Critical Mass: "A Kiskörút a mi Sztálingrádunk" (update)

obey

Mindent megígért Demszky Gábor László Jánosnak kedd délutáni találkozójuk alkalmával, amikor a biciklis szervezeteket tömörítő Magyar Kerékpárosklub elnöke a választási kampányban beharangozott bicikliút-fejlesztéseket kérte számon a főpolgármestertől. Mint az Erzsébet téri gödörnél tartott délutáni gyűlésen megtudtuk, Demszky bekéreti hivatalába a Szabadság-híd és Astoria közötti útszakasz fejlesztési terveit, melyek a kerékpáros civil szervezetnek tett korábbi ígéretek szerint tartalmaznak egy elkülönített biciklisávot is.

 cm2

László János a gyűlésen kiemelte: a jövőben nem készülhet el bringaút Budapesten anélkül, hogy a kerékpárosok el ne fogadnák azt. Így elkerülhető, hogy különböző félmegoldások, lefestett járdaszakaszok maradjanak a jól hangzó tervekből a kivitelezést követően. Demszky Gábor azt is kilátásba helyezte: megvizsgálják annak lehetőségét, hogy hétvégéken a Margit hídat félpályán lezárják az autóforgalom elől, hogy a gyalogosok és biciklisek kényelmesebben megközelíthessék a Margit szigetet. A híd keskeny járdája ugyanis rendkívül balesetveszélyes, a kocsik és teherautók gyakran 80-100 kilométeres sebességgel hasítanak a járókelők mellett. A kerékpáros civil szervezet képviselői azt követően fordultak a Főpolgármesteri Hivatalhoz, hogy kiderült: a tervekkel és ígéretekkel ellentétben mégsem épül kerékpáros sáv a kiskörúti felújítás során. "Az új fővárosi bicikliutakat eddig a gyalogosforgalom terhére építették. Most fordulóponthoz ért a kérdés, a kiskörút lesz a mi Sztálingrádunk" - mondta el a Kultplaynek Sinya, a Critical Mass egyik vezetője.

A tervezett felújítási tervből ugyanis kihagyta a főváros a beígért biciklisávot, noha a választások előtt erre konkrét szándéknyilatkozatot tettek a politikusok. Hiába szállt két kerékre kampányidőben több fővárosi képviselő - köztük Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes - kiderült: a Szabadság-híd és az Astoria közötti útszakaszon mégsem szerepel a tervekben kerékpárút. "Miközben a főváros meghirdette az autómentes belváros fejlesztési tervét, a Budapest Szíve programot, úgy tűnik mégsem vállalják a konfliktust az autósokkal" - tette hozzá érdeklődésünkre a civil szervezet tagja.

 cm1

A kiskörúti kerékpársáv meg(nem)építése ugyanis politikai állásfoglalást jelent a főváros részéről. Itt az autósok területéből csípnék le a bringautat szemben a korábban tapasztalt konfliktusmestes megoldásokkal, amikor a járda lett keskenyebb a biciklisáv kialakításával. Mint megtudtuk, László János, a biciklis szervezeteket tömörítő Magyar Kerékpárosklub elnöke kedden délután háromkor Demszky Gábor főpolgármesterrel tárgyal a kialakult helyzetről, a Critical Mass szervezői pedig gyűlést szerveztek Deák téri Gödör klub előtti térre délután fél hatra. A bringások ekkorra várják vissza a Demszky-hivatalból Lászlót, aki várhatóan friss hírekkel érkezik a választási kampányban megígért kerékpárutak sorsát illetően. "Úgy tűnik, a Demszky-Hagyó páros mégsem annyira elkötelezett a városi kerékpáros mozgalom mellett, mint a kampányban tapasztaltuk. Azt mindenesetre megígérhetem, hogy a legnagyobb magyar civil szervezet - a kerékpárosoké - nem hagyja annyiban a dolgot. Nem tudjuk még, hogyan reagálunk az esetleges rossz hírre, de hogy ütős lesz, az biztos" - mondta el a Kultplaynek még a délutáni gyűlés előtt Sinya. Június 2-án mndenesetre kerékpáros számháború és Critical Mass felvonulás lesz Budapesten.




Korábban megírtuk: már 2006 decemberében csalódottságának adott hangot a budapesti kerékpáros társadalom felvonulásával, melynek során a pártszékházakat is érintette a menet. A bringások petícióként visszaadták a pártok képviselőinek a választások előtt tett ígéreteket tartalmazó dokumentumokat. A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai keretében ugyanis 2015-ig 3500km kerékpárút megépítésére, a meglévő hálózat koszerűsítésére, emellett a költségvetési források 3%-ával gazdálkodó kerékpárútalap létrehozására, KRESZ reformra, a kerékpárszállítási és tárolási lehetőségek fejlesztésére tett ígéretet a kormány. A Közlekedési Operatív Program projektlistájában, és a költségvetésben azonban még az Európai Bizottság által korábban jóváhagyott, és mára egész Európát behálózó Eurovelo útvonalak két magyarországra kijelölt szakaszának terve (Duna, és a Bodrog-Tisza irányok ) sem szerepelnek önálló nagyprojektként.

razo | 2007.05.29. 19:56 | link | Komment | Megosztom

critical mass

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.