Az utóbbi fél évszázad legjelentősebb elektronikus zenéinek listáját állította össze a Loolek és Boolekként ismert DJ duó, Balla Péter és Pánczél Gábor - Kömlődi Ferenc cyber guru közreműködésével zenei blogjukon, a Re:Creation.hu-n. A terjedelmes, időrendbe szedett - és fantasztikusan megjelenített lista minden egyes eleme kattintható, az albumokról pedig meghallgatható egy-egy szám direkt YouTube linkeléssel.
A szerzők azért készítették az antológiát, mert fel akarják hívni a figyelmet az elektronikus zenék időtállóságára, valamint arra is, hogy nem csak a legutóbbi években születtek a műfajban jelentős albumok és kompozíciók. A legrégebbi darab 1957-ből való, Tom Dissevelt & Kid Baltan - Song of the 2nd Moon című száma, amit a magyar olvasók talán jobban ismernek az egykori Delta tudományos és ismeretterjesztő sorozat zenéjeként.
Nem találunk szavakat, erre való az internet, vagy mi. Alább az utolsó, 2007-es entry-t emeljük ki, hiszen lehetetlen lenne bármilyen szempont szerint szűkíteni a listát. Csupa meghatározó szerző a Kraftwerktől Banco De Gaia-n át a Massive Attack-on keresztül Africa Bambaataa-ig. Kattintson, nézelődjön, tanuljon és hallgasson zenét!
Update:
Pánczél Gábor a kommentek között a lista összeállításának szempontjairól ír. Bővebben a túloldalon!
"Egy Vonnegut regényben megkérdezik az egyik figurát: honnan tudja, hogy melyik a jó festmény? Az illető erre azt feleli: egyszerű, meg kell nézni egymillió képet, az ember utána már tudja, melyik a jó.
Hát, valahogy így. :-) "








spamdog 2008.07.24. 23:09:49
andras 2008.07.24. 23:12:05
high contrasttol ketto es ed rushtol meg bad companytol nulla???
azert a wormhole es az inside the machine a nyal contrastnal sokkal fontosabb volt....
amugy lenyegesen tobb hiphop is elfert volna.....pl krush minimum
meg mondjuk chemical brothers az nem volt fontos??
amugy meg az olyanok mint a massive attack akik mindig ugyanazt a zenet csinaljak miert vannak fent ket albummal?
es akkor prodigy meg eszembe se jutott....
bocs, elso felindulas
andras 2008.07.24. 23:14:59
azert ez mar durva
Hatványpatkány 2008.07.25. 08:03:08
És akkor a Meat Beat Manifesto-tól, a Prodigytől, a Depeche Mode-tól vagy a Chemical Brothers-től sincs semmi...
Ugyan már.
soleado 2008.07.25. 09:48:33
Pánczél Gábor · http://www.recreation.hu/ 2008.07.25. 10:51:21
Talán kicsit nagyképűen hangzik, amit most fogok mondani. Ha az ember 30 éve foglalkozik napi szinten zenékkel, gyenge pillanataiban hajlamos azzal hízelegni magának, hogy amikor meghallgat egy lemezt, többre képes annál, hogy érzései legyenek. Azon túl, hogy érzi, tetszik-e neki vagy sem, esetleg el tudja helyezni azt az albumot az ezernyi hasonlóhoz képest. Azért képes erre, mert az összehasonlítási alapja nagyságrendekkel nagyobb, mint egy átlag-zenehallgatónak.
Egy Vonnegut regényben megkérdezik az egyik figurát: honnan tudja, hogy melyik a jó festmény? Az illető erre azt feleli: egyszerű, meg kell nézni egymillió képet, az ember utána már tudja, melyik a jó.
Hát, valahogy így. :-)
És még valami. Nem szabad az egészet véresen komolyan venni. Nem kívántunk mérvet adni. Mi így gondoltuk, más nyugodtan gondolhatja máshogy. Aki úgy véli, hogy fontos lemezek hiányoznak a listáról, hát tessék, állítsa össze a saját listáját.
ford 2008.07.25. 11:57:31
andras 2008.07.25. 14:22:59
egyreszt a 2000 utani zenek kozul termeszetesen nem mindrol derult ki, hogy nagy hatassal lenne a zenei eletre...tehat lehet h valoban vannak elfeledett albumok melyek a hatterben vagy a kozeljovoben nagy hatast fognak gyakorolni az elektonikus zenere
a 80as 90es evek zeneinek stilusokra, mas eloadokra egyaltalan az elektronikus zene iranyara gyakorolt hatasat viszont mar ismerjuk, tehat vannak olyan eloadok akiknek a szibjektiv ertekelesen tul be kellett volna kerulniuk...
termeszetesen nem veszem veresen komolyan...de igy ez a lista se veheto komolyan...
dzs 2008.07.25. 19:07:04