Repülő fűszőnyeg

Az utóbbi években igencsak divatos volt a fake tengerpart, Párizstól Budapestig több nagyvárosban is leszórták homokkal a folyópartokat, hogy azok is élvezhessék az urban bícs hangulatot, akinek nincs szerencséjük igazi tengerparttal rendelkező városban élni. A betonra installált homokozó valamilyen különös oknál fogva vonzza a népet, annak ellenére, hogy ennél praktikusabb aljazatot is feltaláltak már. Két rotterdami cég, a HUNK design és az IDEddy most arra bíztatja a szerencsétlenebb sorsú nagyvárosokat, hogy cseréljék repülő - na jó inkább csak mozgatható - fűszőnyegre a betonra szórt homokot, mert az sokkal zöldebb, legalábbis színében - a felület nyolcvan százalékát ugyanis műfű borítja, élő növényzet csak nyomokban található rajta.



A mobil fűfelület Amszterdamban debütál május elején, majd hetente másik városba utazik. Az mozgó parkot eddig még csak Aachen és Rotterdam jegyezte elő, de a szervezők optimisták, további városok jelentkezésére számítanak. A fűszőnyeget szerintük tutira imádni fogják az emberek, legalább annyira mint a homokot, hiszen nem csak sétálgatni, de frizbizni és piknikezni is lehet rajta, miközben tiszta marad a cipőjük.

Micsoda fantasztikus lehetőség, szerintünk azonnal élni kellene vele, úgyhogy ezennel javasoljuk, hogy az internetadóból befolyt pénzen hozzák el ide is, és szervezzenek rajta drogos hippifesztivált!

soleado | 2008.04.10. 15:01 | link | 1 komment | Megosztom

green

Miklós Attila 2011.04.25. 15:01:22

130nm-re szeretnék kérni ajánlatot.

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.