A szar alapvetően értéktelen végtermék, mely egyesíti a Föld lakóit tekintet nélkül a társadalomban betöltött pozíciókra, a születési előjogokra és az anyagi helyzetre. Mind szarunk, ráadásul mindannyian szeretünk minél hamarabb megválni a létfenntartás outputjától. Lehúzzuk a vécén, oda sem nézünk, azután jól befújjuk a helyiséget illatosítóval. Egy flamand képzőművész, Wim Delvoye éppen ezért fogja az emberi szart, kiemeli saját környezetéből, és a trendi kiállítótermek közegébe helyezi, ahol a végtermék egycsapásra megszűnik összekötő kapocsként funkcionálni az emberek között. Az előállítás ráadásul nem humán úton történik, hanem egy furmányos gép készíti a kakát, az emberi szervezetet lemásoló, bonyolult lombik- és csőrendszerben. A Cloaca péntektől látható az ERNST múzeumban, mi azonban besurrantunk és megnéztük, hogy eszik a kicsike.

A LOW holland-flamand kulturális fesztivál nyitóeseménye lesz Wim Delvoye installációinak bemutatója az ERNST múzeumban, köztük az emberi emésztési folyamatot másoló Cloaca sorozat nyolcadik, tökéletesített darabjával (aki egybként nem gép, hanem lány, tervezőmérnökei "she" névmással beszélnek róla). A pénteki megnyitó előtt a helyszínen Simon Katalin kurátorral és a Cloaca-t naponta kétszer etető Csíkszentmihályi Benjaminnal beszélgettünk, videóztunk (a film a jövő hétre készül el) és lefotóztuk az extravagáns művész Budapestre érkezett műtárgyait. A porcelánmintákkal zománcfestett gázpalackok, a disznóbőrre készített tetoválások, és az aprólékos lézermetszéssel készült, csipkézett gótikus betonkeverő-templom mind a mester művészeti koncepcióját erősítik.