
Lecsengőben az Andrássy úti palotabotrányok sajtóvisszhangja, lassan minden befektető megvette már ami kellett neki, a város legszebb sugárútja nemcsak a tulajdoni lapokon, hanem a járókelők számára is jól láthatóan átalakulóban van. A Louis Vuitton-t követően üzletet nyitott a Burberry és a Guess, most épül az Armani és a Gucci luxusbutikja az egykori bértömbök földszintjén. Az évtizedek óta helyben működő üzletek ki tudja miért, sorra bezárnak, aki most a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera között sétál, számtalan üres üzlethelyiséget láthat, pedig a felkapott környéken aranyat fial egy-egy jól bejáratott vállalkozás. Észrevehetően cserélődik a tulajdonosi kör, akinek mennie kell, nyilván nem szívesen hagyja ott a környéket. Az elhagyott boltok között virágost, vadászruházatot forgalmazó üzletet, cukrászdát, bankot és divatbutikot is találtunk, de az 1800-as években alapított, műemlék Opera patikát is elsöpörte az új hullám.
A sugárúton kialakult helyzetet jól példázza az Andrássy út 1. szám alatt gyerekkorunk óta működő antikvárium esete, tudják, a gülüszemű baglyokkal a kirakatban. Ősszel bezárták a könyvesboltot, hamarosan Masters Sport tornaruha áruház nyílt a helyén, ami összesen ha két hónapig üzemelhetett zavartalanul, a szuperértékes helyiség most megint üresen áll. Nyilván nem a kedvezőtlen fekvés miatt gondolta meg magát a sportbolt tulajdonosa. Kattintson a Tovább-ra, lefotóztuk az elhagyott Andrássy úti üzleteket!














Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2008.06.09. 21:03:16
phnb 2008.06.10. 09:25:56
ZaZie · http://criticalmiss.blog.hu 2008.06.11. 10:30:51
razo 2008.06.11. 14:04:15