Instant: art bar kert

A legújabb elnevezés a romkocsmára a jól csengő „art bar”, ahol a szórakozás találkozik a művészettel, a zenével, a kultúrával aztán egymással karöltve adnak új jelentést a miliőének egy pohár ital kíséretében.

A város különböző pontjain érdekes, montázsolt flyereket találtunk még szeptember elején. Ezt követően nyitott az "Instant art bar kert", ami két régi pesti bérház egybenyitásából született a nagymező és Ó utca sarkán, tudatosan megőrizve az eredeti tagoltságot is. Megmaradtak a lakások, a körfolyosó, és a belső udvar, egybenyitva minden mindennel.

Amikor először esett éjszakai utunkba a hely, hihetetlenül vegyes szín-, fény- és emberkavalkád fogadott minket. Teljesen magába szippantott a bolyongás a sok kis szoba és lakás között. Olyan az egész, mintha labirintusban járna az ember, minden kanyar után feltűnik egy újabb, sajátos hangulatú helyiség az éppen megzavart társaság felénk meredő kíváncsi arcaival. Minden terem külön hangulat, külön szín, külön dekoráció, külön tér, külön társaság, különböző emberek.

Az egyik szoba teljesen ezüstszínű, a másik a feje tetejére állt, a harmadikban megmaradt a fogorvosi rendelő szinte minden berendezésével. Ahogy átjutottunk a fogsoros szekrényen, sötét szobában találtuk magunkat egy UV csillár és néhány világító fogsorú vendég között. Jártunk még babzsákos teázószobában és rózsaszínű mellékhelyiségben is - mintha  több szórakozóhelynek is elég fantázia szorult az Instantba. Minden harmadik kanyarnál szembejött egy pult, tele zsíroskenyérrel és minden egyéb földi jóval, kellemesen tehermentesítve ezzel a kiszolgálást. A berendezési tárgyakat illetően kedvencünk a kerti hangulatot megalapozó, belső udvaron található hintaágy volt.

Úgy tűnik, bevált megoldás egy új romkocsma, vagy sajátos hangulatú kávézó berendezésénél, hogy az underground szcéna jeles képviselői alakítják ki a belső teret. Különböző ipar- és képzőművészek ötletei és megvalósításaik nyújtják a vizuális élményt a szórakozni vágyóknak. A belső tér kialakításáért is nagyrészt felelős, kreatív ügyvezető szerint az Instant célja "a társadalmi rétegek összeolvasztása a kultúra és a művészet égisze alatt egy színes, kellemes hangulatú szórakozóhelyen" Mindez láthatóan sikerül is nekik,  hiszen minden szobát és termet más társadalmi rétegből érkező, különböző stílusú baráti társaság foglal el esténként, sok kis intim közösségi teret létrehozva.  A belső udvar azonban közös maradt, a képzőművészeti galériával és a zenei rendezvényekre alkalmas pincével együtt.

Megtudtuk: az Instant másik missziója a művészet és kultúra aktív támogatása valamint az underground zene felkarolása. A galériában tehetséges művészek kapnak lehetőséget, mi a jelenleg kiállított Taskovics Dorka képeket láttuk. Ráadásul nem kis meglepetésünkre magától a fotóstól kaphattunk tárlatvezetést. Az Instant működtet egy kis boltot is, ahol a feltörekvő ifjú képző- és iparművészek termékeit árusítják, a kulturális és zenei programtervet pedig várjuk kíváncsian!

aNdRv1d | 2008.11.04. 09:36 | link | Komment | Megosztom

budapest

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

  • Csíbor gombolható lemez

    Aki manapság lemezkiadásba kezd, annak kreatívnak kell lennie, hiszen mindenki (szinte) csak letölti az albumokat. De vannak olyanok, amiket megéri megvenni, nem csak a zene, de a design miatt is...

Elit Alice

  • Truth Carved in Wood

      I couldn’t have found a more relevant thing to post. It is my birthday tomorrow, and well, I can surely say now that… Thank you, Ben Johnston. (source: fubiz.net) Related posts: Use-Thing...

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!