
Még senki sem tudta felbecsülni, hány kínai állampolgár hal meg Budapesten évente. Bár a Scotland Yard adatai szerint csaknem hatvanezren élnek a magyar fővárosban, aki meghal el is tűnik - nyomtalanul. Nincsenek kínai temetők Budapesten és a köztemetőkben sem látni kínai sírköveket.
Hogy hová tűnnek a halott kínaiak, arra gondolni sem merünk, azt viszont sejtjük már, hogy a Négy Tigris Piacon DVD hamisításból élő Underdog bevándorlók és a dúsgazdag Oligarchák között széles a társadalmi szakadék.
A Knoll galéria "Ez a város egy távoli bolygó?" című kiállításának megnyitóján merültünk el nyakig a vörösborban és Silke Grabiger-Christian Mittermayer társasjátékában, melynek célja kínai bevándorlóként kitörni a piacos létből és világot látni. A játékban egyszerre élhetjük át a helyi közösségi hierarchiában való felemelkedés kecsegtető esélyét, a halál és a társadalmi lecsúszás állandó veszélyét. Ha fehérre lép, egy szintet előreléphet a pesti kínai társadalomban. Ha feketére téved, meghal. Minél gazdagabb, annál több a fekete mező, úgyhogy nem árt az elővigyázatosság.

Változatos helyzetekbe keveredik az ember kiállításmegnyitókon bepogácsázva és szalonspiccesen, legutóbb például szamárfület mutattunk György Péternek, amikor senki sem látta. Arra azonban eddig nem volt precedens, hogy a kiállítóterem közepén játszottunk volna negyedmagunkkal kínai menekülteset, miközben magunk is az installáció részévé váltunk. A Liszt Ferenc téri galériában egyébként a szociális folyamatok és a városi terek kölcsönhatását vizsgálta a sokféle műtárgy és videóprojekció. Tudta Ön például, hogy a hazai CBA üzletlánc betűszava az egykori ABC gyűjtőnévre utal? Nekünk fogalmunk sem volt erről, miközben borzongva olvastunk az ABC-k haláláról, melyek a brandelt termékeknek és üzlethálózatoknak adták át a helyet.

Installációk, képsorozatok, interaktív alkotások és az első kacsintósvonalzós technikával készült (tudják: amikor a tárgyat mozgatva változik a kép) fotómontázs vizsgálják a város és az ember kapcsolatát a Liszt Ferenc téren mától március 22-ig.
A kínai menekültes társasjátékban pedig veszítettünk természetesen, mert partnernőnk potom tíz perc alatt oligarcha lett, és elhúzott New Yorkba.
Ennyit a kereskedői vénánkról.









Elit Alice · http://www.elitalice.com 2008.01.31. 22:06:29
Móka Miky 2008.05.23. 10:59:01
M.M.
Manyizga · http://binary.blog.hu 2008.06.20. 11:54:12
Ervin · http://www.meh.hu 2009.10.27. 10:44:05