararol vezet fel a lepcso, Neurotitan a neve asszem. van az udvaron egy vasakbol heggesztett beka installacio, ami orankent mozog egy kort, es csapkod a deneverszarnyaival (?)
hangulatos felvezeto lepcso: picasaweb.google.hu/gaze762/Berlin#5248058165219785394

Berlinben lehet elni. Nagy is, es megis elheto. K-europai letedre siman otthon erzed magad. Igazabol, Berlinben az merul fel, hogy lehetne ilyen Budapest ha nem lenne eszelosen elcseszve.
Kapucnis folso es minimal techno, inkabb az agyad legyen erdekes mint a ruhad draga. Ezeket megtanultam odakunn :)
Berlin ist da best.

kisdubos · http://kisdubos.blogspot.com 2008.11.18. 12:47:45

A Mauerpark tényleg a legnagyobb bolhapiac, de sokkal nagyobb is a szeméthányadosa, mint mondjuk a Boxhagener platzon található, szintén vasárnapi piacnak. Tkp. mindkettőt látni kell.

aNdRv1d 2008.11.18. 12:56:56

Jaja, jó helynek tűnik, legközelebb megnézzük. Itt egy link hozzá. (www.neurotitan.de/index.html)
Amúgy a kultikus hely a Tacheles (www.tacheles.de) mellett még érdemes egy sört elfogyasztani földönkívüli élőlények társaságában az Eschloraque (www.eschschloraque.de/) nevű helyen is. :)

aNdRv1d 2008.11.18. 13:00:04

Az is igaz, hogy a legjobb ócskaságot az Arkonaplatz-on lévő minibolhapiacon találtuk lealkudott áron!

oip 2009.02.03. 15:18:51

ford videója a berlini streetartról:
vimeo.com/3042603

Melisande 2010.06.03. 13:16:40

Hú, köszi a tippeket! Jövő hónapban megyek oda.
....
Így igaz, van skandináv divat H@M-en kívül!!!!

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.