Szex, hazugság, videó - akár ezt a címet is adhatnánk az idei ARC plakátkiállításnak, pedig a pályázati kiírás szerint a téma a boldogság volt. "Hol lakik a boldogság mostanában?" - ismételték a szervezők Petőfi Sándor kérdését, a válaszok súlyos látleletet adnak a magyarok boldogságképéről.
Persze a legtöbb pályázó cinikusan közelítette meg a kérdést, ha már komolyan úgysem lehet (az út a cél, a keresés maga boldogság, bla, bla, bla). Az ARC szervezői megbolygatták a méhkast: olyan kérdést tettek fel a magyaroknak, ami leginkább az elevenünkbe vág. Nem csodálkozunk azon, hogy a hazai médiakultúrán nevelkedett versenyzők munkáin pillanatnyi örömök szerepelnek inkább: szerintük a dugás, az evés és a pénz jelentik az emberi boldogság forrásait. A plakátversenyben első helyezett Barta Árpád és Szabó Ádám Már bennem című munkája osztotta meg legkevésbbé a zsűrit - tudtuk meg a tegnapi, díjátadóval egybekötött sajtótájékoztatón. A nagymama viaszkosvászon terítőjén elfogyasztott csokitorta ugyanis egyértelmű boldogságikon, amivel bárki azonosulhat.

Másként vélekedtek a döntnökök a pináról: Babarczy Eszter kultúrakutató zsűritag például egyenesen letiltatta a kiállításról az egyik legviccesebb pályamunkát, Malatinszky Vivien Boldogság, gyere haza című plakátját. Igaz a "pina dala" (így nevezték a megnyitón a képet) rögtön különdíjat is kapott cserébe az undergroundba száműzetésért. A zsűri egy új kategóriát nyitott a Cserháti-slágert éneklő nemi szervnek, a neve Dilemma díj, hiszen nyitott kérdés, hogy vajon a szexista hirdetések fricskájának szánta-e a pályázó a munkát, vagy éppen ellenkezőleg: a kiszolgáltatottság egy sajátos értelmezése jelenik meg a képen.

Videók és még több boldogtalanság a túloldalon!
Készültek boldogtalan képek is, ezek közül a legdurvább Tolonics István Családirajz II jeigével beküldött művészterápia ízű alkotása lett. Mi az elemi boldogtalanság receptje? Csalódottság, düh, és harag. A plakát megkapta a "legborzongatóbb munkának" járó Borz díjat.

Több társpályázat kapcsolódott az idei kiállításhoz is, a Coca Cola például negyven éves magyarországi jelenlétét ünnepli amatőr filmes és fotós pályázatával, ahová a gulyáskommunizmus kólamámorban készült családi archívumából lehetett beküldeni relikviákat. A boldogság mellett itt a vagányság is irányadó fogalom volt, a legjobb videó szerintünk is zseniális, a nyersanyagot Rottenbacher Anita találta a spájzban.
Az ARC vadonatúj YouTube oldalára felkerültek az egyperces videópályázat győztesei is. A legjobb film Turai Balázs zuhanva dugós Last minute című animációja lett, szerintünk a legviccesebb film pedig Szöllősi Dániel képes beszámolója egy Hajdú típusú ősmosógéppel folytatott zenei kalandjáról. A legeredetibb ötlet egy csábos kávéfőző automata, a legművészibb videó pedig Heullat Ijar Vízfelett bemenni című filmje lett, amit nem értünk, de lehet, hogy éppen ezért művészi. Nézze meg a filmeket mind!
Az ARC plakátpályázat nemcsak a boldogság fogalmát, hanem saját magát is újraértelmezte idén, ezt a kulturális plakátoknak hirdetett verseny is jelzi. Tóth Andrej, az A38 hajó plakátfelelőse nyerte ezt a kategóriát a hajó rendezvényeinek zseniális hirdetéseivel. Íme az egyik:

A megnyitó előtti sajtótájékoztatón Geszti Péter ARC alapító elmondta, hogy bár a hazai reklámiparra nem sok hatással volt a fesztivál elmúlt kilenc éve, az ARC mára inkább „az értelmes, civil, gondolkodó magyarok” fóruma lett. Ennek jegyében már nem a béna köztéri reklámok készítőinek és fogyasztóinak szánt lecke a sok valóban kreatív és ötletes alkotás, az ARC inkább egy civil képi brainstorming, ahol a résztvevők olyan társadalmi problémákra keresik a válaszokat, amiket bizony illene végre megválaszolni. Politika mentesen, higgadtan és értelmesen. Idén első alkalommal lesz "Gyerek ARC pályázat" is, ahol az iskolások gondolkodhatnak el azon a kérdésen: „mi a legjobb dolog a világon?” A magyar oktatási kultúrát ismerve belegondolni sem merünk a megfejtésekbe.








peter 2008.08.27. 15:14:09
hedit 2008.08.27. 16:32:25
hedit 2008.08.27. 16:33:21
Elit Alice · http://www.elitalice.com 2008.08.27. 18:27:35
Elit Alice · http://www.elitalice.com 2008.08.27. 18:28:10
razo 2008.08.27. 18:38:13
Elit Alice · http://www.elitalice.com 2008.08.27. 22:55:58
dzs 2008.08.28. 13:30:46
amúgy kapott valami hivatalos díjat is vagy csak ti emeltétek ki?
razo 2008.08.28. 13:36:52