Robot májusfák hirdetik a Tavaszi Fesztivált



Májusfának nevezi a Városi Tájkép Csoport azokat a fémből készült, hat méter magas szerkezeteket, melyek a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz kapcsolódóan az utóbbi napokban megjelentek a belvárosban. A hagyományos kulturális rendezvénysorozat szervezői idén első alkalommal gondoltak az utcai kommunikációra, emellett botoxot kapott az arculat is. A nemzetiszín virágmotívum helyett a vörös vált egyeduralkodóvá a kezdőbetűket mutató fesztivállogóban.

Szőllőssy Barbara, a májusfa projektet megvalósító művészeti csoport tagja megkeresésünkre elmondta, hogy az új logó miatt nem mindenki azonosítja kapásból a furcsa építményeket, de ez nem baj. A falvakban ma is elterjedt, tavaszváró májusfát idéző szerkezet inkább a járókelők kíváncsiságára hat, nem annyira egyértelmű, mint egy óriásplakát, vagy a hirdetőoszlopokon elhelyezett üzenetek. A fémvirág mellett egy másik télűző vuduval is a vidéki hagyományokra utal designcsoport: a budapesti taxisnyelven "Demszky faszának" is nevezett zöld járdahatároló rudakon kereplők forognak a Tavaszi Fesztivál ideje alatt.



A Városi Tájkép Csoport a Móricz Zsigmond téri meleg kövekkel, a tavaly nyáron a Parlament előtt felállított hanginstallációval és a Design Hét alatt működő Designkonténer mobil galériával vált ismertté Budapesten. 

razo | 2008.03.19. 16:11 | link | 8 komment | Megosztom

kult budapest

g. · http://www.gborz.com 2008.03.19. 19:48:50

"...érthetetlen módon a honlap továbbra is a régi arculattal jelenik meg."

www.festivalcity.hu/btf2008/

soleado 2008.03.19. 22:34:40

Hoppa, koszi, a tavalyi oldal jott be veletlenul.

ford 2008.03.20. 07:55:02

iszonyat gagyik ezek a forgó micsoda szélkakasok, mintha papirból lenne

heni 2008.03.20. 23:24:48

szerintem nem gagyi, de ha májusfa akar lenni, az is lehetett volna egy fokkal egyértelműbb, ha meg pusztán forgó, az is... így tényleg csak egy nagy kérdőjel születik meg a fejemben, ha ránézek.
meg a piros-sötétszürke arculat is olyan... minden, csak nem tavaszias...

freak · http://freak.freeblog.hu 2008.03.21. 12:28:25

Mondanam, hogy jo, de nem az. Gagyi :(

Az oldal viszont szep letisztult, egyertelmu. Az tetszik.

tavaszilány 2008.03.21. 14:22:51

Csinálj jobbat,ha tudsz!Emögött nem kis munka van apa!Ha jobban utánanéznél a dolognak talán nem azt mondanád,hogy gagyi hanem elgondolkodnál miért is így néz ki...levegőbe dobálózni nem ér...

mg 2008.04.03. 21:22:06

a közterületes igen komolyan nyomja az első képen :)

soleado 2008.04.04. 08:38:22

na ja :)))

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

  • Blow Job - pofánfújt portrék

    Miközben portrét szeretnének csinálni rólad, nem könnyű értelmes fejet vágni. Főleg ha pofán fújnak nagynyomású levegővel. A litván fotós Tadas Černiauskas valami olyan projektet szeretett...

Elit Alice

  • Truth Carved in Wood

      I couldn’t have found a more relevant thing to post. It is my birthday tomorrow, and well, I can surely say now that… Thank you, Ben Johnston. (source: fubiz.net) Related posts: Use-Thing...

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!