Web2 symposium live, direct

Összességében két érdekes fejlesztésről hallottam a konferencián, bár lehet, hogy ha reklámszakember lennék, elcsámcsognék egy darabon az elhangzott céges megmondásokon is. Nekem a szinergia és a divízió szavak nem sokat mondanak, főként, ha azt látom, hogy továbbra sem léptünk nagyot előre a webkettes környezetben történő marketing felé. Tudjuk, kicsi a magyar piac, de azért biztosan itt is megjelenik egyszer a közösségi tartalmakra optimalizált hirdetés, ha már a web2-ről annyit beszélünk.

Szóval az ingerküszöbömet az IBM vállalati közösségi rendszerei és ingyenes, blogokba építhető adatvizualizációja érte el, meg a Microsoft HD videós tartalmak felé nyitó újításai. Úgy gondolom, hogy ezek valóban webkettes innovációk, saját fejlesztések, amik túlmutatnak a "jól megveszlek, ha tetszel nekem" stratégián. A jövő ugyanis kétségtelenül a multiplatform alkalmazásoké, a user szintjére az új, még rugalmasabb, még jobban használható, még "multimédiásabb" digitálisadat-kezelő szoftverek, és a céges munkamenetet forradalmasító közösségi fejlesztések jutnak majd el elsősorban.

Végtére is a web3.0 (vagy micsoda) épp arról szólna, hogy az ismert médiatechnológiák és szolgáltatások közös platformon (mondjuk a tévénken és laptopunkon és pda-nkon egyszerre és külön-külön) vannak jelen. Persze, hogy a még újabb környezetben mit lépnek majd a területtől még ma is idegenkedő hirdetők, arról fogalmam sincs.





18:38 - Webkettes reklám a téma. Az előbb voltunk Fabricius-szal és Soós Gergellyel, az új tendenciákról beszélgettünk. Izgalmas volt, remélem nemcsak nekem, elsőbálozónak. Most megint a gigacégek (Index, Sanoma, Google) beszélnek ugyanerről, szerintük nem kell annyira aggódni a userek miatt, a push médiával szembeni ellenállás ugyanis csak a "levegőben van" nincsenek jelei. Azt mondják, az adblock kiküszöbölhető jelenség, a hirdetés pedig nem "eredendően gonosz" dolog. No persze, legfeljebb érdektelen. Nem azért használok adblockot, mert az ördögöt szeretném elriasztani, hanem mert nem nekem szólnak a portálokon látható hirdetések - mondanám erre, ha még színpadon lennék.

17:07 -
Na, megvan, mit jelent a gazdag szoftverélmény: a preziben egy New York Times címlap megy, amit automatikusan átrendez egy szoftver, ha mondjuk PDA-n vagy tévén nézem. Emellett megnézhetek beszkennelt könyveket elképesztő felbontásban. Cél, hogy ne csak játékokra használjam a gépemben található videokártyát. Húha. Ezután látunk egy böngészőbe integrált HD videoablakot is. Ez már érdekesebb, bár nem egyedülálló, mostanában mindenki ilyesmit fejleszt. Végül gigaképekbe zoomolunk, nagyon szép. Itt lehet bővebben olvasni a cross platform rendszerekről. Elég rugalmas, böngészőbe integrálható megoldásokat látunk, például ezt a videókonvertáló rendszert. Izgalmas egyébként, csomó új csilivili alkalmazs lesz az új Windows Live-ban. Kár, hogy minket ez már nem érint :)

16:53 -
Azon gondolkodom, hogy kéne egy konferencia közben játszható multiplayer flashmob legközelebb, amit együtt nyomunk laptopokkal az előadások alatt. Rosszalkodás 2.0 gimis mellékízzel. Na, ki veszi meg? Közben a Microsoft munkatársa rázendített előadására a gazdag szoftverélményről. Hamarosan megtudom, mit jelent a kifejezés. HAH, hatalmas INGA jelent meg a kivetítőn, alatta felirat: "Az innováció ingája" Ezen a ponton könny szökik a szemembe, az érzést tovább erősíti amit az előadó hozáfűz: "A böngésző a terminál bosszúja" A szoftverek egyébként a "böngészőkön túl" keresik a továbblépés útját. Hmm.

16:49 -
Megint kávészünet, közben kihagytam egy komplett panelt. Most viszaülök, és meghallgatom, mit jelent az, hogy médiacentrikus szoftverélmény. Nagyon fincsi kávét mérnek egyébként, ilyen kapszulában van, de nem Nescafés. Úgy látom kevesebben vannak a Millenáris teátrumban, mint délelőtt. A hostess-es videó megjelent a Webisztánon is, liveban nyomatjuk az együttműködést, oh, yes. 

16:13 -
Még mindig a cégvezetők beszélgetése folyik (Sanoma, T-online, Index, Econet) Elhangzik az ultimate fika is: Magyarország közép európai szinten is szar hely, a csehek például sokkal jobban internetben. "Uraim, Önök miben látják saját felelősségüket a helyzet kialakulásában?" - sajnos ez a kérdés nem hangzik el, így továbbra is arról megy a fiktív vita, hogy mi lenne, ha az Index és az Origo megvennék egymást. OMG.

16:04 -
No, itt vannak a csajok, megkísért bennünket az E3 hangulat. Igaz a Web2 symposiumon csak ketten vannak, de igazi geek módjára küzdenek a Halo3 ellen. Köszi szépen a technikai segítséget és a riporteri munkát Hírbehozónak! Közben a cégvezetők boronganak a magyar viszonyokon, majd azon viccelődnek, mi lenne, ha hirtelen indulatból egymást is felvásárolnák. (Hahaha - udvarias nevetés, ugyan már, kérem) Aztán az Index mégis kap egy ajánlatot, csak sajnos nem eladó. Béke van, az 1+1 nem lesz kettő, hiszen a legnagyobb hazai cégek szépen lefedik a piacot. Már a legvadabb fantáziák szintjén járunk, megy a finom savazás, kvaterka.

15:55 - Na, megy a videó felfelé az internetre, közben fél füllel hallgatom Simó Györgyöt. Szinergia és divízió a kulcsszavak, a portál pedig leginkább egy kisgömböcre hasonlít. Az online médiumok lassan annyira megerősödnek, hogy rádiót es tévét vesznek. Az Econet már lépett is a Rádió Caféval.

15:20 -
Arra várok, hogy a .moi és .mod fileok .dv-be konverteljenek, éljen a VisualHub, ez a remek kis szoftver. Közben Jaksity György beszél a színpadon, miközben egy csomó vállalatvezető ül mellette fotelekben, és mindenki nagyon figyel. A levegőben tollpiheként száll a "hozamelvárás" szó.

15:13 -
Kávészünet volt, csomó minden történt. Hírbehozótól kaptam mini usb kábelt, a videófileok itt vannak a gépemen, most vágni fogok, hamarosan láthatjátok a hélózó hosztesszeket, aztán lesz még videó, ha belefér. A KiBu üzenőfalához kaptam hozzáférést, Gtalkon keresztül lehet kommentelni egyenesen falra. A Kitchen fejlesztői úgy oldották meg a dolgot, hogy ha egy megfelelő  usernévnek üzenetet küldesz, az automatikusan kikerül a falra. És én most tudom a hozzáférést. Húha, nagy a felelősség, kommenteljetek, ide és továbbítom a Symposium falára! Persze cenzúrázok, keményen. .
14:38 - Hoppá: az IBM csinált egy ingyenes, embeddelhető, közöségi adatvizualizációs rendszert. Közben a vetítőn megjelent a konferencia eddigi legpszichedélikusabb mondata: "A virtuális világok kellemes, ösztönző hatással vannak a csapatokra" és tényleg: a cégnél avatárokkal lehet építékockákat összerakni. Ez már a vállalati tréning 2.0?

14:30 -
"Az IBM-nél minden vezetőnek van internetes blogja" - kapom fel a fejem, miközben az üzenőfal webes elérését kutatom. Egyelőre sikertelenül... Az IBM egyébként komplett belső vállalati iwiw-et készíett, ezen osztják meg egymással a dokumentumokat és a belső anyagokat a dolgozók. Ráadásul mindenki cimkét kap. Ez érdekes.

14:23 -
"Widgetek a vállalati intraneten" - mondja Szabó János üzletág vezető, én pedig egyre több figyelmet fordítok a teremben elhelyezett vetítővászonra, ahol a Kitchen Budapest üzenőfala megy. Értik: üzenőfal, live, konferencia, a kezemben pedig egy wi-fi-re kötött laptop. Most játszani fogok!

14:18 -
We2.0 a vállalati gyakorlatban a következő félórás előadás címe. Web2 az intraneten: JESUS! Elhangzik a munkahely virtualizáció kifejezés. Hohó, de van jobb is: Mátrix rendszerű szervezeti felépítés Az IBM munkatársa beszél egyébként, aki a blogot író generációt genx-nek és y-nak nevezi. Ez elég komolyan hangzik. 

14:15 -  Érdekes, eddig nem tudtam, hogy tavaly megszüntették azt az elmebeteg törvényi szabályozást, hogy minden online boltnak rendelkeznie kell offline üzlettel is. Végre lehetnek magyar webshopok? Halleluja! Úgy tűnik, a színpadon beszélgető szakemberek nem osztják egyértelműen az örömömet. Szerintük bajos lesz a jövőben felpróbálni a ruhákat. LOL. 

14:06 - HAH! A webkettő arra jó, hogy bizonyos híradástechnikai eszközöket forgalmazó cégeknek kevesebbet kell költeni supportra, mert a userek elintézik egymás között a dolgot - tudjuk meg a Kirakat.hu vezetőjétől. A Depo.hu főnöke megfogalmazza a fejlesztés irányait: jobb információs rendszer, az ár-összehasonlítás eredménye pedig legyen vásárlás. Elhangzik a vásárlási kultúra szókapcsolat.

14:02 -
Most megpróbálok odafigyelni, és megfejlteni, miről beszélnek a színpadon. Hmm.

13:56 - Kántor Endre, a Milliók Reggelire c. Rádió Cafés műsor szerkesztője elindította az ebédszünet utáni első programot, ami a webkettő üzleti lehetőségeiről szól kb. Endre elárulta, hogy akkor ismerkedett meg a területben rejlő üzleti lehetőségekkel, amikor Bede eladta a Subbacultcha-t az Indexnek (!). Új szakkifejezéssel ismerkedünk meg, miközben ismét újra és újra elhangzik a web2 kifejezés: "Emésztőpanel" - így nevezik a konferenciákon az ebédszünetet követő első programot.

13:51 - Vége az ebédszünetnek, kezdődik a délutáni mayhem. Összefogtunk Hírbehozóval és levideóztuk a Halo3-mal játszó hosztesszeket. A csajok halvérrel gyilkolásztak, nem fedeztünk fel indulatot rajtuk akkor sem, amikor a képernyőn már szügyig állt a vér. Rettenetes para viszont, hogy nincs átjászókábelem a kamerához, amit hoztam. Igazi lúzerség, de azért megpróbálok segíteni rajta. Gergő felajánlotta segítségét ebben, meglátjuk, mire megyünk majd. Ha lesz kábel, lesz videó még délután.

12:58 -
Ebédszünetre érkezem a Millenáris teátrumba, ahol legutóbb a filmszemle plakátkiállításán jártam hivatali okokból. A konferenciákon szokásos managerkaja a menü, mindenki eszik, susognak a finom öltönyök. Az előadóban rajtam kívül csak páran lézengenek, van wi-fi, remek. A regisztrációs pult mellett két hosztessz lány a Halo3-al játszik egy plazmatévén. Vajon meghívottként cikis lenne beszállni? A délutáni szekcióban vállalati webről és pénztőkéről lesz szó elsősorban, huh.

razo | 2008.03.04. 12:58 | link | 2 komment | Megosztom

web2

soleado 2008.03.04. 14:21:25

a kiskamerahoz ajanlom a kartyaolvaso hasznalatat, talan konnyebb szerezni

razo 2008.03.04. 15:54:09

jah, koszi, mar megvan...

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

  • Blow Job - pofánfújt portrék

    Miközben portrét szeretnének csinálni rólad, nem könnyű értelmes fejet vágni. Főleg ha pofán fújnak nagynyomású levegővel. A litván fotós Tadas Černiauskas valami olyan projektet szeretett...

Elit Alice

  • Truth Carved in Wood

      I couldn’t have found a more relevant thing to post. It is my birthday tomorrow, and well, I can surely say now that… Thank you, Ben Johnston. (source: fubiz.net) Related posts: Use-Thing...

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!