Mélygarázs: Terézváros kijátssza az életveszély-kártyát

dzsuva Meg sem száradt a Fővárosi Főügyészség óvásán a pecsét, mely a tervezett mélygarázs építési engedélyének hatályon kívül helyezéséhez vezetett, máris új menet kezdődik a Nagymező utcában. A Kultplay-nek is eljuttatott sajtóközlemény szerint Verók István kerületi polgármester személyesen tájékoztatta a Nagymező utcai Érdekvédők Egyesületét és a Védegyletet arról, hogy egy szakértő önszorgalomból ingyenes véleményt készített a Nagymező utcai fákról, melyben megállapította, hogy a korábbi szakvéleménnyel ellentétben "a fák csúnyák, életveszélyesek, és azonnal ki kell őket vágni". Verók a témában már felkereste a főpolgármestert és a főváros környezetvédelmi ügyosztályát. A Nagymező utcai fák ugyanis fővárosi védettséget élveznek, túlélésüket elsősorban annak köszönhetik, hogy több terézvárosi helyi rendelet is védi őket. Az ún. TEKVÉSZ például csak akkor engedi a fák kivágását, ha azt növény-egészségügyi szempontból kertészeti szakvélemény igazolja. Ilyen pedig nemrég készült, ráadásul épp a tervezett mélygarázs beruházója, a német WK Bt. felkérésére, az akkor hatályos engedélyezési eljárás szabályai szerint. A jelentés kimondja: a fák túlnyomó többsége egészséges és védendő. A német megrendelésre készített, eredeti vélemény szerint egyetlen fa sem életveszélyes állapotú, annak ellenére sem, hogy két platán kiszáradt az évek során. A szakvélemény kifejti: “a fasor egészségi állapota – a fenntartási hiányosságok ellenére – jónak mondható. Mindent meg kell tenni a különösen értékesnek jegyzett fák minél teljesebb megtartása érdekében”. - áll a helyi önkormányzat és teleklobbi ellen sikerrel csatázó helyi civil szervezetek birtokába került jelentésben. Dr. Várady Tibor, a Védegylet munkatársa érdeklődésünkre elmondta, hogy a Fővárosi Önkormányzat az egymásnak ellentmondó szakvélemények birtokában egy új, műszeres vizsgálatot rendelt el, melyet a Főkert szakemberei végezhetnek a közeljövőben. Amennyiben a legfrisebb szűrés alapján megerősödik az életveszély tényállása, a civileknek lehetőségük lesz új vizsgálatot kérni. Várady kiemelte: feladatuk az európai szinten is kiemelkedően szigorú terézvárosi zöld terület védelmi törvények betartatása, melyeket álláspontja szerint épp a kerület vezetése igyekszik semmibe venni. nagymezo Verók polgármester a civilekkel történt múlt heti találkozón kifejtette: a helyzet jelen állása szerint fák állapotán múlik megépülhet-e a jelenlegi tervek szerint a mélygarázs. A jog szerint ha a fák egészségesek, nem lehet őket kivágni, így ha a fák maradnak, nincs mélygarázs sem. Az évszázados platánok megmentésére szövetkezett civil szervezetek a lépésre megkérdőjelezték a VI. kerületi önkormányzat jóhiszeműségét, és felhívták a került vezetőinek figyelmét arra, hogy a Magyar Köztársaság jogállam, ahol a jogszabályokat nem lehet "kisstílű manipulációkkal" megkerülni. + Mélygarázs sztori a Kultplay-en

razo | 2007.02.13. 17:12 | link | Komment | Megosztom

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

  • Blow Job - pofánfújt portrék

    Miközben portrét szeretnének csinálni rólad, nem könnyű értelmes fejet vágni. Főleg ha pofán fújnak nagynyomású levegővel. A litván fotós Tadas Černiauskas valami olyan projektet szeretett...

Elit Alice

  • Truth Carved in Wood

      I couldn’t have found a more relevant thing to post. It is my birthday tomorrow, and well, I can surely say now that… Thank you, Ben Johnston. (source: fubiz.net) Related posts: Use-Thing...

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!