Valami történhetett az utóbbi időben a Magyar Narancs háza táján, a hetilap megint olvasható, mi több, érdekes hétről-hétre. Talán mióta a magyar sajtóban egyedüliként teketória nélkül szembenácizták a nácikat a melegfelvonulás kapcsán: igazából nincs meg a fordulat időpontja és az első újra bátor, újra konkrét, megint korrekt és alapos számot sem tudjuk felidézni, évek óta nem olvastuk a lapot.
Profi és unalmas színikritikák, még unalmasabb világzenei körképek, szórakoztató Minek cikkek és semmitmondó interjúk jellemezték a Narancsot amikor érdekmúlás okán abbahagytuk a fogyasztását, most meg újra vesszük, mint régen, amikor Para Kovács Imre még nem a Buzera (ez volt a címe?) sztárjaként volt ismert, hanem ő volt a legerősebb tollú hazai publicista és faltuk az írásait.
A melegeket ért támadás óta mintha betelt volna a pohár a hetilap szerkesztőinél (is): feszegetik a megmaradt kérdéseket, rámenős interjúkat készítenek az érintettekkel (most épp a titokminiszter van soron), nevükön nevezik a dolgokat, és ellene mondanak a magyar sajtóra oly jellemző gyakorlatnak, miszerint a kontextus, háttér és magyarázat mentes, teljesen értelmetlen hírek beolvasásával/leírásával letudható a tájékoztatás kötelező nyűgje a magyar infotainment fárasztóan alacsony színvonalán (Szellő István tud a legbutább tekintettel híreket olvasni a magyar televíziózásban egyébként).
Jó példa erre az eheti számban megjelent anyag Karadzsicsról: a Narancsot nem az foglalkoztatja, hogy "jéé, milyen nagy fehér szakálla volt neki, nem is ismertük volna meg mi sem, komolyan, ha szemben ült volna a kocsmában akkor se, az biztos" - hanem megírja rendesen, világosan, hogy ez a vicces természetgyógyász figura, a nagy szakállával a "huszadik század leggonoszabb figuráinak egyike", és elfogása kapcsán nem az a hír, hogy úgy nézett ki, mint Gyurcsok József egy kiadós Norbi-diéta után, hanem az, hogy egy népírtó gyilkos került végre rendőrkézre.
A lap újra nekimegy a Gárda ügynek, másodjára is (!) kőkemény helyszíni riportot közöl Szikszóról, ahol utoljára masírozott a banda, aztán persze van öregrockeres Sziget melléklet, ami bennünket idén teljesen hidegen hagy, hiszen Sziget helyett a Mammutba vagy a Westendbe is elmehetünk bármikor és ott nem kérnek tízezret azért, hogy vásárolhassunk. Ja, és a nagyon-nagyon rossz szóvicc se kéne a címlap jobb sarkába. De ne legyünk telhetetlenek.








rat77 2008.08.08. 18:22:51
gaze 2008.08.09. 00:31:07
Eredendően azért vettem mert szinte egyedüliként foglalkozik civil szféra dolgaival, de az oknyomozó újságírás egyik utolsó mohikánja (funny összetétel egyik utolsó..) Pl a MÁV-ot felügyelő szervezetről közöltek olyat, hogy a bicska nyílt a zsebemben. Persze ezt a szervet már meg is szüntették, miután kicikkezte, hogyan is lehet államilag bepumpált pénzeket 100(!) leányvállalaton át magánkézbe dobni a mávon belül (pl nem is tudtam, hogy gyak. még soha nem lett összeírva, hogy a MÁVnak milyen vagyona is van, mit is csinál pontosan, kik csinálják, és az mennyibe kerül. Csak dől a lé)
Szóval a Mancs méltó régi jó híréhez :)
Ballibsi oldalról persze.
baruk 2008.08.09. 08:29:13
razo 2008.08.11. 11:42:00
baruk 2008.08.11. 13:43:46