Mióta a Cerka blogban a belsős szerzők rajzterápiás módszerrel próbálnak szabadulni az Index kulisszái mögött történő szörnyűségek emlékeitől, megtanultuk értékelni függetlenségünket. Pedig nemcsak baromságokat lehet ám mondani szerkesztőségi értekezleteken! Pár napja kiszivárgott a New York-i blogbirodalom főhadiszállásáról egy email, melyben Paul Boutin, a Valleywag tech pletykablog szerkesztője fogalmaz meg posztolási-szerkesztési tanácsokat a vállalat új munkatársai számára.

Bloggeriskola Gawker-módra és Kultplay kulisszatitok a túloldalon!

Mivel a blogposzt alapvetően személyesebb műfaj mint mondjuk a fizetett tudósítás Schobert Norbi anyagcserefolyamatairól, kezdjük egy igazi Kultplayes kulisszatitokkal: bevalljuk, nehéz ügy eredeti módon, a szóismétlést kerülve felszólítani az olvasót, hogy bökjön oda a nyavalyás "Tovább" linkre a kurzorral. Képzelje, ha nem szólítjuk fel Önt a kattintásra, Ön nem kattint, amilyen mafla. "Lapozzon, hajtson, kattintson"  - szoktuk írni ilyenkor, s magunk sem tudjuk már, melyik formula jutott magunktól eszünkbe, és mit loptunk más blogoktól. Vagy fordítva. Látják már reméljük, hogy a blogszerkesztés tudatos és felelősségteljes feladat még Magyarországon is, ahol a lakosság kilencven százaléka valamilyen újfajta, ezért veszélyes mezőgazdasági eljárásnak gondolja az internetezés kifejezést.

Nézzük azonban hogyan szerkesztenek a szupertrendi Gawker blogbirodalomban: "Vissza kell hoznunk a Gawkerre jellemző humoros beszólásokat a szerkesztésben" - írja a belső használatra szánt levelében Boutin. "Ne kíméljük a célpontot, de vigyázzunk, posztonként csak egy szúrást engedhetünk meg magunknak, különben visszaüt a nagy igyekezet" - teszi hozzá a Valleyvag szerzője. A blognetwork nagyfőnök Nick Denton híres formuláját is gyakrabban kéne bevetni a vezérblogger szerint: "Ha valaki üzleti hibákat követett el, mondjunk róla valami kedveset. A sugárzóan tehetségtelen CEO például épp megteszi.

Azt a közéleti szereplőt sem kímélik a gawkernél, aki sikert sikerre halmoz: "az ilyen embernek nem árt egy kis sav: nevezzük őt sikeres okostojás-nak" - áll a nyilvánosságra került szövegben.

A Gawker blogok sármját nagyrészt a bennfentes hangvétel adja meg. Paul Boutin szerint ennek kulcsa, hogy a hírekben személyekről kell írni vállalatok helyett: "Steve Jobs-ot írjunk, ne Apple-t. Derítsük fel, a hírben szereplő esemény felelősét, aztán küldjük neki személyesen a kommentárt. Nem akarok olyasmit olvasni, hogy a Zune (a Microsoft iPod koppintása) egy lagymatag vacak. Írjuk inkább azt: Wink Twinkerton, a Zune projekt vezetője azt tette a hordozható zenelejátszókkal, amit Bill Gates művelt a CEO-k szexepiljével" Politikust sem lehet akárhogy cseszegetni Dentonéknál. "Fajankónak nevezni valakit nagyon nem szexi. Ha viszont azt írjuk: Az XY politikusra adott szavazattal üzenünk. Az üzenet így szól: nem vagyunk normálisak - nos, az mindjárt másképp hangzik. A döfés megfelelően előkészített és meglepetésszerű"

A szilikon völgy-beli pletykablog vezetője úgy látja, az itthon "kalapács módszernek" is nevezett egyenes, földbedöngölős kritika helyett célravezetőbb, ha egyszerűen továbbgondoljuk egy politikus, vagy közéleti szereplő mondatait, míg logikus, ám szürreális következtetésre jutunk. Íme Boutin példája: "Amikor Hillary Clinton kampánybeszédében törvényi haladékot javasolt a fizetetlen törlesztőrészletek nyomán esedékessé vált behajtásokra, a Valleyvag egyik munkatársa helyesen így reagált: miért nem a részletek törlesztésére kér haladékot? Az sokkal egyszerűbb volna..."

Kéretlen szerkesztőségi bölcselkedésében (hoppá...! - a szerk.) Boutin kitér arra is, hogy sem a túlzásba vitt fika, sem a kétes becslés nem vezet jóra. "Valós számok kellenek, a megszólalók hülyeségét pedig be kell idézni szó szerint. Az olvasó érteni fogja" - szól a parancsolat. Követelmény a közérthető fogalmazásmód, a szakkifejezések kerülése, a paródia és a szatíra viszont minden mennyiségben szívesen látott a Gawker Media szerkesztőségeiben.