"Ezért ma a jelentéktelen információk rajongóinak kedvéért elmondom, hogy nálunk az irodában nincs olyan, hogy lámpaoltás, mindig dolgozik valaki. Napközben olyanok vagyunk, mint egy termeszvár, annyian mozgunk, hogy már szinte gátoljuk egymást a munkában, délután a fél banda hazamegy, viszont egy negyednyi banda meg épp ilyenkor kezd. A napjukat délután indítók általában műsorokat vágnak, ezt hivatalosan éjfélig teszik. Ez nem ritkán belenyúlik a kora hajnalba, amikor viszont újabb kollégák érkeznek, hogy elmaradásaikat vagy sürgős anyagaikat feldolgozzák."
Egyszer majdnem dolgoztam egy légitársaság belső PR újságának főszerkesztőjeként, amikor a sikeresnek tűnő interjú végén a kezembe nyomtak egy példányt, hogy olvassam el. Belenéztem és valami hasonló szöveg volt benne, igaz, súlyosbítva azzal is, hogy "késő éjjel fáradtan, de boldogan" (megyünk haza). Azt hiszem, az MTV blogról ennyi elég is volna annak ellenére, hogy olvasóink esélyt adnának a kelet felé piacot építő multinak, mely Amerikában és a civilizált országokban maga is komoly gondokkal küzd. Haldoklik a világ legnézettebb zenecsatornája, az MTV írtuk korábban a Wired magazin februári cikke alapján.
Az internet ugyanis kinyírta a videó sztárt, a mai fiatalok már nem a tévéből tudják meg, mi számít cool-nak a zenei világban, inkább a MySpace és a YouTube nyújtotta interaktív szórakozás érdekli őket. 2006 minden idők legrosszabb éve volt a Viacom tulajdonában lévő tévétársaságnak, a tavalyi MTV Video Music Awards nézettsége messze alulmúlta a korábbi évek mutatóit. A médiavállalat ezért nemrég Leapfrog (bakugrás) néven mentőalakulatot hozott létre profi kommunikációs és marketing szakemberekből. A feladat jelentős: újra trendformálóvá tenni a csatornát, melynek neve tíz éve egyet jelentett a cool-lal. A megoldást egy új, virtuális világ létrehozásában látják az illetékesek. Persze nem itthon, ahol Ákos és Superman a két sztár VJ (milyen király lehet a közelükben dolgozni), utóbbi majom pedig még együttest is alapít a vállalati blog szerint.
Ja, és mégegy idézet az oldalról, ezúttal a "kommentek" közül: "Már megint nagyon jó kis péntek esét biztosítottak nekünk a srácok. Eléggé meglepdőtem mikor előkerültek a pálcikás-arcok, nagyon jók voltak. Végre Gyula is többször került középpontba. Zsolti mintha egy kicsit komolyabban vette volna a témát, nem mókázott annyit, mint múlt héten, de azért még így is akadt jópár vicces beszólása. Mangótól is több szerepet láthattunk, mint múlt héten, ennek is nagyon örülök. Hiányoltam azt, hogy elvileg egy zenekarról van szó, és csak a hello-belló számukat lehet hallani. Hol a többi? A nézők szép szorgalmasan írogatták az e-maileket, de Gyula sajnos lecsapott rájuk, és magában tartotta a tartalmukat :( Összegezvén a tegnap estét, ütős volt mint mindig, csak kár hogy még egy sört sem tudok meginni (nemhogy 2-t) az adás ideje alatt, mert máris vége."
Jessz.







