Bringást öklelt egy rendőr a New York-i Critical Mass-en

 

Ilyet még sosem láttunk, vagy legalábbis azt gondolnánk, hogy csak Kijevben, vagy még keletebbre fordulhat elő hasonló attrocitás. Igaz, New York-ban a Critical Mass nem bejelentett békés felvonulás, mint Budapesten, hanem havi rendszerességgel megrendezett igazi gerilla akció, ahol a rendőrök gyakran fellépnek és tartóztatnak lefelé, ahol érnek.

Korábban egyébként Kürti Gábor, a hazai bringás civil szervezet egyik vezetője interjút adott nekünk, és elmondta, hogy ősztől radikalizálódnak a budapesti biciklisek is. A bicikliutak ugyanis rosszul megépítettek, gyakran használhatatlanok, a BKV járatritkításai pedig közvetlenül az erősödő autósforgalomhoz vezetnek. Egy jól működő városban ugyanis a megfelelő tömegközlekedés az első lépés ahhoz, hogy az egyéni utasok úgy dönthessenek: autó helyett bringával jutnak el munkahelyükre. Akár az ingyenessé tett BKV is hasznot hozna a városnak a bringás szervezet vezetőjének nem is annyira ironikus megjegyzése szerint, hiszen az élhetetlen viszonyok miatt elköltözött cégek és jómódú emberek újra Budapesten fizetnének adót és az itteni mindennapi éleben vennének részt.  

razo | 2008.08.04. 19:13 | link | 2 komment | Megosztom

critical mass

sdfg99 2008.08.05. 21:24:57

A négereket már nem verhetik, valami kell nekik, ez van. :D

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.