Az Apple társalapítója Budapesten tartott előadást, amiből sajnos semmi újat nem tudtunk meg semmiről.

Amikor megérkeztünk, Woz már az Apple I és az Apple II közti technikai különbségekről mesélt, majd következett az egér feltalálása és az első Macintosh. Bármilyen furcsán hangzik, igazából nem is jutottunk messzebbre az almalogós univerzumban, elmaradt a Leopard és az iPhone dicsőítése, szó sem esett az iTunesról, még az utóbbi évek robbanásszerű piaci növekedését is csak egyszer hozta fel Steve Jobs bestest barátja, akivel annak idején saját tőkéből gründolták a mára globális rajongói klubbal és folyamatosan növekvő eladásokkal prosperáló vállalatot, a kékhalál egyetemes alternatívájának számító Apple korporációt.
Torokfájásra hivatkozott Wozniak, amikor történelmi visszatekintését a nyolcvanas évek vége felé rövidre zárta és jelezte, hogy válaszol a kérdésekre. Ekkor a Nemzeti Hírközlési Hatóság színeiben színpadra perdült Szarvas László, a "Nagy Ő" valóságshow egykori játékmestere, és toporzékolni kezdett, mert a mikrofont szerinte túl lassan juttatták el a megszeppent hosztesszek a kérdezőkhöz. Minden hallgatói jelentkezést Szarvas-i komment kísért: "Nem fog ez így menni...!" A jelentkező ott van, hol van már a mikrofon...?" - csodálkoztunk, hogy szegény lányok egyáltalán lépni tudtak az előadás végére. A meghívott előadót Szarvas rutinosan "Ő"-nek nevezte: "Akkor Ő válaszol" "Már csak egy utolsó kérdést tud Ő megválaszolni", végül egészen úgy éreztük magunkat, mintha a barátságos pocakos öregúr helyett maga Lord Voldemort állt volna a színpadon, akinek köztudottan nem szabad kiejteni a nevét.
Nem volt különösebben felkészült a közönség sem. A fentebb idézett okosságok mellett például arra voltak kíváncsiak, "miért vannak még mindig olyan alkalmazások, amik csak Windows alatt indulnak el", meg "miért kerültek Intel pocesszorok a macintosh-okba". Csupa olyan kérdés, amiket a Wikipédia vonatkozó szócikkei, vagy az Apple.com/support simán megválaszol, ezért kár volt Steve-nek a világ végére elutaznia.
Apropó világvége. Hazafelé azon gondolkodtunk, vajon miért a floppy előtti kor anekdotáival szórakoztatta a közönségét az Apple guru, amikor annyi releváns témát érinthetett volna. Mit tesznek a digitális szakadék szélesedése ellen, mikor lesz új, szürke MacBook, mit gondol az iTunes/Apple TV szerepéről a televíziós médiapiacon? Mi a mentség a sok Leopard bugra? Cél-e, hogy a Leo fusson PC-ken, hamár a Windows elindul a Mac gépeken?
Aztán a Moszkva téri metrómegálló embermasszájában vergődve eszünkbe jutott: talán Wozniak, aki bevallása szerint tíz éve nem használta útlevelét, nem gondolta, hogy magyar közönsége a floppyn túl is követni képes a számítástechnikai történetét. Ez persze nyilván nem igaz, de az biztosra vehető, hogy az előadó nem igazán tudott mit kezdeni a budapesti hallgatósággal.








veszig · http://fyoop.hu 2007.11.26. 21:51:45
azé 2007.11.26. 21:53:49
dH · http://bolcslazado.blogspot.com 2007.11.27. 00:38:38
sincs 2007.11.27. 11:48:05
serif · http://www.dub.hu/ 2007.11.27. 13:02:47
Nem kell leborulni a lábai előtt, de beláthatjuk, hogy izgalmas dolgokat csinált, és próbál a mai napig is csinálni, a sikereit pedig (ennek ellenére?) nem pénzben méri, hanem hogy milyen kevés alkatrészből össze tudott rakni egy floppy meghajtót.
geri · http://www.geritwo.hu 2007.11.28. 18:27:17
Másnap azért még elmondott pár érdekességet.
href.hu/x/41xc