Lengyel üveghegy 2012-re

wroclaw

Nem értjük a világkiállításokat, ahogy az olimpiát és az eurovíziós dalfesztivált sem értjük. Az ilyen rendezvények szánalmasan huszadik századiak, ráadásul egy csomó nagyképű hólyagot adtak a magyar televíziós sajtónak, akik már nyolcvankettőben eljuthattak távoli oszágokba, aztán hazajöttek arcoskodni itt nekünk. Sosem felejtjük el például néhai Knézy Jenő első igazi aranyóráját, amit rendszersen becsillantott a kamerába Telesport közvetítés alatt, Szepesy György pedig a pletyka szerint sokáig nem tudta, hogy Alfa Romeo sportautóján ötödik sebességi fokozat is van (a külföldi szervízben mondták meg neki). Vitray Tamást most inkább nem exhumálnánk, ma is kísért rendszeresen.

Apropó élményünk a Telesport című dolgozattal kapcsolatban egyébként az a világbajnoki negyeddöntő, amit három jómadár: Puhl Sándor sikeres magyar bíró, Nyilasi Tibor ex futballista és Kaplár F. József sportriporter közvetített az MTV stúdiójából. A trió élőben jelentkezett be a meccs előtt, félidőben és a rangadó végén is, minden alkalommal egyre részegebben. Kaplár F. József nyelve konkrétan alig forgott mire a búcsúzásig jutottak, a kamerába fókuszálni pedig teljesen képtelen volt, ezért előre-hátra dülöngélt, hogy lássa, hová kell nézni, amikor kigyullad a piros lámpa. Kitűnően szórakoztunk rajta. Elkalandoztunk, mint Kopeczky Lajos a bolgár női szertornaválogatott öltözőfolyosóján a nyolcvanas moszkvai olimpián, szóval térjünk a lényegre. Lengyelország világkiállítást rendezne 2012-ben (az ellnefelek: Marokkó és Korea csapata) az Odera parti Wroclaw-ban. A dzsemborihoz Vicente Guallart sztárépítész tervezett ikon erejű központi épületet, egy hófödte hegycsúcsra emlékeztető üveg és vasszerkezetet. A száz méter magas épület a szabadidős programok központja lehet éttermekkel, auditóriummal, irodákkal, a tetejét pedig lanovkával lehetne célzottan megközelíteni. Inspirációként egy másik helyi gigantomán épület szolgált, az 1913-ban épült wroclaw-i Centenáriumi Palota, melynek betonkupolája a világ legnagyobb hasonló szerkezete volt a maga idejében.

Ha megépül, a 650 ezer lakosú fürdőváros üveghegye méltó társa lesz a szintén világkiállításra készült Eiffel-toronynak, a brüsszeli Atomium-nak, vagy a montreáli kupolacsarnoknak. Vitray Tamás pedig mehet majd jerzsabinkázni az északi testvérekkel.

razo | 2007.08.01. 16:23 | link | 2 komment | Megosztom

sport design

ford 2007.08.02. 06:52:29

a felsorolásba vehetnéd még a világ 8. csodáját is; a köröshegyi völgyhidat

ford 2007.08.09. 08:41:06

szerintem tökjó ajándék

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.