Két dolog jutott eszembe az Indexen megjelent Amnesty International jelentés olvasása közben, miszerint kritikus a nők helyzete Magyarországon, a roma diszkrimináció pedig folytatódik.
Az egyik, hogy Magyarországon a rasszizmus nem szélsőséges jelenség, hanem teljesen szalonképes, általános gondolkodásmód. Üzletemberek, mérnökök, orvosok és tanárok mondják: "én nem vagyok rasszista, de..." Egy lakógyűlésen jártam nemrég, ahol a társasház köztiszteletben álló értelmiségi lakója - egy öregúr - így látta megoldhatónak a lépcsőház nagytakarításának problémáját: "fogunk az utcán két Brazilt, és fizetünk nekik ötszáz forintot..." A többiek elfogadható alternatívának tartották az ötletet.
Számtalan alkalommal találkozom ezzel, nem túlzás azt állítani, hogy tíz magyar emberből hét-nyolc így gondolkodik. Ismerek olyan vezető liberális újságírót, aki "utazásai során szuvenírt vásárolt a négertől" jártam olyan iskolába, ahol "bokszos"-nak nevezik a roma diákokat a hallgatói irodán, és így tovább.
Nem tudom, mit kéne tenni, amikor ilyesmit hallok, de közel vagyok már ahhoz az életkorhoz, amikor amikor egyre alacsonyabb az ember toleranciaszintje a parasztság és a rasszista primitívség hallatán. A magyar nők helyzetéről pedig csak annyi, hogy a cikket olvasva eszembe jutott mit írtak az országos lapok a rendőrök kontra Zsanett ügy kapcsán: "könnyűvérű", "bulizós", "provokatív" lány a Zsanett. OMG. Miért van, hogy kicsit sem vígasztaló, hogy tőlünk keletebbre máig általános családi igazságszolgáltatás a becsületgyilkosság?








ford 2008.05.28. 13:05:36
gaze 2008.05.28. 13:20:07
nincs tolerancia, nem kíváncsi a másik bajára, mindenki boldoguljon ahogy tud, így nagyon könnyű csípőből előítélkezni (murgh..) de jobbat mondok: ninc sis erre igény. Nem érzi gázosnak hogy olyan politikailag inkorrekt szövegeket tol a hétköznap embere amiért kicsit nyugatabbra már átülnek egy másik metrókocsiba.
Nálunk az elidegenedett társadalom dívik, balkáni vonalon ("ne higyj, ne félj, ne bízz" ergo, szard le a másik embert, had hulljon a férgese)
itt nem nagyon mondanak olyanokat az emberek, hogy "a gondolataim tisztasága fontosabb, minthogy megmostam-e a fogam.."
Melyik társadalom mit tart fontosnak.. Fogy a magyar, de semmiben nem támogatja a gyermeket vállaló nőket a társadalom (próbálj meg babakocsival tömegközlekedni, utcán sétálni a teleparkolt járdákon..)
na, hosszú lesz ez..
razo 2008.05.28. 13:25:54
rat77 2008.05.28. 13:30:58
rat77 2008.05.28. 13:48:26
razo 2008.05.28. 13:55:40
rat77 2008.05.28. 14:01:48
ezért lenne nagy szerepe a politikán kívül az olyan szervezeteknek, amik megpróbálják széles körben, minél hamarabb felnyitni az emberek szemét egyszerű tájékoztatással és figyelemfelkeltéssel... mert a tudatlanság és az érdektelenség két nagyon nagy átok.
popcornplayah 2008.05.28. 14:46:48
koszi sracok.
medb 2008.05.28. 15:59:39
razo 2008.05.28. 16:06:26
gaze 2008.05.29. 00:28:40
ebben benne van, hogy akkor mik is azok az alap es oszthatatlan dolgok amikben mindenki (kulvarosi neonaci, kinai tornacipoben, es metrón dosztojevszkijt olvaso bolcsesz aki tudja hogy Ő az aki tudja amit tudni erdemes) szoval amikben MINDENKI feltetel nelkul egyetert. mint ahogy a 10 parancsolattal lett briefelve a kereszteny vilag.
nya, hat nalunk ezek meg nem nagyon vannak letisztazva, vagy csak olyan minimal szinten vannak, hogy azt hisszuk, nincsenek is.
a dolog mint mintdig osszetett es egymastol fuggo viszonyban all. mert: az egyen egy szemelyben nem tud valtoztatni a tarsadalom, es kozben csak az egyen tud egyszemelyben valtoztatni a tarsadalmon(viselkedes, napi cselekvesek, peldamutatas, szabalykovetes, stb.) a vezetes pedig nem tud valtoztatni a tarsadalmon, mikozben pont megintcsak o az aki tudna (kampanyok, tarsadalmi vitak, fekek-osztonzok, torvenykezes, ilyesmik..)
szoval elosszor el kell hinni hogy a masik ember is elhiszi rolad. tyuk vagy tojas.
de egyszer meg kell tojni azt a tyukot..
Lőrincz Áron 2008.05.30. 12:21:35
csak ennyit szerettem volna hozzáfűzni.
peace&love :)
dH · http://dh.squidcode.com 2008.06.06. 03:46:05
dH · http://dh2k.tumblr.com/post/37334408/a-turul-csak-egy-mad-r-lenne 2008.06.06. 03:48:30
Ja és a turul, az csak egy madár lenne? :)
andris 2008.06.08. 12:27:11
anelkul h barmit hozzafuznek ehhez a linkelt bejegyzeshez (mert azert volna hozzafuznivalo), azert ugyerzem ide illik. full egyet ertek a bejegyzeseddel, de, ameddig az ilyen fenti szitukat nem lehet eroszak nelkul, bekesen lerendezni, addig en nem hiszem h barmi is valtozni fog. marpedig vegigolvastam a tortenethez tartozo kommenteket, es nem lattam ertelmes/valoban hasznalhato otletet.